Az Erdélyi tájakon c. kiállítása a Magyarság Háza Kosztolányi termében!

Porzsolt Erzsébet festőművész Erdélyi tájakon c. kiállításának megnyitójára március 4-én, pénteken helyi idő szerint 18:00 órakor került sor a budapesti Magyarság Házában.

Juhos-Kiss János költő, író szívet melengető megnyitója:

Juhos-Kiss János (Fotó: facebook.com/Magyarsag.Haza)

Porzsolt Erzsébet Marosvásárhelyen végezte a művészeti középiskolát, majd a iaşi Főiskolán végzett festészeti szakon. A Keleti-Kárpátok másik oldalát is sokszor megcsodálhatta Moldva fővárosába Jászvásár felé utazva, vagy vissza Székelyföldre. Akvarell és pasztell technikával készült tájképei és csendéletei viszont minket ide csábítottak. Porzsolt Erzsébet 33 éven keresztül tanította ezt a technikát (ma is vannak tanítványai), azzal a derűs, kitartó hozzáállással, lelkesedéssel és szépérzékkel megáldva, ami még ma is jellemző rá! Hitvallása szerint nagyon szereti a természetet, figyeli az évszakok változását, a hegyek és virágok moccanását, mindent mi a fény-árnyék effektusok hatására játszadozva hentereg, azt mind visszaadja nekünk, láttatja velünk: ez Erzsike művészete! A festészet számára zűrzavaros világunkból való menedék, ne csak nézzék, hanem lássák is, amit meg lehet örökíteni, meg lehet ragadni, ecsettel lekapni! A festészet a szellem szabadságát jelenti. Mondják, hogy a festék és a víz szeszélyes játéka az akvarell, igen ám, de az ecsetet adott esetben Erzsike fogta! (Rodin francia szobrásznak tulajdonítják azt a mondást, hogy amikor megkérdezték tőle, hogyan készíti csodálatos szobrait, azt válaszolta: ”nagyon egyszerű, veszek egy márványtömböt és levésem a fölösleges részt.”) Téli fenyvesek képén a kék és zöld árnyalatai hancúroznak. A tavasz hírnökei képén a sáfrányok sárgák, lilák, fehérek, csíkosok, amikor először megláttam e képet Erzsike legkisebb testvérénél, Örök évszakok versem jutott eszembe, remélem még nem fásult el a szívem, megosztom önökkel:

„Tavasz// erő s szerelemüteg minden virágzás/ vérző szívem piros tulipán/ fény leng a földön: sárga nárciszvakítás/ szállok a zöld fű friss illatán// szünidős víg kisgyerekek a sáfrányok/ mosolyuk sokszínű ragyogás/ lélek ölel: testbe hatolnak vigaszok/ bort ereszt a venyigesírás//

Porzsolt Erzsébet pasztelljei Rippl-Rónai József finom képeire emlékeztet a múlt század húszas éveiből, hisz jómagam is költő és író vagyok, s szinte magam előtt látom Babits Mihály és Móricz Zsigmond arcképeit (1923. Pasztell, papír) a Magyar Nemzeti Galéria egyik terméből. Erzsikének is van Galériája és műterme Gyergyószentmiklóson, ahol mostanában festeget. Régen csakis a természet ölén, Kardvirágok, Orgonák, Napraforgók, Hortenziák és Pipacsok társaságában festegetett. Elandalogott a Háromszéki házak között, miután nekünk megörökítette, eljutott a magányosan vibráló Erdei lakhoz; ott a Cohárd, a Libán-tetőn már a bús ősz kóborolt, fuvallatát szinte most is érezzük. Ajánlom önöknek, aki nem járt arra, csodálja meg A Gyilkos-tó vidékét, aztán pihenjen meg a Szárhegyi Lázár-kastély parkjában egy szusszanásra, s gyűjtsön életerőt.

Porzsolt Erzsébetnek több mint 30 kiállítása volt, képei hazai és nemzetközi gyűjteményekben is megtalálható.

Köszönöm Csibi Krisztina igazgató asszony kedvességét, hogy a Magyarság Háza Kosztolányi termében helyet biztosított e képeknek. Vigyék el a jó hírt, hogy a kiállítás 2016. április 4-ig megtekinthető.

A kiállítást ezzel megnyitom. Nézzék meg a képekben. Ugyanakkor szívből kívánok Erzsikének minden elképzelhető jót, hogy a festészet színes szárnyán minden téridőben szárnyaljon. Befejezésül a Pipacsok képe mellé fogadják szeretettel a Piros pipacs a vágyversemet:

Piros pipacs a vágy, szívünkbe vert, talált:
ölelve ringatott, az volt az édes nász!
Szélben integetett, hullámzott a határ,
örömtáncát járta kalász s búzavirág!
Perzselt a nyár, nem szúrt a napsugár!
Sejtjeink sercegtek, dombjaink remegtek!
Az volt a hosszú nyár, az volt a forró nyár!

Piros pipacs a vágy, szívünkbe vert, talált:
ölelve ringatott, az volt az édes nász!
Szélben integetett, hullámzott a határ,
örömtáncát járta kalász s búzavirág!
A városba ne járj! Nyámnyilák gázolnak,
lelkedbe taposnak, út szélén eldobnak!
Oda a hosszú a nyár, oda a forró a nyár!

Piros pipacs a vágy, szívünkbe vert, talált:
ölelve ringatott, az volt az édes nász!
Sejtjeink sercegtek, dombjaink remegtek!
A megnyomott szirom-pár kirúgta magát,
nem sírt, nem kalimpált, finoman muzsikált
s úgy bomlott, hogy sírt belé az egész világ!
Az volt a hosszú nyár, az volt a forró nyár!

Címfotó + képfotók: facebook.com/kornelia.torokne