Szigorúbban be kell tartanunk a hatósági rendelkezéseket

Klaus Iohannis államelnök ismét felszólította a román állampolgárokat, hogy tartsák be a hatósági rendelkezéseket, figyelembe véve, hogy Romániában közel 2000-re emelkedett a koronavírusos esetek száma.

‘Sajnálatos módon közel 2000 személyt fertőződött már meg Romániában az új koronavírussal. Ez sok, és jobban kell törekednünk mindannyiunknak arra, hogy korlátozzuk a vírus terjedését, szigorúbban be kell tartanunk a hatósági rendelkezéseket. Ne feledjék: kerüljék a találkozást más személyekkel, ha ez mégis elkerülhetetlen, ne érintkezzenek fizikailag velük, ne szorítsanak kezet, ne öleljék meg egymást, tartsanak távolságot egymás között’ – üzente hétfőn a lakosságnak az államelnök a Cotroceni-palotában tartott sajtónyilatkozatában, miután megbeszélést tartott Ludovic Orban kormányfővel és több miniszterrel.

Ismét figyelmeztett, hogy a legveszélyeztetettebbek a 65 éven felüliek. Emiatt felkérte a lakosságot, hogy az idős személyek védelmében 11 és 13 óra között, amikor a katonai rendelet lehetővé teszi az időseknek a lakás elhagyását a szükséges bevásárlás elvégzése miatt, ne menjenek bevásárolni, hagyják meg ezt az időszakot a nyugdíjasoknak.

Klaus Iohannis államfő Ludovic Orban kormányfővel, illetve Florin Cîţu pénzügyi, Virgil Popescu gazdasági, Nicolae Ciucă védelmi miniszterrel, Marcel Boloş európai alapokért felelős miniszterrel és a Lucian Bode szállításügyi tárcavezetővel tartott megbeszélést a koronavírus-járvány kapcsán.

Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: