Nelu Tătaru: A teljes lakosság számára be fogjuk szerezni a vakcinát

A vakcina ingyenes lesz és nem lesz kötelező

Az európai közösségen belül szétosztandó vakcina-adag 4,6%-át fogja Románia megkapni havonta – közölte szombaton Iaşi-ban az egészségügyi miniszter.

Nelu Tătaru elmondta, miután a koronavírus elleni oltások megkapják az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyását, elkezdődhet a szétosztásuk a tagállamok között. Románia része a szétosztandó adag 4,6%-a. Azt is hozzátette ugyanakkor: egyelőre senki nem tudja, mikor kerülnek forgalomba az oltások.

‘Mi a teljes lakosság számára be fogjuk szerezni a vakcinát. Azt mondják, hogy abban az esetben immunizálódunk, ha a lakosság 60-70%-a be van oltva’ – mondta a miniszter.

Nelu Tătaru emlékeztetett ugyanakkor, hogy péntek esti ülésén a kormány elfogadta a lakosság beoltásának stratégiájára vonatkozó kormányhatározatot. Ezt még a Biztonsági Tanácsnak is véleményeznie kell, majd jövő héten sajtótájékoztatón ismertetik. A stratégia a lakosság beoltásának minden lépését leszögezi a vakcina szállításától, átvételétől kezdve a tároláson és oltóközpontok működésén át a prioritást élvező kategóriákig.

‘Közismert, hogy csak két módon válhatunk immunisakká a vírussal szemben: ha átesünk a betegségen, vagy ha oltást kapunk’ – jelentette ki a miniszter.


Elfogadta a kormány a koronavírus-elleni oltási kampány stratégiájára vonatkozó határozatát

A kormány elfogadta péntek esti ülésén az új koronavírus elleni oltási kampány stratégiáját. A stratégiát kormányhatározat rögzíti, amely azt is leszögezi, melyek a prioritást élvező kategóriák: az egészségügyi alkalmazottak, a szociális dolgozók, a veszélyeztetett személyek, illetve a ‘kulcsfontosságú ágazatok’ alkalmazottai.

Az oltási stratégia elfogadását Ionel Dancă, a miniszterelnöki kancellária vezetője jelentette be szombat reggel.

Dancă közölte: a kabinet az Európai Unió többi tagállamával együtt a SARS-CoV-2 vírus elleni oltási kampány előkészítésén dolgozik.

A vakcinát először az egészségügyi és szociális dolgozók, az állapotuk miatt veszélyeztetett személyek, illetve a társadalom működése szempontjából kulcsfontosságú feladatot végző alkalmazottak kapják meg, ezt követően az oltást az egész lakosság számára elérhetővé teszik. A kormány becslése szerint a lakosság 70%-a kapcsolódhat be az oltási kampányba – mondta a kancelláriavezető.

Dancă leszögezte: a vakcina ingyenes lesz és nem lesz kötelező.

Azt is elmondta: a kormány kéri az érintett intézményeket, a civil társadalmat és a szakembereket, hogy támogassák az oltási kampányt, mert ez az egyetlen módja a CIVID-19 járvány megfékezésének.


Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: