Tehetségápolás a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Elméleti Líceumban

Tematikus, tehetséggondozó táborokat szervezett a Karácsony János Alapítvány

A matematikát és informatikát kedvelő diákoknak adott otthont a hétvégén, szeptember 20-24. között megszervezett tematikus, tehetséggondozó tábor.

A táborban olyan témákra próbáltunk fókuszálni, amelyek az iskolai tananyagban nem szerepelnek, viszont hasznosak a versenyekre való felkészülésben vagy akár felhasználhatóak otthon a házi feladat megoldásához, ellenőrzéséhez. Ugyanakkor logikai feladatok megoldására is sor került, sok diák nagy örömére. A foglalkozások alatt nagy hangsúlyt kapott a csapatmunka is, így a gyerekek 3-4 fős csapatokban dolgozhattak együtt mindvégig.

A GeoGebrával ismerkedtek meg a tanulók, ezen belül a mértani szerkesztések alapjait és a függvények ábrázolását helyeztük előtérbe.

m0

Helyet kaptak a Zrínyi Ilona matematikaverseny, a Bolyai csapatverseny és a SaPi tehetségnap feladatsoraiból válogatott feladatok is.

A résztvevők Sherlocknak segítettek nyomozni a Simplex Egyesület által kigondolt és elkészített Sherlock készlet felhasználásával.

Utolsó nap a tábort egy kvíz verseny zárta, ahol a foglalkozásokon résztvevő csapatok mérték össze a tudásukat.

Abban reménykedünk, hogy mindenki számára hasznos és kellemes időtöltés volt az elmúlt hétvége.


Idén második alkalommal került sor román kommunikációs táborozásra a Karácsony János Alapítvány szervezésében szeptember 20-24. között a Bucsin-tetőn.

Ez úton is bátorítani szerettük volna diákjainkat, merjenek románul megszólalni, átlépve saját korlátjaikat.

Úgy gondolom, hogy ez a hétvégi foglalkozás egy újabb lehetőség volt tanulóink számára, hogy a sikeres román érettségin túlmenően, szabadon tudják kifejezni és megértetni magukat román nyelven is minden élethelyzetben.

r3

A tematikus kisfilmek, játékok, beszélgetések, a diákok aktív részvételét feltételezte. Különböző témákat érintettek: mesterségek, közlekedés és közlekedési eszközök, helységek a lakásban, zöldségek, gyümölcsök. A foglalkozások lehetőséget biztosítottak kötetlen, tábori környezetben a román nyelvhasználatra és tanulók szókincsének bővítésére.


Köszönetünket szeretnénk kifejezni támogatóinknak: Hargita Megye Tanácsa, Karácsony János Alapítvány, Salamon Ernő Gimnázium, Gyergyói Kisújság.


Segítségüket köszönjük, és reméljük lesz folytatása ennek a hasznos és nagyszerű kezdeményezésnek.


A Karácsony János Alapítvány közleménye

Kérem ossza meg ismerőseivel: