Közös állásfoglalás

Maros, Hargita és Kovászna megye tanácsainak elnökei is részt vettek ma, március 18-án a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébániatemplomban a katolikus iskoláért meghirdetett közös imán.

OsszefogasAKatIskolaert

Péter Ferenc, Borboly Csaba és Tamás Sándor elnökök a templomi imát követően közös állásfoglalást fogalmaztak meg, melyben szolidaritásukról és támogatásukról biztosítják a katolikus iskola tanárait, diákjait és szülői közösségét:

„A Római Katolikus Teológiai Líceum fennmaradásáért folytatott küzdelem a gyermekeink jövőjéről szól. Amit kérünk, a katolikus iskola helyzetének tisztázása és a tanintézet működésének biztosítása, közösségünk jogos igénye. Nem valaki ellenében szeretnénk fellépni, hanem egy felekezeti iskola mellett foglalunk állást, és meggyőződésünk, hogy az iskola létrehozása körüli esetleges adminisztratív hibák jó szándékkal kijavíthatók. Nem hagyjuk magunkat sem megfélemlíteni, sem elbizonytalanítani, a végsőkig kitartunk a katolikus iskola mellett. Minden békés és törvényes eszközt megragadunk, hogy a tanintézet megmaradását biztosítsuk. Egy olyan küzdelem ez, amelyet csak együtt, az egyház, a politikum és a civilek összefogásával tudunk megnyerni.”

Péter Ferenc, Maros megye tanácselnöke
Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke
Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke