2024-05-16
A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány tizenkilencedik alkalommal hirdette meg a fiatal sportolóknak és művészeknek szóló, pályázati rendszerben szervezett MOL Tehetségtámogató programot. A programban tehetséges fiatalok pályázhatnak eszközbeszerzésre és/vagy versenyek, szakmai továbbképzések, táborok utazási és részvételi költségeinek megtérítésére. A pályázatok rangsorolását végző bírálóbizottságok figyelemmel követik a támogatást igénylő fiatalok korábbi kiváló eredményeit. A pályázatok benyújtásának határideje: 2024. június 14.
A 2006-ban indított MOL Tehetségtámogató a legrégibb ilyen társadalmi felelősségvállalási program Romániában, amelyet éves rendszerességgel meghirdetnek a fiatalok számára. Az eddigi 18 kiírásban 3.810 fiatal sportoló és művész részesült összesen több mint 6,6 millió lej értékű finanszírozásban, amelyet szakmai fejlődésükre fordíthattak. Közülük sokan értek el jelentős eredményeket hazai és nemzetközi versenyeken, haton pedig résztvesznek az idei párizsi nyári Olimpiai Játékokon: Miklós Andrea atléta, David Popovici és Vlad Stancu úszók, Adina Diaconu, Andreea Dragoman és Szőcs Bernadette asztaliteniszezők. A 2023-ban támogatást nyert tehetséges fiatalok között Sânziana Mircea és Ana Karina Voion zongoraművészek, Olivia Oprea și Vizsnyai Botond énekesek, Tudor Torge gitárművész, Anna Eliza Pop ruhatervező, Ilinca Țoța és Dragoș Mihai Dobocan festőművészek számos hazai és nemzetközi eseményen koncerteztek vagy kiállították alkotásaikat.
„A MOL Tehetségtámogató keretében elhivatott fiatalokat támogatunk, akik tevékenységükkel ránk is ösztönző hatással vannak. Büszkék vagyunk, hogy a 19. alkalommal meghirdetett programunk kiállta az idők próbáját és bizonyítottan értékessé vált a közösség, de kiváltképpen a teljesítményre törekvő fiatal sportolók és művészek számára. Ez egyik olyan hosszútávú kezdeményezésünk, amellyel a közösségeink számára igazán fontos célokat szolgáljuk”, – nyilatkozta Mozga Gábor, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.
A MOL Tehetségtámogató keretében 8 és 18 év közötti művészek és sportolók pályázhatnak egyénileg vagy csoportosan, csapatok, együttesek, kórusok, színjátszók. A pályázatokat 2024. június 14-ig, online lehet benyújtani A Közösségért Alapítvány honlapján (www.kozossegert.ro). A pályázatnak tartalmaznia kell az utóbbi másfél évben elért eredményeket, a felkészítő tanár vagy edző ajánlását, a jövőbeni célok megfogalmazását és a célok eléréséhez tervezett pályázati költségvetést. Az idei kiírás támogatási alapja 560.000 lej. A 18 év feletti korcsoportban meghívásos alapon lehet pályázni.
„A pályázó fiataloknak azt javasoljuk, hogy kezdjék el időben a pályázat összeállítását, ne halogassák a pályázati időszak végére, szánjanak időt az opcionális dokumentumok megszerzésére, amelyek sok esetben előnyt jelenthetnek. Az utóbbi két évben elért eredményeket, és a jövőbeni célokat, amelyre a támogatást igénylik, tisztán, világosan kell összefoglalni. A programmal kapcsolatos információk megtalálhatók a www.kozossegert.ro honlapon és az egyhónapos pályázati időszak alatt bármikor megkereshetnek bennünket, de a Facebook csoportunkban is tájékozódhatnak vagy megoszthatják tapasztalatukat.”– nyilatkozta András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezetője.
A Közösségért Alapítvány közleménye
Hirdetés
2024-12-19
2024-11-14
Hirdetés
2024-11-08