Vigyázzunk műemlékeinkre!

gyergyo

Több kihágás is történt az elmúlt időszakban Gyergyószentmiklóson

A törvény félreértelmezése következtében, több apróbb kihágás is történt az elmúlt időszakban Gyergyószentmiklóson, az esetek többsége pedig azt igazolja, hogy sokan továbbra sincsenek tisztában azzal, mi számít városunkban műemléknek, és mi nem.

Fontos tudni, hogy a műemlékeken végzett bármilyen beavatkozás engedélyköteles, amennyiben pedig nem sikerül értelmezni a törvényt, szükséges egy jóváhagyást kérni a polgármesteri hivatal urbanisztikai osztályától – ez a jóváhagyás azokra a munkálatokra vonatkozik, amelyeket el kívánunk végezni az adott épületen, az igénylő pedig választ kap az urbanisztikai osztálytól, hogy a munkálatra szükséges építkezési engedélyt kiváltani, vagy nem.

A műemlékeken végzett illegális beavatkozás bűncselekménynek számít, így a kellemetlenségek elkerülése miatt – mielőtt hozzálátnának a munkához – kérjük, érdeklődjenek az urbanisztikai osztályon írásban, vagy elektronikus formában, a következő e-mail címen: foepitesz@gyergyoszentmiklos.ro

Legyünk büszkék műemlékeinkre, vigyázzunk arra az értékre, amit elődeink hagytak ránk, hogy az utánunk következő generációk is örömüket leljék bennük. Nagyon fontos, hogy ezek az épületek szakszerűen legyenek felújítva, és olyan tevékenységek kapjanak helyet bennük, amelyek nem károsítják az ingatlanokat.

Számos épületet sikerült szakszerűen felújítani az elmúlt években, és ezt a folyamatot kell követni a továbbiakban is, azonban fontos, hogy legyünk körültekintőek.

Városunk műemléképületei és műemlékegyüttesei a következők: 

1. Both vára; Pricskei vámhivatal romjai;
2. Szabadság tér 1-30. szám között városkép;
3. Az első hitelszövetkezet épülete – Fürdő utca 5. szám – jelenlegi Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületének székhelye;
4. Alszegi csengettyű – Békény utca 70. szám;
5. Tinka malom – Békény utca 77. szám;
6. Örmény templom – templom, kápolna, fal;
7. Felszegi csengettyű – Csengettyű utca 2. szám;
8. Szent György templom – Miron Cristea utca 12. szám;
9. Benedek-kúria – Gábor Áron 18. szám;
10. Bíróság épülete – Kossuth Lajos 4. szám;
11. Salamon Ernő Gimnázium – Gyilkostó sugárút 3-5. szám;
12. Czárán-ház – Márton Áron utca 7. szám;
13. Szent Miklós katolikus templom – templom, fal, régi parókia;
14. Márton Áron utcaképe – Márton Áron utca 10., 12., 14. szám;
15. Örmény plébánia – Petőfi Sándor tér 4. szám;
16. Tarisznyás Márton Múzeum – Vertán-ház – Rákóczi Ferenc Utca 1. szám.
17. Zsinagóga – Nicolae Bălcescu utca 9. szám.


Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város
Polgármesteri Hivatalának Urbanisztikai Osztálya


Címfotó: Benedek Szabolcs
Kérem ossza meg ismerőseivel:
fb-share-icon0