Szent Miklós Templom és Plébánia

Heti hirdetés és miserend

Július 13.

HIRDETÉSEK 2020. JÚLIUS 13–AUGUSZTUS 2. KÖZÖTT

Július 13-án, hétfőn este fél 8-ra megbeszélésre várjuk azon elsőáldozók szüleit, akik júliusban lesznek elsőáldozók.

 Augusztus 2-án, vasárnap köszöntjük az 50. és a 25. éves házassági évfordulójukat ünneplő házaspárokat. Kérjük az érintetteket, hogy a plébánia irodában iratkozzanak fel.

 A Katolikus Egyház Kolozsváron bentlakást és évi 2500 lejes ösztöndíjat biztosít minden olyan Kolozsváron tanuló katolikus egyetemi hallgatónak, aki a Babeș-Bolyai Tudományegyetem bármilyen szakára jelentkezik a Római Katolikus Teológia Karra való jelentkezés mellett. További információ a Teológia Kar honlapján http://rocateo.ubbcluj.ro/érhető el. Az ösztöndíjat a második szak tandíjára lehet fordítani. Így teológiát is végezve, azon túl, hogy katolikus fiataljaink számára nő a munkapiacon való elhelyezkedés esélye, jobban megismerkedhetnek Istennel, ami segítheti az életben való boldogulásukat.

 Szeretettel köszöntjük azokat, akik a jövő héten születésnapjukat, névnapjukat, vagy valamilyen évfordulót ünnepelnek. A jó Isten áldását és segítségét kérjük számukra.

 A templom hátsó bejáratánál elhelyezett folyóiratok, könyvek ingyen elvihetők!

 Keresztény sajtó kapható a sekrestyében.


SZENTMISÉK SORRENDJE

2020. JÚLIUS 13–19. KÖZÖTT

miserend

Kérem ossza meg ismerőseivel: