2017-02-21
A város zászlaja maradhat
Fárasztó dolog bírónak lenni!
Kézhez kaptam az ítélet indoklását abban a perben, amelyben a méltán hírhedt ADEC egyesület azt követeli, hogy a polgármester távolítsa el a város, illetve Székelyföld zászlaját a gyergyószentmiklósi városhaza homlokzatáról, illetve belső tereiből. A címben szereplő konklúziót pedig annak alapján fogalmaztam meg, s abból a feltételezésből kiindulva, hogy nem csak a fizikai, de a logikai bakugrások is komoly erőfeszítést jelentenek. Nézzük hát az ítéletet, ami így hangzik:
A teljes szöveg részletes elemzése sem lenne érdektelen, de az inkább szakembereket érdekelhet, akik maguk is elboldogulnak vele, én itt csak pár részre mutatok rá, ezeket arról lehet felismerni a szövegben, hogy megjegyzésképpen vázlatos fordításukat is elvégeztem. Nézzük hát:
1. A polgármester a válasziratában jelezte, hogy egy zászló kitűzése nem közigazgatási tevékenység, tehát a felperes tévesen fordult ezzel a kéréssel a közigazgatási bírósághoz. Ennek kapcsán, a harmadik oldalon a bíró azt állapítja meg, hogy márpedig szerinte, amit egy hatóság tesz, az nem lehet magánjellegű, az bizony közigazgatási cselekedet, tehát illetékes a kérés elbírálásában, mert a zászlót a polgármester tette/tetette ki. Ez persze még mindig csak egy vélemény, mert nem társul hozzá semmiféle utalás valamely jogszabályra, de lényeg az, hogy a bíró annak a tudatában ítélkezik, hogy a polgármester, mint helyi hatóság tűzte ki a zászlókat.
2. Amint a negyedik oldal harmadik bekezdéséből kitűnik, a bíró annak is tudatában van, hogy a zászlók, mint jelképek milyen jelentőséggel, érzelmi töltettel bírnak. Ebből az kellene következzen, hogy kellő körültekintéssel, elsősorban a közvetlen érintettek érdekét, szempontjait, kifejezett óhaját stb. figyelembe véve hozza meg az ítéletet, erről azonban szó nincs, sőt a helyzetet olyan szinten relativizálja, hogy egy másik helyen már azt írja, hogy nincs semmi jelentősége annak, hogy a felperes esetleg ritkábban kerül közvetlen vizuális kontaktusba (milyen szépen lehet megfogalmazni azt, hogy életében nem látta!) a szóban forgó zászlókkal.
3. A polgármester a válasziratában azt is tisztázta, hogy a helyi közigazgatásról szóló törvény értelmében neki joga van dönteni minden olyan helyi jellegű kérdésben, amit valamely törvény nem ad tételesen egy másik hatóság hatáskörébe. S mivel a regionális zászlók kitűzésére vonatkozóan nem létezik semmiféle törvény, ő ezzel a jogával élt, amikor a város lakói elvárásának megfelelően kitűzte a városházára Székelyföld zászlaját. A negyedik oldal ötödik bekezdését olvasva az ember azt hinné, hogy ezzel a bíró is egyetért, hivatkozva a Helyi Autonómia Európai Chartájára.
4. S ekkor következik a bakugrások bakugrása: Egy magánszemélynek vagy magán-szervezetnek nincs joga arra, hogy a zászlaját kitűzze egy középületre. Hogy ez hogy jön ide, azt ne kérdezze senki, ez egy magasabb rendű bírói logika. Lényeg az, hogy ennek alapján a bíró úgy döntött, hogy Székelyföld zászlaját le kell venni a városházáról.
S ennek még örvendezhetünk is, elvégre a város zászlaja maradhat, azt nem kell levenni. Irigykedhetnek tehát Csíkszeredában, mert ugyanez a bíró velük a városzászlót is levetette. Csak hogy lássa mindenki, milyen korrekt, pártatlan, jogszerű ítéletek születnek ilyen kényes kérdésekben Hargita megye törvényszékén.
Árus Zsolt
2024-11-28
Hirdetés
2024-11-28
Hirdetés
2024-11-27