Dánél Sándorral beszélgettünk a családalapítás és gyermekvállalás fon­tosságáról, valamint arról, me­lyek azok a negatív tényezők, amelyek ezt hátráltatják a mai világban. 

A régi családformákhoz hasonlóan is lehet élni, gyereket nevelni a mai világban. Tökéletes példa erre a hétgyermekes Dánél Sándor, a Csíkszeredai Nagycsaládosok Egyesületének elnöke, aki elmondta, a hit fontos helyet foglal el életükben, a gyermekeiket kicsi korúktól kezdve a munka örömére, szociális érzékenységre nevelik. Szerinte egy drágább autó fenntartása többe kerül, mint egy nagycsalád eltartása. áldásként fogadták összes gyereküket.

Dánél Sándor és felesége hét gyermeket nevel. Négy lány és három fiú, a legkisebb 10 éves, majd sorban 13, 14, 16, 17, 23, illetve 28 évesek al­kot­ják a nagycsaládot. A családfő ke­ra­mi­kus-fazekasmester, felesége, Mag­­dolna asszisztensnő. Az egye­sü­let révén aktívan részt vesznek a kö­zösség életében, jótékonysági, kultu­rális és közösségépítő rendez­vé­nye­ket szerveznek, összetartják a csíki nagycsaládosokat.

– Mit jelentett régebb és mit je­lent ma a család?

– A család szerepe sokat változott, régebb a kommunizmus, manapság a nyugati gondolkodásmód, az anyagiak előtérbe helyezése befolyásolja. Az „egyedül én számítok, más senki” szlogen elterjedésével mindenki csak saját magával törődik, egy kö­zösségi házban már a saját szomszédaikat sem ismerik a lakók, társadalmi szinten is ezt próbálják belénk ko­vácsolni. Ez a közösséget, a családokat, a fiatalokat is negatívan érinti.

A családalapítás előtt álló fiatalok – főleg a keresők – a könnyebb utat vá­lasztják, az önmegvalósításét, ami­kor függetlenek maradhatnak, utaz­hat­nak, világot láthatnak, nem fel­tétlen érzik szükségesnek a család­ala­pítást. Lehet, gyereket szeret­né­nek, de az nemcsak, hogy nagy fe­le­lősséggel járna, hanem az addig él­vezett szabadságukat is korlátozná. Hét­­gyer­mekes apaként elmondha­tom, a családommal sok helyre el­já­runk, kö­zös programokban veszünk részt. Kér­dezik sokan: „hogy van ennyi min­denre időtök”. Számunkra a házastársi kapcsolat nem abból áll, hogy munka után hazamegyek, és leülök a tévé elé megenni a kész va­csorát. Elvből nincs is tévénk! Ha kell, odaállok főzni, mosogatni, mindent közösen végzünk. Ahhoz, hogy a kapcsolatunk jó legyen, teszünk is érte, meghallgatjuk egymást. Közös­sé­gi találkozókra megyünk, családoknak szervezett csoportokba, ahol mind a házastársi kapcsolatokra, mind a gyermeknevelésre vonatkozó problémákra, a többi családdal el­beszélgetve megoldást találhatunk. Meg­hallgatjuk, ők hogy oldották meg, például a tinikor szeszélyeivel járó nézeteltéréseket. A közösségre min­denkinek szüksége van, azon be­lül tudnak pozitív döntéseket hozni a család érdekében. A jó kapcsolat megerősíti a családokat, nem vitával töltik az időt, hanem meghallgatják egy­mást. A közös, családi beszélge­té­sek visznek a harmonikus élet felé. Ha a gyermekeink is ezt látják, nem kell csodálkozni, hogy a 17 éves lá­nyunk, annak ellenére, hogy teljesen mást lát kortársaitól, azt mondta, legalább nyolc gyermeket szeretne majd, ha családja lesz. Ezek örömteli pil­lanatok. A gyermek rájön arra is, hogy a legújabb kiadású mobiltelefonra nincs szüksége, mert nem mun­kaeszközként használná, mint a felnőttek. Ezeket tudjuk kezelni. A helyes példa továbbadásának kelle­ne megteremteni a lehetőségét. Ne­künk, családos közösségeknek ez az egyik feladatunk, ahogy a magyar csa­ládoknak is, hisz a magyarság jö­vőjéről beszélünk.

Ezelőtt nagyszüleink, szüleink örö­költék a család szeretetét, tudták, ez az igazi érték, amiért az ember él. Mon­dogatták is: „a gyermekért élünk”. őket nem befolyásolta az ak­kori helyzet, a szárazság, vagy különböző fertőző betegségek, de még a háború sem, ők akkor is elfogadták Istentől a gyermekáldást. Akkoriban így születtek testvérekül öten, hatan, vagy még többen. Mondhatom, ki­váltságos helyzetben vagyok, szü­leink erős nemzeti identitásának, szé­kely mivoltának köszönhetően, mi még a kommunista rendszerben is hatan születtünk. Ilyen szempontból a mai fiatalokat a nyugati behatások negatívan érintik. Főleg akkor tud­nak erősebb hatást gyakorolni egy­­másra, amikor szórakozásról van szó.

– Mennyire fontos szerepet foglal el a hit az önök életében?

– Minket is vallásosan neveltek, így természetesen a mi családunk sem lenne teljes hit nélkül. Nálunk alapfeltétel, hogy a nap végén hálát adjunk Istennek az elmúlt napért, este az asztal köré gyűlve, közösen imádkozunk nemcsak magunkért, de a magyar családokért is. A gyerme­keinket is így neveljük. Érzi az em­ber, hogy csak egy eszköz, akkor is, amikor a hitre, de akkor is, amikor a munka szeretetére tanítja őket. Nem én vagyok a nagyszerű, hanem a fent­ről kapott kegyelmek révén sike­rül ezeket megvalósítani.

Hit nélkül nem tudnánk olyan dolgoknak örülni, amelyeket a mai fia­talok természetesnek vesznek, an­nak, hogy van fedél a fejünk fölött, van ágyunk, ahová lehajtsuk a fejünket, megvan a mindennapi kenyerünk. Ez nem természetes! A világon hány ember van, aki nélkülözik? Ha eze­ket a gyermek megtanulja, megnő a szociális érzékenysége. Például, volt, amikor egyik gyermekem hallott egy életmentő gyűjtésről, amelyet egy beteg fiatal műtétére szerveztek, és odaadta az összes félretett pénzét. Ilyenkor az ember szeméből kicsordul a könny, mert én is gondoltam, hogy segítek, de nem ekkora összeg­gel. Néha mi tanulunk tőlük.

– A családoknak milyen szerepe van Székelyföld jövőjében?

– Azt hiszem, a család az egyetlen megtartó erő, ami ha eltűnne, a jövő is bizonytalanná válna. A mai fia­talok pedig nem igazán mernek gye­reket vállalni, családot alapítani. Töb­ben élnek párkapcsolatban, egy­más számára csak eszközt jelentenek, nem köti össze őket semmi, ha éppen megunják társukat, akkor tárgyként lecserélik, mást keresnek. Ez a beállítottság nemcsak számukra, de Székelyföld és a magyar nemzet népesedésére és jövőjére is káros hatással lehet. Isten az embert azért teremtette, hogy családja le­gyen, hogy teremjen, gyermeket nemzzen. Böjte Csaba testvér hasonlata ezt jól ábrázolja: egy gyü­möl­csös­­kertben, ha van egy olyan szép fa, ami nem hoz gyümölcsöt se első, se második évben, lehet gyönyörű a lom­bozata, nagyon jól nézhet ki, a gazda a harmadik évben ki fogja vágni, mert nincs rá szüksége. Isten akaratát kell teljesítsük. Egyedül senki sem boldogulhat. Aki azt mondja, egyedül boldog, az hazudik. Aki azt mondja, gyermek nélkül boldog, az még nem tapasztalta meg, mi a valós boldogság. Tudom, vannak sokan olyanok is, akiknek ez ön­hi­bájukon kívül nem adatott meg. Ha mindez eljutna a fiatalokig, hogy sok pozitív példát látnának, ahogyan vezeti az utcán anya a gyerekét, vagy boldog házaspárok kézen fogva sétálnak, esetleg az idősek egymás felé kifejezett gyöngédségét, lehet, elgondolkodnának, és kedvet kapva, rendeznék az életüket.

– Manapság ritkábbak a nagycsa­lá­dok. Ön szerint miért nem mernek több gyermeket vállalni a házastársak?

– Mert egyesek előtérbe helyezik a luxust. Nem kell feltétlenül egy ka­csa­lábon forgó palotában élni, amiért hét gyermek van a családban. Nem ez a nagycsalád alapja. őseink saját er­deikből termelt fából építették nem túl nagy otthonaikat, nem alakítottak ki külön szobát, mert a családot nem lehet egyben tartani akkor, amikor mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy konfliktus esetén más helyiségbe vonuljon. Például, amikor leülnek egy asztalhoz, a gyerek sértődötten feláll, és becsapja a szobája ajtaját, úgy, hogy két napig nem is látják szülei. A régi családokban ez nem így működött, a nappalin kívül csak egy ünnepi szobát rendeztek be, egy élettérben teltek a mindennapjaik, egy szobá­ban aludtak. Ha megbántották egy­mást, megvolt a lehetőségük a meg­bo­csátásra. A közös étkezések, imád­kozások során egybekovácsolódott a család, mindenki békével a lel­ké­ben mehetett lefeküdni. Ezt ké­sőbb gyerekeik is továbbvitték.

A legtöbben azért akarnak nagy házat építeni maguknak, mert ezt látják másoktól. Nem kerül többe egy nagycsalád fenntartása, mert nem feltétlen kell megengedni mindent a gyermekeknek, megvásárolni a legújabb kiadású elektronikai esz­kö­zöket. Mi nem akarunk a reklá­mok alanyai lenni, az ősi hagyo­má­nyokat kö­vet­jük. Isten adta ké­pes­sége a székely embernek a több száz mesterség, amellyel megkeresheti mindennapi betevőjét. Éhen biztos, nem halunk, amíg kapálni, lapátot fogni, fát cipelni tudunk, hogy csak a legegyszerűbb lehetőségeket említsem. A kérdés az, mit akar valaki tenni, amikor azt mondja, nincs mun­kája.

Nagycsaládosokként megkeressük a lehetőségeket erre, dolgozunk, a gyermekeinket is kicsi koruktól kezd­ve a munka szeretetére ne­veljük, hogy lássák, nem csupán pénzért kell dolgozni, hanem, mert egy közösségben vannak bizonyos feladatok, amelyeket ahhoz, hogy jól működjön, fel kell vállalni. Ahogy nőnek, egyre nagyobb feladatokat látnak el, ezért mi, szülők sok munkától mentesülünk, nem kell a nap 24 óráját végigdolgozzuk, mint a mai tökéletes modern ember.

– A Gyergyói-medencében meny­nyire jellemzőek a nagycsaládosok?

– Két évvel ezelőtt keresett meg egy család, hogy hasonló egyesület lét­rehozásán gondolkodnak, hisz Gyer­gyó környékén is több nagycsa­lá­dos van. Tanácsoltam nekik, mie­lőtt hivatalosan bejegyeztetnék az egye­sületet, nagycsaládosokként ta­lál­kozzanak minél többet, hogy egy­mást megerősítsék, szervezzenek kul­turális rendezvényeket, különbö­ző karitatív megmozdulásokat, hogy az emberek halljanak róluk. Ha­son­ló szervezet létrehozására nagy szükség lenne Gyergyóban is. A me­den­cé­ben élő fiatalokra is pozitívan hat­na, hogyha tegyük fel, 18 nagycsalád, 70 gyerekkel tábort, vagy használt­ru­ha-börzét szervezne, esetleg meglátogatná az öregott­hont. Amikor látják a hasonló megmozdulásokat, odafigyel a közösség, a fiatalok is pluszmotivációt kapnának.

– Többször hallhattuk öntől, hogy a hit kegyelem, a család áldás, a gyer­mek a jövő. Miért gondolja

így?

– Szerintem hit nélkül nincs meg az az erő, ami a családalapításhoz szük­sé­ges. Tapasztalatom szerint a nagy­csa­­ládosok közt kevesen vannak olya­nok, akik nem hisznek Istenben. Eb­ből is látszik, hogy a hit segít ab­ban, hogy helyesen gondolkodjunk, mi­szerint a család Isten akarata. A cs­alád jó a férjnek, a feleségnek és a szü­leiknek is. Kettőjük boldog­sá­gá­ból születnek a gyermekek, ez már ke­gyelem. Ilyenkor áldást kapunk Is­ten­től, nem gyermekvállalásként gon­­dolunk rá, mert ez nem fejezi ki a csöp­pség felsőbbrendűségét. A gye­rek lehet az, aki a társadalmunkat, a szé­kely–magyar népet meg tudja tartani. Gyermek nélkül pedig nincs jövő.