2017-02-27
Az RMDSZ törvénykezdeményezései miatt nyílt levelet intéztek a parlamenti házelnökökhöz
Nyílt levelet intézett hétfőn a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma (FCRCHM) a parlamenti házelnökökhöz, „aggodalmát” fejezve ki az RMDSZ törvénytervezeteivel kapcsolatban, amelyek – a levél aláírói szerint – „újabb kiváltságokat” biztosítanának a romániai magyar közösségnek.
A fórum vezetősége kifejti: a sajtóból értesültek az RMDSZ ama kezdeményezéséről, amely a helyi közigazgatási törvény módosítására irányul. Főleg azt a módosító javaslatot kifogásolják, amely 20-ról 10 százalékra csökkentené az anyanyelv-használati küszöböt. A fórum meglátása szerint ez az intézkedés, amely „csaknem minden erélyi települést érintene”, ‘fölöslegesen leterhelné’ az intézmények működését, és a fordítások miatt növelné a működési költségeket.
Ugyanezeket a fenntartásokat fogalmazzák meg a levél írói az egészségügyi, valamint a szociális ellátási törvényt módosító javaslat kapcsán is, amelyet ha elfogad a parlament, azokon a településeken, ahol a magyar lakosság aránya meghaladja a 20%-ot, vagy ahol a magyar nyelvet beszélők száma túllépi az 5.000 főt, biztosítani kell a magyar nyelvet beszélő személyzetet az egészségügyi és szociális intézményekben.
„A fórum úgy értékeli, hogy az etnikai kritérium jelenléte az egészségügyi és szociális ellátási rendszerben oda vezet, hogy az alkalmazás feltétele a szakmai kritériumok helyett a magyar nyelv ismerete lesz” — áll az AGERPRES hírügynökséghez eljuttatott levélben.
A civil szervezet szerint nincs szükség új előírásokra a kisebbségek szimbólumhasználatát illetően, hisz az érvényben lévő jogszabályok ezt tisztán és világosan szabályozzák, a kisebbségek szabadon használhatják szimbólumaikat saját rendezvényeiken.
„A helyi közösségek a törvény keretei között helyi szimbólumokat (címer, zászló) hagyhatnak jóvá, amelyek azonban nem csak egy bizonyos etnikai csoport, hanem a teljes közösség számára reprezentatívak kell hogy legyenek. Márpedig az RMDSZ javaslata Székelyföld zászlaját szeretné elfogadtatni, amelyet 2004-ben talált ki a Székely Nemzeti Tanács, és utólag a nem létező Székelyföld zászlajává nyilvánítottak. (…) A javasolt székely heraldikai jelek egyáltalán nem tartalmazzák az itt élő románok szimbólumait, hanem átveszik az 1918 előtti időszak jelképeit, amikor a románokat diszkriminálták” — írja a Ioan Sabău Pop által aláírt dokumentumban.
A levélírók felhívják a figyelmet arra is, hogy az autonómiamozgalmak ismét támogatásra leltek, hazai és nemzetközi szinten egyaránt, és a magyar kormány is felkarolta ezeket.
A civil fórumot, amelynek mintegy 30 román civil szervezet a tagja, 2005-ben alapították azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a Kovászna, Hargita és Maros megyében élő románok identitásának megőrzéséhez.
Forrás: www.agerpres.ro
Hirdetés
2024-11-28
2024-11-28
Hirdetés
2024-11-27