Gyergyóújfalu különleges ajándékot nyújtott át Páll András fafaragóművésznek

Egy másfél évvel ezelőtt megszületett gondolat és egy egyéves, több szépséggel, mint nehézséggel tűzdelt, megfontolt, alapos, körültekintő munka folyamata július 2-án ki- és beteljesedett: a búcsús szentmise után, a falunapok fénypontjaként a zsúfolásig telt kultúrotthonban Gyergyóújfalu közössége átnyújtotta neves szülöttének különleges ajándékát: a Szülőföld, fa, véső… – Tisztelgés a 80 éves Páll András előtt című színes emlékalbumot. Az exkluzív könyvkiadvány megjelenéséig elvezető útról az ötletgazdával, Marthy Elzával, valamint szerkesztőtársaival, Gál Katalinnal és Bányász Emerenciával beszélgettünk.

– Mi volt az a pillanat vagy hatás, amely előhozta benned az elhatározást, hogy könyvet szerkesztesz unokanagybátyád, a gyergyóújfalvi születésű, egy ideje Marosvásárhelyen élő, de nyaranta Libánban tartózkodó, nyolcvanéves Páll András fafaragóművészről?

Marthy Elza: Kedves emlékű nagyapám annak idején számtalan történetet megosztott szétszóródott családunk-rokonságunk tagjairól, így hallhattam András bácsiról, a későbbiekben pedig megismerhettem őt személyesen is. Megérintett, mély benyomást tett rám tiszta tekintete, gyakran könnybe lábadó szeme, a meghatódottságtól elakadó szava. Ahogy mindannyiunknak vannak kedves mese- és történelmi hősei, úgy nekem is voltak, de egy idő után – hovatovább egyre jobban megismerve a sokat szenvedett, mély hitű, családcentrikus, kiállításokon is nagy sikerekkel szereplő András bácsit –, ráeszméltem arra, hogy nemcsak a könyvek lapjai, hanem a jelen is állíthat elénk eszményképeket. Az évek múlásával így lett ő az én hősöm, akinek mindig fürkésztem az emlékeit, a gondolatait. Másfél éve András bácsi otthonában elhangzott egy sóhaj a családtagok részéről, miszerint mennyire sajnálják, hogy nem fényképezték le egykor az alkotásokat, mert azt most néha a kezükbe vehetnék. Néhány percnyi gondolkodás után azt mondtam nekik: ezen, ha késve is, de lehet segíteni. Megígértem, hogy megoldást keresek a művek lefényképezésére és egy albumban átadom a családnak. Az elhatározást nagyon gyorsan továbbgondolva egyre világosabbá vált számomra, hogy a fényképek köré mennyi mindent hozzá lehetne és kellene tenni még: András bácsi életéről, az alkotások történetéről, a külső szemlélő véleményéről… Nagyon sok ötlet, elképzelés kavargott bennem. Fontosnak tartottam újra felfedeztetni, megismertetni őt, ráirányítani a fiatalabb nemzedék figyelmét a munkásságára. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy az álmom megvalósításához megértő és szakértő segítőtársakat küldött: a helyi tanácsosként is tevékenykedő Gál Katalin, a Barázda című önkormányzati lap rovatvezetője társszerkesztői munkájával, Bányász Emerencia fotográfus a képek gondos elkészítésével, Varga Gabriella a szöveganyag nyelvi lektorálásával és szakmai tapasztalatával, Lukács Róbert és Lovász Árpád a nyomdai munkák igényes előkészítésével, Gyergyóújfalu Község Önkormányzata és a Gyergyóújfalvi Közbirtokosság pedig – több, főleg a rokonság köréből kikerülő magánszeméllyel együtt – anyagi támogatással járult hozzá a minden várakozásunkat felülmúlóan színvonalas emlékkötet felépítéséhez, formába öntéséhez és megjelentetéséhez.

Marthy Elza a július 2-i gyergyóújfalvi könyvbemutatón

– Valójában tehát az alapgondolatot az évtizedek során megszületett alkotásokat megörökítő fényképek hiánya szülte, aminek a pótlására nem kellett messzire menni, hiszen a művek javarésze – mintegy félszáz plakett, dombormű és kisebb szobor – a gyergyóújfalvi községháza előterét és tanácstermét díszíti. A fényképek elkészítése ügyében hogyan jutottál el Bányász Emerencia fotográfushoz?

Marthy Elza: Régi barátság fűz falusfelemhez, Emerenciához, és ismerve azt a látásmódot, amellyel az emberi értékeket, a természetest helyezi előtérbe, a szépséget és a tisztaságot keresi, és amit a kiállításokon is egyre gyakrabban megjelenő fényképein keresztül közvetít, megkerestem, ő pedig feltétel nélkül, önzetlenül, készségesen rendelkezésemre állt.

– Hogyan láttatok hozzá a munkának ehhez a részéhez?

Bányász Emerencia: Közösségünk csodálatos gyűjteményének és a magánszemélyek tulajdonában lévő alkotások lefotózását kezdetben sokkal egyszerűbbnek gondoltuk, de amikor Elzával összeültünk és elkezdtünk tanakodni, hogy hogyan és honnan kellene megközelíteni a fényképezést, akkor derült ki, hogy ez nem is olyan egyszerű. Körbejártuk együtt a falut, felkerestük azokat a személyeket, akiknek az otthonában van Páll András-alkotás, majd a tanács helyiségeiben lévő gyűjteményt is lefotóztuk. Amikor az utóbbinak a képanyagát otthon átnéztem, nagyon elkeseredtem, és megállapítottam, hogy ezt meg kell ismételni. Úgyhogy volt egy másodfotózás, amikor minden egyes alkotást egy helyre gyűjtöttünk, és megszerkesztve, megfelelő háttérrel újrafotóztuk.

– Ismerted-e korábban ezeket az alkotásokat, milyen benyomásokat őriztél róluk, és közelebb kerültél-e a művekhez azután, hogy a fényképezést és a képanyag feldolgozását elvégezted?

Bányász Emerencia: Őrzök egy nagyon kedves gyermekkori emléket, amikor András bácsi tiszteletét tette nálunk, személy szerint édesapámnál, és megajándékozta családunkat az Aratás című domborművel. Ez volt az első találkozásom vele és a munkájával. Később a templomban lévő alkotásait és a tanácsházában lévő gyűjteményt többször is végignéztem, és most, hogy a gyűjtemény darabjait egyenként kézbe vehettem, mély hatást gyakorolt rám: az a tény, hogy valaki ezen a faanyagon dolgozott és ezt hozta ki belőle, s én mindegyiket a kezembe vehettem, csodálatos, megható érzés volt. Természetes, hogy ezek után másként tekintek az alkotásokra. A munka során megtapasztaltam a művek részletgazdagságát, és a végén az fogalmazódott meg bennem, hogy arra az egyszerűségre való törekvésre, ami megjelenik az alkotásokban, csak egy kiforrott, letisztult személyiség képes. És a letisztult személyiségnek a jellemvonásai a csendigény, a visszafogottság. András bácsi ilyen személyiség.

Bányász Emerencia a július 2-i gyergyóújfalvi könyvbemutatón

– Az álom megszületésétől annak megvalósulásáig végig jelen volt és oszlopos segítséget jelentett Marthy Elzának a többek között lapszerkesztésben is nagy gyakorlatra szert tett Gál Katalin. Számodra mi volt a legszebb és mi a legnehezebb ebben a hosszú munkafolyamatban?

Gál Katalin: Valóban ott voltam az ötlet megszületésétől a megvalósulásáig. Számomra a munka legszebb része az volt, ahogy folyamatosan kibontakozott előttem András bácsi egyénisége. Őt személyesen nem ismertem, de Elza elmesélései alapján, az ő szemszögén keresztül sok mindent megtudtam róla, azonban sohasem találkoztunk. Ahogy állt össze az anyag, előbb a méltatások, majd a képek, aztán a rokonok véleménysorai, a sajtóvisszhangok, mindez kialakított bennem egy gyönyörű képet: igen, ez egy tartalmas életút, és András bácsi olyan Ember, akire mindenkinek fel kell tekintenie.

A másik átélt pozitívum a csapatmunka volt, amit együtt a tördelővel, szerkesztővel, fotóssal, mindenkivel végigcsináltunk. Volt benne nagyon sok szép pillanat, és voltak élesebb hangvételű, türelmetlenségből fakadó egymáshoz szólásaink is az egy év alatt, de minden gyönyörűen működött, mert valóban egy csapat voltunk.

A legnagyobb nehézséget számomra a kezdeti szakasz jelentette, amikor olyan sok ötlet merült fel, hogy adott pillanatban nem tudtuk, hogyan is folytassuk, hol is állunk, legyen-e vers a könyvben vagy ne legyen, hova tegyük a szövegeket, csoportosítsuk-e téma szerint a képeket vagy ne csoportosítsuk és így tovább. Menet közben rengeteg olyan apró dolog is adódott, amikor úgy éreztük, elakadtunk, de aztán előbb-utóbb így vagy úgy kikristályosodott, hogy mit is kell tenni. Öröm volt dolgozni ezen a könyvön.

Gál Katalin a július 2-i gyergyóújfalvi könyvbemutatón

– Elza, milyen szempontok szerint jelölted ki azokat a személyeket, akiket méltatások, köszöntők írására felkértél?

Marthy Elza: Fontosnak tartottam, hogy a régió művészei közül is megszólaljanak néhányan, másodsorban pedig olyan kortársak is, akik ismerik András bácsit és barátjukként tisztelik őt. A rokonságot is felkértem emlékeik, gondolataik összefoglalására. Az András bácsi életútjával kapcsolatos ismereteket, az általa vallott és teremtett értékeket nyolc fejezetbe rendeztük. Az előszó, ajánlás és életrajzi áttekintés után megnyíló Tanulmányok, méltatások című fejezetben nyolc értékelő és elemző írás kapott helyet, a Szakrális eszközök címűben pedig a gyergyóújfalvi templom szentélye kerül közelebb az olvasóhoz. A mondanivalóhoz és a hangulathoz egyaránt szervesen illeszkedő versekkel színesített, Szobrok, szobortípusok, valamint a Domborművek című fejezetekben Bányász Emerencia munkája nyomán hetvenöt alkotásfelvétel győzi meg a szemlélőt arról, hogy alaposan, precízen, pontosan kimunkált műveibe András bácsi a lelkét is belefaragta. Az Ajándékgondolatok fejezet tizennyolc, többnyire a faluból és a rokonság köréből kikerülő szerző köszöntősorainak a csokra, míg a Páll András kiállítása Gyergyóújfaluban című összeállítás a szülőfaluban 1985-ben megrendezett tárlat eseményére vezeti vissza az érdeklődőt. A Képgaléria oldalain végigkövethetjük a Páll család életének meghatározó pillanatait. Itt is érződik a család egysége, az erő, az összetartás, amelyet Páll András a szívében hordoz és az alkotásaiban is kivetít. Végül, de nem utolsósorban a Függelék további fontos adalékokkal szolgál Páll András életének és életművének megismeréséhez a sajtóvisszhangokon, átvett elismeréseken, okleveleken és a munkák különböző nyilvántartásain keresztül. Összesen 108, nemcsak küllemében színes oldal született széles összefogás, az ügy mellé való egységes, önzetlen odaállás eredményeképpen, hogy megörökítse és a világ elé tárja: él itt közöttünk egy ember, akinek a szívét eltéphetetlen kötelék fűzi szülőföldjéhez, akinek az érzései a lélek mélyéről fakadnak, s aki mindezt hosszú évtizedeken keresztül rendre fába véste. Aki példát mutat nekünk az igaz értékekhez való ragaszkodásra.

– Úgy tűnik, András bácsi sosem tudott elszakadni szűkebb szülőföldjétől…

Marthy Elza: Azután, hogy a meghurcoltatás éveit követően, 1964-ben megalapozta az életét Marosvásárhelyen a klinikák közelében, valahányszor hargitai rendszámú gépkocsit látott a kórház parkolójában, végigkopogott az összes kórtermen, míg meg nem találta, ki jött Hargita megyéből… A gyergyói betegeket ismeretlenül is rendszeresen látogatta. Mindig a szülőföld jeleit kereste. Aktív munkaévei alatt is gyakran járt haza, nyugdíjas éveiben pedig minden nyarat a libáni házikójában tölt. Ezért is került bele a kötet címébe a szülőföld szó, mert ez olyan fontos számára, akár az éltető nap.

– Mit fejez ki még a kötet címe?

Gál Katalin: A Szülőföld, fa, véső… címről tehát eszünkbe jut a mi kedves szülőföldünk, Erdély, majd – ahogy a könyvbemutatón is elhangzott – megjelenik előttünk a fa, koronás, leveles, vaskos törzzsel, időtálló gyökerekkel, és végül az eszköz, a véső, amely, ha hozzáértő kéz használja, mint András bácsi, csodákra képes. Az alcím – Tisztelgés a 80 éves Páll András előtt – arra utal, hogy mi, értve ezalatt a falu egész közösségét, így köszöntjük az idén február 14-én nyolcvanadik életévét betöltött András bácsit.

Gál Katalin és az alkotói csapat a bemutatón

– Egyed József, a község polgármestere szerint – akit több éves ismeretség fűz az alkotóhoz – a könyv s az abba foglalt munkásság azt az üzenetet hordozza, hogy „egyszerű szívvel, nemes lélekkel el lehet jutni a fejszétől a művészetig”. Szerintetek mit jelent a közösségnek e könyv megjelenése és mit üzen a jövőnek?

Gál Katalin: Ez a könyv az értéket, a kitartást jelképezi, és azt, hogy legyünk hitelesek, merjünk önmagunk lenni.

Bányász Emerencia: Az egyénnek és a közösségi léleknek is szüksége van arra, hogy büszke lehessen valamire, erre a gyűjteményre pedig mindannyian büszkék lehetünk. A jövő nemzedéke felé pedig azt üzeni: gondolják át, hogy a fához így is hozzá lehet nyúlni.

Marthy Elza: Bízom abban, hogy közösségünk büszke azokra az alkotókra, akik felismerték, hogy a közösségükért tenniük fontos, tenniük kötelező. Annak a közösségnek van jelene, amelyik ismeri és tiszteli a múltját és a boldogulását a szülőföldjén szeretné megtalálni.

Varga Gabriella, az életműalbum társszerkesztője
Fotók: Bányász András