Veszélyhelyzetet rendelt el a kormány 30 napra az ország egész területére

Ismertették az ebben az időszakban érvényes szabályokat, intézkedéseket

Veszélyhelyzetet hirdetett a kormány 30 napra az ország egész területére – jelentette be Marcel Vela belügyminiszter az országos vészhelyzeti bizottság csütörtök esti ülését követően.

A veszélyhelyzetet május 15-étől rendelték el.

Marcel Vela szerint az ebben az időszakban érvényes szabályokat, intézkedéseket közös rendelettel fogadja el az egészségügyi miniszter és az illetékes tárcavezető.


Kihirdette Klaus Iohannis elnök a veszélyhelyzetet szabályozó törvényt

Kihirdette Klaus Iohannis államfő pénteken a veszélyhelyzetben alkalmazandó, a COVID-19 járvány terjedését megelőző és megakadályozó intézkedéseket előíró törvényt – közölte az Államelnöki Hivatal.

A képviselőház szerdán fogadta el döntő törvényhozási fórumként a veszélyhelyzetet szabályozó törvényt.

A parlament több ponton is módosította a kormány tervezetét. Az egyik módosítás előírja, hogy amennyiben a veszélyhelyzetet az ország területének legalább felére rendelik el, ezt a parlamentnek is jóvá kell hagynia öt napon belül.


Arafat: Május 15-étől kezdődően minden külföldről érkező személynek otthoni elkülönítésbe kell vonulnia

Május 15-étől kezdődően minden, külföldről Romániába érkező személynek otthoni elkülönítésbe kell vonulnia, jelentette be Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár csütörtökön késő este, az országos vészhelyzeti bizottság ülését követően.

A külföldről érkező személynek családjával vagy lakótársaival együtt otthoni karanténba kell vonulnia, függetlenül attól, hogy milyen országból érkezik Romániába. Ha azonban az illető személy nem akarja kitenni családját a megfertőződés kockázatának, kérheti az intézményes karanténban való elhelyezését, mondta Arafat a belügyminisztérium székhelyén.

‘Más szóval ma éjszakától kezdődően, amint a rendelet megjelenik a Hivatalos Közlönyben, minden Romániába érkező személy otthoni elkülönítésbe vonul, függetlenül attól, hogy melyik országból érkezik’ – szögezte le a katasztrófavédelem vezetője.


 Arafat: Továbbra is szünetel a légi közlekedés Románia és tizenegy ország között

Továbbra is szünetel a légi közlekedés Románia és tizenegy ország között – közölte csütörtökön késő este, az országos vészhelyzeti bizottság ülését követően Raed Arafat államtitkár, az országos katasztrófavédelem vezetője.

Az intézkedés 14 nappal hosszabbítja meg a szükségállapot alatt bevezetett korlátozásokat.

A döntés értelmében május 15-étől kezdődően további 14 napig nem közlekednek a repülőgépek Románia és Ausztria, Belgium, Svájc, Franciaország, Németország, Olaszország, Nagy-Britannia, Hollandia, Spanyolország, az Amerikai Egyesült Államok, valamint Törökország között.

Arafat bejelentette ugyanakkor, hogy június 1-jéig szünetel a menetrendszerű és alkalmi nemzetközi közúti személyszállítás is Románia és Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Németország, Ausztria, Belgium, Svájc, Nagy-Britannia, Hollandia, valamint Törökország között.


Tătaru: Lehet szabadtéri misét és istentiszteletet tartani, kinyitnak a szállodák

Május 15-étől lehet szabadtéri misét és istentiszteletet tartani, és kinyitnak a szállodák – közölte csütörtökön késő este Nelu Tătaru egészségügyi miniszter, az országos vészhelyzeti bizottság ülését követően.
tataru14 nap múlva döntenek arról, hogy a hívek visszatérhetnek-e a templomba – mondta Tătaru.

Hozzátette: kinyitnak a szállodák, amelyeknek azonban be kell tartaniuk az egészségügyi és a gazdasági miniszter közös rendeletét a működésre vonatkozóan.

A szépségszalonok kinyitását a gazdasági és a munkaügyi miniszter közös rendelete fogja szabályozni, a múzeumok megnyitását pedig az egészségügyi és a kulturális miniszter közös rendelete.

A fogászati rendelők újranyithatnak, működésüket az egészségügyi miniszter rendelete fogja szabályozni. A koronavírus-fertőzött páciensek az erre a célra külön kijelölt kabinetekben részesülhetnek fogászati kezelésben, mondta a miniszter.

Figyelmeztetett azonban, hogy még mindig járvány van, most lazítanak kissé a korábban meghozott korlátozó intézkedéseken, de a helyzetet észszerűen kell kezelni és elővigyázatosnak kell lenni. 14 nap múlva felmérik a helyzetet és eldöntik, hogy folytatják a korlátozások feloldását, vagy ismét közbe kell lépni, ha nő az új esetek száma, fűzte hozzá Tătaru.


Arafat: Újraindul a járóbeteg-ellátás

Újraindul a járóbeteg-ellátás – jelentette be Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár az országos vészhelyzeti bizottság csütörtök esti ülését követően.

Arafat azt mondta, a járóbeteg-rendelőintézetek ezután ellátják a nem sürgősséginek minősülő eseteket is, de csak előzetes időpont-egyeztetéssel fogadják a betegeket, és a váróteremben nem tartózkodhatnak páciensek.

A kórházak is fogadhatják a nem sürgősséginek minősülő eseteket is, a látogatási tilalom azonban továbbra is érvényben marad, és az egészségügyi intézményeknek meg kell találniuk a módját, hogy tájékoztassák a hozzátartozókat a beutalt páciens állapotáról – mondta még az államtitkár.


Ismertette Raed Arafat a gazdasági társaságokra május 15-étől vonatkozó szabályokat

Ismertette Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár azokat az intézkedéseket, amelyeket a magáncégeknek és közintézményeknek kell meghozniuk május 15-e után.
raed_arafatA katasztrófavédelem vezetője szerint a magánvállalatoknak és közintézményeknek kötelességük úgy megszervezni a tevékenységet, hogy az alkalmazottak távmunkában dolgozhassanak. Ha a tevékenység jellegéből adódóan erre nincsen mód, gondoskodniuk kell a járványtani szűrés biztosításáról, arról, hogy az alkalmazottak belépéskor fertőtlenítsék a kezüket, hogy tartsák be az irodai munkavégzésre vonatkozó szabályokat. Az 50-nél több alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál és közintézményeknél több időpontot kell megszabni a munkaidő elkezdésére és befejezésére – tette hozzá.

Személyes ügyfélfogadás esetén a cégeknek és intézményeknek úgy kell megszervezniük a tevékenységet, hogy minden ügyfélre legalább 4 négyzetméteres terület jusson, és tudják tartani egymástól a legalább 2 méteres távolságot; nem engedhetik be azokat a személyeket, akiknek a testhőmérséklete meghaladja a 37,3 Celsius-fokot; fertőtleníteniük kell a felületeket, és meg kell előzniük a torlódásokat.

Az éttermek, a szállodák, motelek, panziók éttermei, a kávézók és ezek teraszai is zárva maradnak – nyomatékosította Raed Arafat.


Arafat: Településen belül lehet közlekedni, a település elhagyása tilos, bizonyos kivételekkel

Raed Arafat, az országos katasztrófavédelem vezetője csütörtökön késő este bejelentette: május 15-étől településen belül szabad közlekedni a járványvédelmi óvintézkedések betartása mellett, de tilos a lakhelyi településen, illetve annak metropolisz-övezetén kívül utazni. A településen belüli helyváltoztatáshoz már nem kell nyilatkozatot írni.

Az utcákon, köztereken továbbra sem gyűlhet össze háromnál több ember, ha nem ugyanahhoz a családhoz tartoznak.

Az Országos Vészhelyzeti Bizottság csütörtök esti ülése után tartott sajtótájékoztatón Arafat közölte: bizonyos kivételekkel a település vagy metropolisz-övezet elhagyása tilos. A kivételek közé tartozik, ha valaki munkavégzés, humanitárius tevékenység vagy önkéntes segítés, mezőgazdasági munka, mezőgazdaságból származó áru értékesítése céljából hagyja el a települést, ha más településen lévő tulajdonát kell adminisztrálnia vagy karbantartania, ha bizonyos jogok megszerzéséhez szükséges dokumentumokra van szüksége. El lehet hagyni a települést orvosi kezelés, gyermekfelügyelet vagy családtag gondozása, idősgondozás, beteg vagy fogyatékkal élő személy ellátása céljából is, illetve családtag elhalálozása esetén, valamint orvosi vizsgálat céljából, amennyiben az halaszthatatlan, és szükséges hozzá az orvos és páciens személyes találkozása.

Arafat azt is elmondta, hogy május 15-étől megnyitnak a parkok, de a gyermekjátszóterek nem. A parkokban be kell tartani a fertőzést megelőző óvintézkedéseket – figyelmeztetett a katasztrófavédelem vezetője.


Forrás: www.agerpres.ro


Az új rendelkezés itt található meg teljes terjedelemben, román nyelven:

MĂSURI DE PREVENIRE ȘI CONTROL A INFECȚIILOR APLICABILE PE DURATA STĂRII DE ALERTĂ – ANEXĂ


Az új nyilatkozat innen is letölthető: https://korona.rmdsz.ro/wp-content/uploads/2020/05/Felelosegvallalasi-nyilatkozat-2020-05-15-form.pdf

Kérem ossza meg ismerőseivel: