2015-02-16
A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes Gyergyószentmiklóson mutatja be A tékozló fiú című előadását. A műfajilag sorsjátékként meghatározott produkció február 24-én, kedden 19 órától tekinthető meg a Művelődési Ház nagytermében
A Háromszék Táncegyüttes előadása a népi kultúra, pontosabban a népzene és néptánc eltékozlását jeleníti meg. A bibliai alaptörténetből kiindulva az előadás a színház eszközeivel, a hagyományos néptánc és modern mozgáselemek ötvözésével fogalmaz meg aktuális kérdéseket. Mi a szerepe nagyapai örökségünknek a jelen életkörülményei között? Többek vagyunk-e egyszerű fogyasztónál, statisztikai adatnál? Pilinszky-t parafrazálva pedig az atyai háztól eltávolodó, vagy visszavezető úton járunk?
Az előadás rendező-koreográfusa Ivácson László, a rendező munkatársa Fazakas Misi. Zenél a Heveder zenekar, énekel Erőss Judit, közreműködik Éltes Áron. Előadja a Háromszék Táncegyüttes tánckara, a Fiú szerepében Tőkés Csaba Zsolt, a Gyökérember szerepében Bajkó László látható.
Az előadás a IX. Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóján „az erdélyi sorskérdések művészi megfogalmazásáért” nyerte el a szakmai zsűri elismerését, Tőkés Csaba Zsoltot a legjobb férfi táncos díjával tüntette ki a Magyar Táncszövetség, Erőss Judit énekest különdíjjal jutalmazta a zsűri, a Heveder zenekar a legjobb zenekarnak járó különdíjat kapta. Decemberben a budapesti Művészetek Palotájának volt vendége a produkció.
Jegyek a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ irodájában válthatók munkanapokon 9–16 óra között. Jegyek ára: felnőtteknek 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 8 lej. Jegyrendelés a 0266/361.992-es telefonszámon.
Fotó: Bartus Levente
2024-12-19
Hirdetés
2024-12-10
Hirdetés
2024-11-14