GYTIT – Önkéntes és kommunikációs tábor

 

Marosfőn táboroztak a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács fiataljai a hét végén. Szeptember 2-4. között egy háromnapos táborban vettek részt a „Fiatalok a közösségért, közösség a fiatalokért” program keretében.

Előadásokon, műhelymunkákon és csapatépítésen tanultak a fiatalok. A kommunikációs képzés keretében fejleszthették a szervezeti kommunikációs ismereteiket és beszédtechnikájukat is egyaránt. A szombati előadáson már azt is megtudhatták a résztvevők, hog „a humor az egyén és a társadalom között fontos kommunikációs csatornát jelent, ugyanakkor a szónoki beszédekben olyan jelleget ölthet, amely pozitív hatással van a hallgatóságra.” – emelte ki György Botond, az Erdélyi Humorfesztivál főszervezője, aki szociológus hallgató. Vasárnap Dr. Dániel Botond szociológus ismertette meg a fiatalokat az önkéntességgel. Elmondta többek között, hogy „az önkéntes tevékenységek során nagyon sok tapasztalatot lehet szerezni, amelyek a szakmai életpályánk során a hasznunkra válhatnak” és emellett több önkéntes programot is bemutatott.

kep4

A tábor során Erős Levente, a GYTIT elnöke és Kántor Boglárka, a GYTIT alelnöke ismertették a szervezet idei programjait, ahova az önkénteseknek lehetőségük nyílt bejelentkezni. Az esti kikapcsolódás alkalmával az Alteregó zenekar tagjai szórakoztatták a fiatalokat gitározással és közös énekléssel.

A táborba kilátogatott Bende Sándor megyei tanácsos, aki idő közben parlamenti képviselőjelölt is lett. Bátorította a fiatalokat, hogy merjék elmondani véleményüket, merjenek kérni, és lépni saját, és nagyobb közösségük érdekében egyaránt. Kihangsúlyozta, hogy „az önkéntesség rég jelen van a közösségünk életébe,n és ez azért is jó, mert megvan ennek a közösségi formáló és erősítő szerepe.”

kep3

A rendezvényt a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács szervezte partnerségben a Magyar Ifjúsági Értekezlettel, Hargita Megye Tanácsa és a Communitas Alapítvány támogatásával.

Kérem ossza meg ismerőseivel: