2022-08-24
Ugyan már hetek teltek el azóta, a hazai közbeszéd még mindig tele van Orbán Viktor Tusnádfürdőn elhangzott beszédének a reakcióival, erről gondoskodnak nem csak a politikusok, de a sajtó is.
Ezzel szemben sehol senki egy hangot nem ejt arról, hogy Romániában immár négy éve kiadták a Vasgárda alapítójának és vezérének, Corneliu Zelea Codreanunak a “Pentru legionari” című vaskos könyvét, s az szabadon hozzáférhető bárki számára egy internetes áruházban. Történik ez olyan körülmények között, hogy Romániában jogszabály tiltja már húsz éve a szélsőséges eszmék terjesztését és a szélsőséges szervezetek jelképeinek a népszerűsítését. Márpedig ez a könyv nem más mint a légionáriusok kézikönyve, amiben a szerző többek közt a tiszta román fajról értekezik, amit meg kell védeni mindenféle más faj káros behatásától. Nem utolsósorban pedig a könyv majd minden lapján fellelhető a Vasgárda jelképe, hadd vésődjön be alaposan az olvasó memóriájába.
Amikor felfedeztük a könyvet az említett áruház kínálatában, figyelmeztettük őket, hogy amit tesznek, az törvénybe ütközik, amire az volt a válaszuk, hogy a jogszabályban kivételként szerepel az, hogy ha ezen cselekedeteket művészeti, oktatási, kutatási vagy tudományos céllal követi el valaki, márpedig ők pont ezt teszik.
Bizonyítandó, hogy ez nem igaz, magánemberként megrendeltük a könyvet, és azt minden kérdés és feltétel nélkül, napokon belül kézhez is kaptuk.
Ezt követően panaszt tettünk az ügyészségen a könyv kiadója, az áruház, illetve a könyvet az áruház révén forgalmazó magánszemély ellen. Ennek pedig meg is lett az eredménye, ez.
Az Orbán Viktor által mondottakról lehet vitatkozni, lehet azt érteni és félreérteni, azzal szemben ez az eset kristálytiszta: létezik egy jogszabály, amit kiadó, terjesztő meg áruház nyilvánvaló módon megsért (azt ugyanis gondoljuk nem kell hosszan magyarázni senkinek, hogy a tettüknek semmi köze a művészethez, oktatáshoz vagy tudományos kutatáshoz), s láss csodát, a jogszabály betartatására hivatott állami intézmény védelmébe veszi és tisztára mossa az elkövetőket.
Az ügyészség döntését természetesen megfellebbezzük, ugyanakkor nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy a közvélemény miképpen viszonyul ehhez az ügyhöz. E célból tesszük közzé jelen tájékoztatásunkat (románul is), illetve küldtünk az ügyről tájékoztatást a politikai pártoknak és az államelnöknek is.
***
A leírtakhoz még három dolgot teszünk hozzá:
1. Az esetről tájékoztatást küldtünk nem csak a politikai pártoknak és
az államelnöknek, hanem a kormánynak, a Nép Ügyvédjének és a román
sajtónak is, azt is kérve mindegyiküktől, hogy a maguk során tegyenek ők
is panaszt az ügyészségen. Az esetleges válaszokat pedig közzé fogjuk tenni.
2. Próbából egy Facebook-bejegyzést is írtunk a témában, amit a könyv
borítójának a képével illusztráltunk, s a Facebook becsületére legyen
mondva a bejegyzést rövid idő után törölte. A következtetés az, hogy a
Vasgárda viszonylatában még a Facebook is jobban teljesít mint a
romániai ügyészség.
3. Ugyanazon webáruházban még számos olyan terméket forgalmaznak,
amelyek a szóban forgó jogszabály hatálya alá esnek. Teszik ezt teljes
nyugalommal, tekintettel az ügyészség hozzáállására.
Árus Zsolt
Hirdetés
2024-10-21
2024-10-01
Hirdetés
2024-06-06