Július 18–22., Gyergyószentmiklós

Régi-új helyszínen az EMI-tábor

Egyetlen év sem telhet el, az EMI-tábor nélkül, így az idén is megszervezésre kerül szervezetünk az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) legnagyobb éves rendezvénye. A július 18-22. között megszervezett EMI-tábor életében a legnagyobb változás az idén, hogy visszaköltözünk rendezvényünk eredeti helyszínére a Gyergyószentmiklós mellett található „4-es Kemping” területére.

„Sok munka vár még ránk az új helyszínen, de biztos vagyok benne, hogy csapatunk akár csak eddig is könnyedén megbirkózik ezekkel az akadályokkal. Reményeink szerint az új helyszínen még ideálisabb feltételeket tudunk biztosítani majd a táborozóknak. Idén is az EMI-táborban a már megszokott színes programkínálattal várunk mindenkit, a legkisebbektől a legnagyobbakig.” – üzeni Sorbán Attila Örs az EMI-tábor főszervezője.

A Tábor az elmúlt évekhez hasonlóan most is megőrzi a hagyományos, értékközvetítő jellegét. A 14. EMI-táborban is, előadásokat követhetünk nyomon, amelyek múltunkról, jelenünkről és jövőnkről, a magyarság és székelység lehetőségeiről, önrendelkezéseiről fognak szólni. Ugyanakkor számos kikapcsolódási lehetőséget kínálunk a táborozóknak: lesz íjászat, borkóstoló, táncház, koncertek, buli, az egész kicsiket pedig a gyereksátor várja. A programkínálatunk folyamatosan bővülni és frissülni fog. Szervezőcsapatunk azon dolgozik, hogy minél színesebb és egyedibb programokkal tegyék teljessé a táborozók nálunk eltöltött napjait. Célunk nem más, mint egy olyan esemény megszervezése, amely minden elképzelhető formában életre szóló élményt nyújt a hozzánk ellátogatóknak. A programot folyamatosan fogjuk feltölteni a www.emitabor.hu-ra és rendezvényünk Facebook oldalára.

Láthatjátok, a szervezés javában elkezdődött, nektek pedig semmi más dolgotok nincs, minthogy beírni a naptáraitokba azt, hogy: július 18-22. 14. EMI-tábor, illetve szólni a barátoknak, rokonoknak ismerősöknek, és ellátogatni Erdély legnagyobb nemzeti fesztiváljára!

Szeretettel várunk mindenkit!

Az EMI-tábor szervezőcsapata