A rendkívüli járványhelyzet miatt a támogatási folyamat lelassult

2020-04-10

A rendkívüli járványhelyzet miatt a támogatási folyamat lelassult

A határidő átütemezését kértük

Még egy hónap áll rendelkezésre, hogy a Székely Nemzeti Tanács által, a nemzeti régiók védelme érdekében indított polgári kezdeményezés támogatására összegyűljön a szükséges egymillió aláírás. Eddig elektronikusan negyedmillió európai polgár támogatta a kezdeményezést, a papír alapú aláírások összesítése – a járványhelyzet miatt – egyelőre elmaradt.

Ugyanakkor a rendkívüli járványhelyzet miatt a támogatási folyamat lelassult, illetve – a papír alapú aláírások vonatkozásában – leállt, ezért a kezdeményezők úgy döntöttek, hogy a határidő meghosszabbítását, illetve átütemezését kérik. Az Európai Bizottságnak küldött levélben egyebek mellett leszögezik:

„Kérjük, hogy a T. Európai Bizottság a „Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és regionális kultúrák fenntarthatóságáért” című európai polgári kezdeményezés (Bizottsági nyilvántartási szám: ECI(2019)000007) keretében indult aláírásgyűjtés határidejét az alábbi időpontok közül a legkorábbi bekövetkeztéig meghosszabbítani szíveskedjen:

A) az azt a napot követő 6 hónap, amelyben az EU tagállamainak többségében megszűnnek a 2020. február 21. napját követően a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében hozott, a személyek szabad mozgását, illetve a gyülekezési jog gyakorlását korlátozó intézkedések; vagy

B) az azt a napot követő 6 hónap, amelyben a Polgári Bizottság arról tájékoztatja az Európai Bizottságot, hogy készen áll az aláírásgyűjtés folytatására, megjelölve az aláírásgyűjtés folytatásának pontos kezdő időpontját.”

Az Európai Bizottság hivatalos válaszáig, illetve a május 7-i határidőig azonban az aláírási kampány folytatódik. A támogató aláírásokat elektronikus formában a www.nemzetiregiok.eu címen, a Támogatom gombra kattintva lehet rögzíteni. Kérjük, aki már aláírta buzdítson másokat is ugyanerre. Köszönjük.

A Székely Nemzeti Tanács Sajtószolgálata

Sepsiszentgyörgy, 2020. április 8.

Ez az oldal cookie-kat használ. Az oldal böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. Bővebben