2023-03-14
A Nemzet Útja (Calea Neamului) és az Ortodox Testvériség (Frăţia Ortodoxă) egyesület képviselői keddi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatójukon bejelentették, hogy a bákói táblabíróság jogerős ítélete ellenére meg fogják akadályozni a román katonák emlékére állított betonkeresztek lebontását az úzvölgyi temetőben.
Mihai Tîrnoveanu, a Calea Neamului elnöke kifejtette, továbbra is lépéseket tesznek azért, hogy a temető “eredeti állapotába” kerüljön vissza, és valamennyi minden itt eltemetett katona, nemzetiségtől függetlenül, megfelelő tiszteletet kapjon.
Az egyesület vezetője szerint a temető ‘eredeti állapota’ nem a 2019 előtti, hanem az 1926-27-es állapotát jelenti, amikor a nemzetközi temetőt létrehozta a Mária királyné védnöksége alatt működő Hősök Kultusza Társaság.
Tîrnoveanu ugyanakkor azt állította, hogy ‘a magyarok, az RMDSZ és néhány csíkszentmártoni lakos 1994-ben lerombolták azt az obeliszket, amit a védelmi minisztérium állított 1985-ben az első világháborúban életüket vesztő katonák emlékére, ledöntötték a nem magyar katonák fejfáit, majd az osztrák-magyar hadsereg elesett katonáinak mindenféle engedély nélkül felállítottak 600 fakeresztet, elmagyarosítotva a temetőt’.
Ennek nyomán Dormánfalva (Dărmăneşti) polgármesteri hivatala 2019-ben csak annyit tett, hogy visszaállította a temető eredeti, nemzetközi jellegét, amikor sírkeresztet állított az 52 román katonának és egy kereszt alakú emlékművet épített az összes elesett hős emlékére, nemzetiségüktől függetlenül – állította Tîrnoveanu.
Hangsúlyozta, Dormánfalva polgármesteri hivatalának csupán egyetlen engedélye hiányzott a keresztek felállításához, a védelmi minisztérium alárendeltségében levő hősök kultuszának hivataláé. Ez az intézmény ugyanis a művelődési minisztériummal ellentétben az RMDSZ politika nyomására nem adta ki az engedélyt – magyarázta.
A két román egyesület kérni fogja a védelmi minisztériumtól az elmaradt jóváhagyás kiadását, a dormánfalvi polgármesteri hivatal pedig rendkívüli jogorvoslati eljárással készül megtámadni a legfelsőbb bíróságon a bákói táblabíróság jogerős ítéletét.
Tîrnoveanu közölte: a két szervezet tagjai és szimpatizánsai a “sírok elé térdelve” próbálják majd megakadályozni a román katonák keresztjeinek eltávolítását az úzvölgyi temetőből. Ha ez nem sikerül, akkor értesíteni fogják a Vatikánt, minden egyes ország nagykövetségét, és az összes nemzetközi fórumot a “romániai magyarság szélsőségességéről”, amely ‘nem tolerálja a román hősök keresztjeit’ – szögezte le a Calea Neamului vezetője.
A bákói táblabíróság február elején kimondott jogerős ítélete szerint a Csíkszentmárton területén levő katonai sírkertet vissza kell állítani eredeti állapotába, vagyis el kell távolítani a román katonák emlékére 2019-ben felállított betonkereszteket.
Forrás: www.agerpres.ro
2024-12-19
Hirdetés
2024-12-19
Hirdetés
2024-12-19