Online lehet beíratni a gyerekeket az óvodába és az előkészítő osztályba

A gimnáziumi, líceumi és szakiskolai tanulók lezárásáról is tájékoztatott a minisztérium

Online, a minisztérium által kidolgozott program szerint lehet beíratni a gyerekeket az óvodába és az előkészítő osztályba – tájékoztat a tanügyminisztérium szerdai közleménye.

A dokumentum szerint a gyermekek pszichoszomatikus értékelését a szülők/törvényes gyámok felelősségnyilatkozata helyettesíti, amelyhez csatolják az illetékes óvoda vonatkozó okmányát.

Ugyanakkor szintén a minisztérium által kiadott program szerint kell megszervezni a tanári véglegesítő és fokozati vizsgákat, illetve a rendes tanári állásokra kiírt versenyvizsgákat.

A minisztériumi értesítés több lehetőséget is felsorol a gimnáziumi, líceumi és szakiskolai tanulók lezárására.

Ezek szerint, ha a gyereknek meg van a két jegye a második félévben, ezek alapján le lehet zárni. Ha csak egy jegye van, akkor kaphat egy második jegyet az online oktatás során kifejtett tevékenységére. Ha csak egy jegye van, és nem értékelhető az online oktatás alatt kifejtett tevékenysége, akkor második jegynek beírható az első félévi általánosa.

“Ha a gyereknek egyetlen osztályzata sincs a második félévben, akkor az első félév általánosa év végi általánosnak számít. Ha az első félévben a gyerek nem jött ki legalább ötösre, akkor a tanár a diákkal együtt dönt arról, hogy mikor nyújthat be egy írásbeli dolgozatot/projektet, amit osztályozni lehet, és ez a jegy lesz – akárcsak a pótvizsga esetében – az éves médiája” – magyarázza a közlemény.

Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: