Bocsánat!

2014-12-04

Bocsánat!

A bocsánatkérés, megbocsátás valójában egy életérzés, amiben döntések lapulnak meg. Könnyű kimondani, de annál nehezebb mögé látni és megtenni

Azzal, hogy kimondom, még nem lesz elintézve semmi… tennem is kell hozzá. Bizonyítani magamnak és a másik félnek egyaránt. Több milliárd ember, megannyi számtalan korcsoport. Emellett érdekes kérdések: Kinek? Mikor? Hogyan? Miért? … .

Akárhány éves legyen az ember, függetlenül a helyzettől és személytől, eddigi élete során találkozott azzal a ténnyel, hogy döntenie kell: megbocsássak vagy ne? Mivel én is a tizenévesek stresszes, de annál érdekesebb, meglepetésekkel teli életét élem, tapasztaltam, hogy igen nehéz döntés a megbocsátás. Lényegében nem is hangzik nagy dolognak, de valójában nagyon is az.

Egy most hozott döntés igen megviselheti vagy nagyot lendíthet egy tizenéves életén. Igen, adódnak egy felnőtt szemében ugyan érdektelennek tűnő helyzetek. Belegondolva, vele is megtörtént ugyanez, de mivel az ő esetét is negatívan kezelték, ő miért tenné másképp? …

Elgondolkodtató és sértő. A megbocsátás küszöbe elé kísérhet egy félreértés, meggondolatlan döntés, egy hiba és miegymás. Környezetemben a közvetlen baráti kapcsolatokat leginkább a bocsánat és bocsánatkérés viseli meg.

Többszöri alkalommal átgondolva hozzuk meg döntéseinket. Fontolóra vesszük, hogy a személy, aki megsértett, mivel, hogyan és miért tette. Megérdemli tán, vagy sem? Gyakori, hogy az új esélyt megadva, egy kést nyújtunk át a másik félnek, aki kihasználva az első alkalmat, rögtön, megismételve hibáját, hátba szúr. Mégis könnyebben megbocsátunk annak, aki keresztbe tett, kihasznált és becsapott, mint annak, aki tükörképet mutat nekünk, és szembesít hibáinkkal, amiken kellő akarattal, támogatással változtatni tudunk.

Vannak helyzetek, amiket egyáltalán emberi ésszel képtelenség megérteni. Ide tartozik az, amikor a társunk megkér, hogy szembesítsük hibáival, mi mit sem sejtve „belesétálunk a csapdába”, és megsértjük őt… Végül is mindenkinek jár egy második esély… kérdés az, hogy ő ezt hogyan éli meg?

Gondolatait megosztotta: Dezső Renáta

Ez az oldal cookie-kat használ. Az oldal böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. Bővebben