Házasodnál.com

A közösségi oldal Székelyföldről

Az esküvőnk életünk egyik legszebb napja lesz, amire örökké emlékezni fogunk. Egy jól megszervezett esküvő emlékezetes marad a vendégek számár, és mi elmeséljük majd gyerekeinknek és unokáinknak.

hazasaodnal_pont_com_01_b

Az esküvő megszervezése már évekkel a nagy nap előtt elkezdődik, a fontos kérdések már a legelején feltevődnek: Hol Lesz a lagzink? Ki lesz a Fotós? Melyik zenekar húzza majd a talpalávalót? A megfelelő helyszínt és a főbb szolgáltatókat idejében le kell foglalni, mert a legjobbak bizony hamar elkelnek.

A Házasodnál.com egy esküvőtervező közösségi oldal célja, hogy megkönnyítse a szervezést a házasulandó párok számára és egy helyen megtalálhassák a legjobb esküvői szolgáltatókat és a szervezéssel kapcsolatos információkat.

hazasaodnal_pont_com_02_b

2012-ben álmodtuk meg ezt az oldalt, igaz az első elgondolás az volt, hogy egy gyűjtőoldalt készítünk, az évek múltával alakult ki a valódi cél, hogy egy olyan közösségi oldalt hozzunk létre, amely a házasságról szól.

Első lépésben egy kis piackutatást végeztünk, megkérdeztünk több szolgáltatót, hogy csatlakozna-e egy ilyen oldalhoz, illetve fiataloktól is kérdezősködtünk, hogy mit szólnának egy olyan közösséghez, ahol minden szolgáltatót megtalálnának egy helyen.

A visszajelzések biztatók voltak, de az igazi szükségességét saját bőrünkön tapasztaltuk, amikor a párommal az esküvőnket terveztük, ugyanis a helyszín és a zenekar kiválasztása könnyű volt, mert a zenészeket ismertük és a helyszínt már másfél évvel a kitűzött dátum előtt lefoglaltuk, de a fotós, videós, dekoráció, a meghívók és a menyasszonyi ruha kiválasztása nagy fejtörést okozott.

A legnehezebb számunkra a vőfély megtalálása volt, mert akit ismertünk, az foglalt volt, mást pedig egyszerűen nem találtunk. Utolsó hónapban nagy nehezen megszereztem a telefonszámát az egyik szószólónak, akit egy esküvőről ismertem, de még a nevét sem tudtam, és szerencsénk volt, hogy az időpont szabad volt. Ekkor beláttuk, hogy igen is kell egy ilyen oldal, amely könnyen kezelhető, ötleteket ad és segítséget nyújt a házasulandó pároknak.

hazasaodnal_pont_com_03_b

Ezeket a nehézségeket csak az tudja, akinek már volt lagzija, vagy aki éppen most szervezi a nagy napot, nem egyszerű az ízlésünknek megfelelő esküvői szolgáltatókat találni!

Február 1-jén indítottuk az oldalt, azóta 194 regisztrált tagja van és több mint 7000 látogatója volt az oldalnak, és folyamatosan bővülünk.

Az oldal segítségével már külföldön dolgozó fiatalok is találtak fotóst, videóst és több érdeklődő, segítségkérő is jelentkezett.

Két fő célközönségünk van.

Az érdeklődők, akik még nem házasok, de már tervezgetik vagy csak kíváncsiak az oldalra, bejönnek cikket olvasni, kíváncsiak, milyen egy olyan közösségi oldal, amely a házasságról szól.

hazasaodnal_pont_com_04_b

Tehát a házasulandó pároknak akarunk segíteni, hogy könnyebb legyen az esküvő megtervezése. Itt egy helyen megtalálnak minden szolgáltatót, akire szükségük lesz az esküvő napján.

hazasaodnal_pont_com_05_b

Szolgáltatói csoportok:

1. Esküvői helyszínek
2. Zenekar és dj
3. Fotó
4. Videó
5. Rendezvényszervezés
6. Dekoráció
7. Menyasszonyi- és vőlegényruha
8. Torták és sütemények
9. Gyűrűk és ékszerek
10. Frizura és szépségápolás
11. Esküvői nyomtatványok
12. Ceremóniamester/vőfély/szószóló/gazda
13. Autó-, hintó- és buszbérlés
14. Lány- és legénybúcsú
15. Kedvcsináló
16. Nászút
17. Tűzijáték
18. Sátor, eszközbérlés
19. Táncoktatás
20. Baba
21. Gyereksarok
22. Esküvői gyümölcsasztal
23. Ajándék
24. Candy bar
25. Galambröptetés
26. Étel- és italszállítás

Az érdeklődők láthatják a szolgáltatók legjobb referenciamunkáit, elérhetőségeiket, bemutatkozó és ajánló szövegüket, üzenetet írhatnak nekik, láthatják, mikor szabad vagy épen mikor foglalt egy szolgáltató.

A szűrő segítségével ki lehet választani, hogy melyik megyéből vagy városból szeretnénk kiválasztani a szolgáltatót.

Tapasztalt segítőink (ők is szolgáltatók, egy ceremóniamester, egy esküvőszervező és egy fotós) blogbejegyzései által új ötletekből inspirálódhatnak, megismerhetik a legújabb esküvői trendeket és hasznos tanácsokkal gazdagodhatnak.

A Házasodnál.com saját fórummal rendelkezik, amelyen belül több témakör létezik. Bárki létrehozhat új témaköröket, az érdeklődők tanácsokat adhatnak egymásnak, segítséget kérhetnek másoktól (például ha nem találnak angolul vagy németül beszélő vőfélyt), eladásra szánt dolgokat kínálhatnak, élménybeszámolókat oszthatnak meg a menyasszonyok egymással.

A szolgáltatók számára lehet hirdetést közzétenni árajánlatot kérve vagy akár hirdetést tehet közzé arról, hogy mire van szüksége, mit vásárolna meg a fórumot használó tagoktól.

A másik célközönségünk az esküvői szolgáltatók, akik pontosan a célközönséghez szólhatnak, reklámjaik, megosztásaik, referenciamunkáik eljutnak minden érdeklődőhöz.

hazasaodnal_pont_com_06_b

Saját profillal rendelkeznek, úgy mint a legnagyobb közösségi oldal esetében, amelyet saját maguk tölthetnek fel referenciával, információkkal.

További lehetőségeik:
• reklámozhatják vállalkozásukat az oldalon a reklámfelületeinknek köszönhetően;
• profiljukat megoszthatják a Facebookon;
• a Fórum segítségével hirdetéseket közölhetnek, akcióikról tájékoztathatják az érdeklődőket, tanácsokat adhatnak bizonyos témakörökben, szakmai eszmecserét folytathatnak a többi szolgáltatóval, tárgyakat kínálhatnak eladásra;
• olyan szolgáltatásokat hirdethetnek meg, amely nem kifejezetten az esküvőhöz köthető, pl. keresztelő filmezése, fotózása.

A Házasodnál.com egy folyamatosan fejlődő projekt, amely nyílt piacot teremt a szolgáltatók és a házasulandó párok számára!

A projekt hamarosan új funkcióval bővül, amely újítást hoz, megkönnyítve és még jobban fellendítve ennek az iparágnak a forgalmát.

Várjuk az esküvői szolgáltatók jelentkezését minden magyar lakta vidékről, és reméljük, hogy sok fiatal párnak segítünk a jövőben megszervezni életük egyik legszebb napját.

hazasaodnal_pont_com_07_b

A Házasodnál.com alkotó csapata:

Györfi Szabolcs – webdesigner
Farkas Tihamér – cégalapító, ügyvezető
Bajkó Nándor – projekttulajdonos, webprogramozó

Kérem ossza meg ismerőseivel: