Mit lehet erre mondani?

Szürreális

Létezik Bukarestben egy állami hatóság, 85 alkalmazottal (lásd itt https://www.dataprotection.ro/?page=organigrama&lang=ro), sejthetően szép nagy fizetésekkel. Azért hozták létre, hogy a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályok betartását ellenőrizze, gondoskodjon arról, hogy adataink nem jutnak illetéktelen kezekbe. Ez az elmélet.

Ha azonban a gyakorlatot nézzük, akkor élni lehet a gyanúperrel, hogy épeszű ember ott nem létezik, az ügyintézést valami nulladik generációs, intelligensnek nem nevezhető robotok végzik. Hadd szemléltessem ezt egy saját példa révén.

Július elején panaszt tettem náluk, mert egy Dan Tanasă nevű egyén a blogján személyes adatomat tette közszemlére. A panaszt annak rendje és módja szerint papírra nyomtattam, aláírtam, s postán küldtem el. Ismétlem: július elején.
Közel két hónap teltén, augusztus 31-én érkezett (szintén postán) ez:

iktatva

Ebben közölték, hogy július hetedikén megkapták a panaszomat, iktatták is, s ki fogják vizsgálni. Ez az első két bekezdés, amit további 5 követ, általános blabla, semmi köze a panaszomhoz. Ezzel szemben arról nem szóltak, hogy mivel töltötték az eltelt két hónapot, ami alatt akár meg is ejthették volna a kivizsgálást.

Tudva azt, hogy a román hatóságok malmai lassan őrölnek (ezt jól szemléltette a két hónapos semmittevés is), vártam türelmesen a fejleményeket. S lám, november végén újabb levél érkezett, ezúttal nem postán, hanem elektronikusan:

3-havi-válasz

Ebben tájékoztatnak arról, hogy a kivizsgálás folyamatban van, ha lezárják, akkor majd választ küldenek a panaszomra. Ez az első bekezdés, amit ugyanaz az 5 követ. Gondolom azért, mert szégyelltek volna egy nyúlfarknyi, egymondatos választ írni.

S így érkeztünk el a történet csúcspontjához, ami ma következett be, amikor ezt a levelet kaptam a Hatóságtól:

végleges-válasz

Az ugyanis még hagyján, hogy ennek a lényege is az első két bekezdésben van, amit ugyanaz az 5 bekezdésnyi töltelék követ (Karinthy után szabadon: hát maga megbolondult, hát maga megbolondult, hát maga megbolondult, hogy mindent háromszor mond, háromszor mond, háromszor mond?), de az első bekezdésben az áll, hogy a hatóság erőfeszítései nyomán sikerült megállapítania azt, hogy a július 8-án iktatott panaszomra már június 30-án megkaptam tőlük a végleges választ!

Mit lehet erre mondani? Hirtelenjében csak annyi jut eszembe, hogy a hatóság vezetőjét fel kell terjeszteni fizikai Nobel-díjra, az időutazás megvalósításáért. Most már csak azt kell megoldjam valahogy, hogy menjek vissza én is június 30-ára, hogy tudjam átvenni azt a választ. Mert erőst érdekel, hogy mi volt.


Árus Zsolt

Kérem ossza meg ismerőseivel: