Vasárnap kezdődik a Csíkszeredai Régizene Fesztivál
A fesztivál, amelyre Európa is felfigyelt
A Hargita Megyei Kulturális Központ Hargita Megye Tanácsa szervezésében, valamint Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata társszervezésében július 8. és 15. között zajlik a térség egyik legkiemelkedőbb kulturális eseménye, a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amelynek első kiadását 1980-ban szervezték meg. 2008 óta a Régizene Fesztivál tagja az Európai Régizene Fesztiválok Hálózatának (REMA), 2015-ben pedig elnyerte a legjobb európai fesztiváloknak járó „Europe for Festivals, Festivals for Europe” (EFFE) minősítést, amelyet az intézmény megújított a 2017–2018-as időszakra is. Ennek következtében a Csíkszeredai Régizene Fesztivált a legjobb európai fesztiválok sorában találjuk.
A fesztivál művészeti vezetője dr. Filip Ignác fuvolaművész, a Brassói Transilvania Tudományegyetem docense, munkatársai pedig a Hargita Megyei Kulturális Központ tapasztalt és lelkes csapatából kerülnek ki, őket segítik a szép számban jelentkező önkéntesek.
A korábban négy napig tartó fesztivál programja idén nyolc napot fed le, az esemény fő témája ezúttal a hispán zene, mely számos kultúra kapcsolódásából adódó egyedi vonása és mérhetetlen gazdagsága miatt megérdemli a kitüntető figyelmet.
Emellett jeles évfordulókra is hangol a fesztivál, a Mátyás-év jegyében Mátyás király születésének 575., valamint királlyá választásának 560. évfordulójára, ugyanakkor a Barokk Fesztiválzenekar megalakulásának tizedik esztendejére. Ez utóbbit az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb művével, J. S. Bach két zenekarra, két kórusra és szólistákra írott Máté-passiójával ünneplik. Az évtized alatt egy generáció nőtt fel, a zenekar tagjai között a Régizenei Nyári Egyetem volt diákjait is láthatjuk majd. A Máté-passiót a Barokk Fesztiválzenekar és Fesztiválkórus előadásában, barokk hangszereken az országban elsőként a bukaresti és a brassói régizene-kedvelő közönség is hallhatja. A koncertek a brassói Musica Barcensis fesztivál együttműködésével valósulnak meg.
A fesztivál ideje alatt a számos koncert és a Régizenei Nyári Egyetem égisze alatt szervezett mesterkurzusok és előadások mellett, utcazene, gyermekprogramok, kiállítás, könyvbemutató, táncház és filmvetítés is várja a közönséget. Idei meghívottaink Magyarországról, Németországból, Franciaországból, Olaszországból, Spanyolországból, Svédországból és Hollandiából érkeznek, de jelen lesznek az erdélyi régizenei mozgalom neves alakjai és fiatal tehetségek egyaránt.
A fesztivál fő helyszíne a csíkszeredai Mikó-vár és a város különböző templomai (a Milleniumi templom, a Szent Ágoston templom, az Unitárius templom), de lesznek rendezvények a Csíki Moziban, a Márton Áron Főgimnázium termeiben és köztereken is. Továbbá kihelyezett koncertjeink lesznek Madéfalván, Brassóban és Bukarestben.
A fesztivál számokban: 8 nap; 12 helyszín; 8 országból érkező művészek; 14 együttes; 24 koncert; 1 utcazenélés; 2 szakmai előadás; könyvbemutató; filmvetítés; borkóstoló; hangszerbemutató; kiállításmegnyitó.
A Régizenei Nyári Egyetem számokban: 6 nap; 10 mesterkurzus+2 szabadon választható, minden hallgató számára nyitott kurzus; 2 nyilvános előadás; 11 oktató; 7 közreműködő kísérő és fordító; közel 90 jelentkező négy országból (Ausztria, Szlovákia, Magyarország és Románia). Akárcsak az elmúlt években, a Cultura Nostra Egyesület közreműködésével és az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának támogatásával 10 fiatal számára ösztöndíjas részvételi lehetőséget biztosítunk (ez ingyenes részvételt és teljes ellátást jelent a Nyári Egyetem ideje alatt). Az Il Cigno együttes jóvoltából további két diák szintén ösztöndíjasként vehet részt a képzésen.
Újdonságnak számít, hogy idéntől a fesztivál belépődíjas. A belépők 5 és 20 lej között mozognak, ugyanakkor lesznek olyan események, amelyek továbbra is ingyenesek maradnak. A jegyek kezdéskor a helyszínen vagy napközben a Csíki Moziban megválthatók.
Figyelmükbe ajánljuk a fesztivál honlapját (www.regizene.ro), ahol részletes információkkal szolgálunk a programról, az előadókról, a Régizenei Nyári Egyetemről, valamint a Facebook-oldalunkat (https://www.facebook.com/Csikszeredai.Regizene.Fesztival), ahol folyamatos tájékoztatást nyújtunk az eseményekről.
Csíkszeredai Régizene Fesztivál 2018 és XI. Régizenei Nyári Egyetem
Idén július 8–15. között zajlik a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, és július 8–13. között a XI. Régizenei Nyári Egyetem. Az eseményekkel kapcsolatos újdonságokról tartottak sajtótájékoztatót július 5-én, csütörtökön a Mikó-vár színpadán. A szervezők és támogatók mellett jelen volt a Barozda együttes is, amely ízelítőt nyújtott a kor zenéjéből.
A Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében, valamint Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata társszervezésében zajló esemény idei fő témája a hispán zene, mely számos kultúra kapcsolódásából adódó egyedi vonása és mérhetetlen gazdagsága miatt megérdemli a kitüntető figyelmet.
A sajtótájékoztatón Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke örömének adott hangot, hogy idén is egy nagyon nívós rendezvény hívja fel Európa figyelmét Hargita megyére.
– Egy olyan fesztiválról beszélhetünk, amelyre méltán büszke lehet Hargita megye és a Hargita megyeiek, hiszen egy olyan értékes fesztiválnak lehetnek haszonélvezői az itt élők és az ide látogatók, amelyet európai szinten is számon tartanak, ismernek és elismernek. Mint intézmény fenntartók és fesztiváltámogatók fontos számunkra, hogy minél jobb fogadtatása legyen megyénkben a fesztiválnak, örvendetes az is, hogy az utcára is kivonulnak több programponttal és ott is megmutatkozik ez a fajta zene. Nagyon szép és tartalmas fesztiválban lesz részünk idén is – hangsúlyozta Barti Tihamér alelnök.
Barti Tihamér azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a térségek ilyen módon is ráerősíthetnek a turizmus fellendüléséhez, hisz ahogy véget ér a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, július 16-22. között reneszánsz kastélynapokat tartanak a szomszédos Erdővidéken, a miklósvári Kálnoky-kastélyban.
Füleki Zoltán, Csíkszereda Megyei Jogú Város alpolgármestere rámutatott arra, hogy a zene és a kultúra igen sokat tud mondani és nyújtani a mai kor emberének is, ezért van igény arra, hogy a fesztivált évről-évre megszervezzék, világ és Európa szinten is elismert zenészek is fellépnek, az erdélyi és anyaországi régi zenészek mellett.
Az idei fesztivál kiemelkedő eseménye, az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb művének korabeli hangszerekkel való megszólaltatása lesz: J. S. Bach két zenekarra, két kórusra és szólistákra írott Máté-passióját hallhatjuk Csíkszeredában, ugyanakkor Brassóban és Bukarestben – erről és a részletes programról Dr. Filip Ignác Csaba, a fesztivál művészeti vezetője tájékoztatta a jelenlévőket. Július 12-én, csütörtökön, a bukaresti Atheneumban 19.30-tól; július 13-án, pénteken 19 órától a csíkszeredai Szent Ágoston-templomban; valamint július 15-én, vasárnap szintén 19 órától a brassói Fekete-templomban szólal meg a Máté-passió.
– A koncertek a brassói Musica Barcensis fesztivállal együttműködésben valósulnak meg, így szeretnénk méltóképpen megünnepelni a Barokk Fesztiválzenekar megalakulásának tizedik esztendejét és a brassói Bach Kórus megalakulásának 85. Évfordulóját – emelte ki Dr. Filip Ignác Csaba.
A koncertek számos helyszínen zajlanak majd, ugyanakkor, akárcsak a korábbi években, utcazenét, előadásokat, gyermekprogramokat, táncházat és filmvetítést is tartanak. Ugyanakkor a koncerteken a Régizenei Nyári Egyetem hallgatói is fellépnek.
Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ menedzsere az idei év újdonsága közül kiemelte, hogy első alkalommal a fesztivál belépődíjas. A belépők 5 és 20 lej között mozognak, ugyanakkor lesznek olyan események, amelyek továbbra is ingyenesek maradnak. A jegyek kezdéskor a helyszínen vagy napközben a Csíki Moziban megválthatók.
A sajtótájékoztatót színesítette a Barozda együttes jelenléte, akik több alkalommal is ízelítőt adtak azokból a zenékből, amelyekkel az idei fesztiválra készültek. A Barozda együttes 1976-os megalakulásakor elindítója volt az első székelyföldi táncházaknak, meghatározó szerepet töltve be az erdélyi táncház-mozgalomban.
Bővebb információ a programokról, belépődíjakról: www.regizene.ro
Friss hírek és programajánlók várják az érdeklődőket az esemény közösségi oldalán is:
https://www.facebook.com/Csikszeredai.Regizene.Fesztival/