Országszerte meleg időre lehet számítani az elkövetkező két hétben

Február 24-e és március 8-a közötti időszakra érvényes előrejelzés

Országszerte meleg időre lehet számítani az elkövetkező két hétben, jelentősebb hőmérséklet csökkenés csak a hét vége felé következik be, csapadék pedig az egész jelzett időszakban lehetséges, derül ki az Országos Meteorológiai Intézet (ANM) hétfői, február 24-e és március 8-a közötti időszakra érvényes előrejelzéséből.

Erdélyben az első három nap fokozatosan emelkedik a nappali hőmérséklet, elérve a 14-16 Celsius-fokos csúcshőmérsékleteket február 26-án. 27-én és 28-án azonban lehűlés várható, a nappali csúcsok nem haladják meg a 3-6 fokot. Ezt követően ismét felmelegszik az idő, 10-12 fokot mérnek majd regionális szinten. Az éjszakai hőmérsékletek szinte az egész időszak alatt ingadozni fognak. A minimumok átlagban 0 és 4 fok körül alakulnak, február 25-én, 28-án és 29-én pedig 6 és -2 között. Majdnem minden nap lehet esőre számítani, jelentősebb mennyiségű csapadék 26-án és 27-én várható.

A Bánságban és a Körösök vidékén szintén fokozatosan felmelegszik az idő az első napokban, elérve a 12-18 Celsius fokot. Ezután lehűlés következik, amikor a nappali maximumok 6-8 fok körül fognak alakulni, majd ismét felmelegszik az idő és a jelzett periódus vége felé 12 és 16 Celsius-fok körüli csúcsok várhatók. Az éjszakai hőmérsékletek általában pozitívak lesznek, 2 és 4 fok körül alakulnak, kivéve 25-ét és 28-át, amikor lecsökkenek -2 Celsius-fokra. Majdnem minden nap lehet esőre számítani, jelentősebb mennyiségű csapadék 26-án és 27-én várható.

Máramarosban is a megszokottnál melegebb lesz, február 25-én és 26-án 10-12 fok körüli csúcshőmérsékletekre lehet számítani. 27-én és 28-án azonban hidegebb lesz, 4-6 fokot fognak mérni régiószerte. A lehűlést követően 8 és 12 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcshőmérsékletek. Az éjszakai hőmérséklet többnyire 0 és 4 fok között alakul, kivéve 25-ét és 28-át, amikor fagypont alatt lesz. Itt is majdnem naponta várható csapadék, jelentősebb mennyiségű február 26-án és március elsején.

A hegyvidéken február 26-áig melegszik az idő, elérve a 6 fokot. Ezt követően lehűlés várható, a nappali csúcsok lecsökkennek -2 fok körülire 27-én és 28-án. A második héten 2-4 fok közötti nappali hőmérsékletekre lehet számítani. Az első hét folyamán az éjszakai hőmérsékletek -10 és 0 fok között fognak ingadozni. Az időszak vége felé azonban többnyire -4 és -2 fok körül alakulnak. Csapadékra az egész időszak alatt lehet számítani.

Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: