Potápi Árpád a nemzetépítő munka eredményeinek gyarapítását várja el a Petőfi Sándor- és a Kőrösi Csoma Sándor Programok ösztöndíjasaitól

Egy gyergyóalfalvi, egy zetelaki, két székelyudvarhelyi és egy kézdivásárhelyi földink is tagja annak az egyébként tizennégy fős erdélyi csapatnak, amely a Kárpát-medence más területeiről származó társaival együtt részt vesz a Nemzetpolitikai Államtitkárság 2013-ban elindított Kőrösi Csoma Sándor és 2015-ben létrehozott Petőfi Sándor Programjában. Előbbi a nyugati diaszpóra, utóbbi a Kárpát-medence szórványterületein élő magyarság munkáját igyekszik a helyszínen tevőlegesen segíteni. De vajon hogyan kerülhet be valaki ezekbe a programokba, miként válhat ösztöndíjassá, mentorrá vagy fogadószervezetté, és mik a konkrét célok és feladatok, amelyeket a szolgálat alatt elérni, teljesíteni kell – mindezekről, az eddigi tapasztalatokról és a most megkezdett programév legfontosabb változásairól Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárt kérdeztük.

– Noha a Kőrösi-program már negyedik, a Petőfi-program pedig második évét kezdte meg ebben az esztendőben, sokak előtt még mindig nem világos, hogy miért születtek meg az Államtitkárság részéről ezek a kezdeményezések. Mi az alapvető céljuk és melyek a legfőbb hasonlóságok, illetve különbségek a két program között?

– A 2013-ban elindított Kőrösi Csoma Sándor Program a diaszpóra magyarságát szólítja meg, az ezzel párhuzamosan 2015-ben elindított Petőfi Sándor Program pedig a Kárpát-medence szórványmagyarságának a támogatására jött létre. Mindkét program alapvető célja a magyar nyelvismeret fejlesztése és szinten tartása, a közösségi-kulturális élet megszervezése, a már meglévő magyar közösségek értékőrző munkájának a segítése, az abban való tevékenység ösztönzése és a Magyarországhoz való kötődés megszilárdítása – összegezve: a külhoni magyarok azonosságtudatának megerősítése, amit a kiérkező ösztöndíjasaink oktatási, tájékoztatási, közösségépítő és a legkülönfélébb tevékenységekkel igyekeznek elősegíteni. Szeretnénk elérni, hogy ez a széleskörű aktivitás, nemritkán erőfeszítéseket is jelentő igyekezet kezdetben lassítsa, hosszú távon pedig megállítsa és lehetőleg vissza is fordítsa ezeken a területeken a magyarság számarányának csökkenését. A Kőrösi-program első évében 47 ösztöndíjas látogatott a diaszpóra magyarságához, majd 2014-ben a diaszpóra magyar szervezeteinek megnövekedett igényeit figyelembe véve már száz ösztöndíjas utazott, amit 2016-ban is tartunk. A Petőfi-program keretében idén is ötven ösztöndíjast irányítottunk azokra a szórványterületekre, ahol a legnagyobb veszélyét látjuk a magyar nyelv és identitás teljes elveszítésének.

– Az elmúlt három esztendőben szerzett tapasztalatok birtokában történtek-e lényegi változtatások a két programban?

– A programokat minden évben kicsit más feltételekkel, kerettel hirdetjük meg, alkalmazkodva a fogadószervezetek igényeihez. Ilyen nagy változás például az is – amit szintén az igényekhez igazodás eredményezett –, hogy 2015 óta két részletben utaznak az ösztöndíjasok a célországokba: a déli féltekén, azaz Ausztráliában, Dél-Amerikában, Dél-Afrikában, Izraelben és Új-Zélandon júniusban, az északi féltekén, vagyis Európa, Kanada és Észak-Amerika valamely országában pedig szeptemberben kezdik meg a munkát. A déli féltekére utazó ösztöndíjasaink hat hónapot töltenek szolgálatuk helyszínén, az északi féltekére utazók kiküldetése kilenc hónapon át tart. Ugyancsak 2015-től bevezetett változtatás, hogy immáron határon túli, magyar állampolgársággal rendelkező érdeklődők is benyújthatnak pályázatot, akik közül minden évben tekintélyes számban jutnak is be ösztöndíjasok a programokba. Őket legtöbbször nem abba a régióba irányítjuk, ahonnan származnak, hanem valamely más elcsatolt területre, hogy kultúránk, hagyományaink sokszínűségét ily módon is kölcsönösen felfedezhessék és munkájukban kamatoztathassák.

A 2016/2017-es programévben az Államtitkárság szándéka, hogy minél jobban összehangolja a két program működését, hiszen a cél, mint láttuk, alapvetően ugyanaz. Ezt már a tavalyi programok záró rendezvényénél és az idei programok felkészítő heténél is szem előtt tartottuk – ezeken mind a két program mind a 150 ösztöndíjasa részt vett.

– Változás az is, hogy Ausztria visszakerült a Petőfiből a Kőrösi-programba. Mi indokolta tavaly az előbbibe, illetve idén az utóbbiba (vissza)sorolását?

– Ausztria az első két évben a Kőrösi-program célországai közé tartozott. Miután a Petőfi-programot szűkebb értelemben a Kárpát-medence, tágabb értelemben az Osztrák-Magyar Monarchia egykori területére indítottuk el, Ausztria átkerült ide. Ám a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) -tagság révén az ausztriai magyar szervezetek orientációja valamelyest erősebb a nyugati diaszpóra irányába, mint a Kárpát-medencei közösségek felé, ezért megfelelőbbnek láttuk visszasorolni Ausztriát a Kőrösi Csoma Sándor Programba.

– Idén közel hétszeres túljelentkezésből kellett kiválasztaniuk a száz Kőrösi- és ötven Petőfi-ösztöndíjast. Miként zajlott ez a folyamat?

– A pályázati kiírásban igyekeztünk rugalmas feltételeket szabni, hogy minél többen szerencsét próbálhassanak. Ennek megfelelően pályázó lehetett az „a 20. életévét betöltött, büntetlen előéletű magyar állampolgár, aki közép- vagy felsőfokú végzettséggel, kiemelkedő és a magyar szórvány számára hasznosítható szakmai felkészültséggel rendelkezik és/vagy közösségszervező, hagyományőrző egyéb közösségi tevékenységekben aktívan részt vesz”. A jelentkezőket az Államtitkárság munkatársai személyes interjú keretében hallgatták meg. Pályázati anyaguk és a személyes meghallgatás alapján választottuk ki azokat a nyertes pályázókat, akik idén is segítik a külföldön élő magyar közösségek mindennapjait. Az ösztöndíjasok között vannak pedagógus végzettségűek, magyar- és történelemtanárok, óvónők és tanítónők, pályázatírásban jártas szakemberek, néprajzosok, népzenészek, néptáncpedagógusok és számos más kompetenciával, gyakorlattal rendelkező szakemberek. Természetesen a programok koordinátorai folyamatosan kapcsolatban állnak a fogadószervezetekkel, hogy azokhoz az igényeiknek leginkább megfelelő ösztöndíjas érkezhessen. A 2016/2017-es programévben Kanada 14, Latin-Amerika 10, az Amerikai Egyesült Államok 20 és Európa 42 (Németország 13, Finnország 1, Ausztria 4, Franciaország 3, Írország 2, Svédország és Dánia 6, Svájc 2, Norvégia 1, Belgium 1, Egyesült Királyság 5, Hollandia 1, Portugália 1, Olaszország 1), míg Ausztrália 10, Új-Zéland 1, Dél-Afrika 1 és Izrael 1 Kőrösi-ösztöndíjast kapott. A Petőfi-program keretében  idén Felvidékre 9, Kárpátaljára 5, Délvidékre 5, Horvátországba 2, Bosznia-Hercegovinába, Szlovéniába és Macedóniába 1-1, Lengyelországba és Csehországba szintén 1-1 fő utazott. Erdély egyes részeire, Partiumba, Bánságba és Csángóföldre ezúttal 25 fő utazott. Utóbbi helyszínei között három új erdélyi szórványközösség szerepel: Máramarossziget, Tür és Gyimesbükk is idén kapott először ösztöndíjast, így Erdélyben összesen hárommal nőtt a tavalyi évhez képest a helyszínek száma, illetve Temesvárra idén két ösztöndíjas érkezett.

– Hány a mai Románia területéről származó ösztöndíjas vesz részt a két Programban együttvéve?

– Erről a területről heten kaptak lehetőséget a Petőfi-programban: a gyergyóalfalvi Gál Veronika, a székelyudvarhelyi Koffol Gábor, a brassói Hollanda Tímea, a bánffyhunyadi Rád Anita, Tóth-Adorján Márton Kolozsvárról, Papp Gyula Attila és Patócs Júlia Annamária pedig Nagyszalontáról. Szintén heten vesznek részt a Kőrösi-programban: a kézdivásárhelyi Pethő Krisztina, a Csángóföldön született Bogdán Tibor, a zetelaki Miklós Tünde, Nagy Karina Beatrix Marosvásárhelyről, Szabó Janka Székelyudvarhelyről, továbbá Jancsó Antónia és Varga Gabriella. Ők és fogadószervezeteik közelebbről is megismerhetők, és az elvégzett munkájuk nagy része is nyomon követhető a www.korosiprogram.hu és a www.petofiprogram.hu honlapokon.

– Ki lehet fogadószervezet, a külhoni magyar szervezetek miként nyerhetik el ezt a státust?

– A programok indításakor felvettük a kapcsolatot a helyi magyar szervezetekkel, egyházakkal, oktatási intézményekkel, és megkértük, hogy jelöljék meg azokat a területeket, ahol a leginkább hasznukra lehetnek ösztöndíjasaink. A 2011 óta minden évben megrendezésre kerülő Magyar Diaszpóra Tanács és a Magyar Állandó Értekezlet rendes évi ülésein a nyugati magyar diaszpóra ernyőszervezeteit, valamint a Kárpát-medencei magyar szervezeteket képviselő vezetőkkel azóta is egyeztetünk a lehetséges fogadószervezetek számáról, összetételéről és általában a nyugati magyar diaszpóra és Kárpát-medencei magyar közösségek igényeiről az ösztöndíjasokat illetően. Szervezeteket javasolhatnak fogadófélnek az ernyőszervezetek vezetői, de folyamatosan várjuk a szervezetek jelentkezését is mindkét programunkra.

– A programok egyre szélesebb körben való ismertté válása nem növeli-e meg a fogadószervezetnek jelentkezők számát a kereteket és lehetőségeket meghaladó mértékben, és ha igen, miként kezelik ezt a túljelentkezést?

– Az utóbbi években megnövekedett érdeklődést is mindenki megelégedésére igyekszünk kezelni, így mindinkább több – két szervezet vagy két város között – „megosztott” ösztöndíjast küldünk, akik lehetőség szerint a közösségek legtöbb szervezetének igényeit kielégítik. Boszniában például az ösztöndíjasunk Szarajevó és Banja Luka városban is tevékenykedik, a csehországi ösztöndíjasunk Prága mellett Ostravában is. Kárpátalján Beregrákos, Munkács és Kajdanó településeken egy, Rahón és Kőrösmezőn szintén egy ösztöndíjasunk teljesít szolgálatot. A mai Románia területére érkezett ösztöndíjasokra is vonatkozik, hogy alkalmanként az adott település körzetébe is kijárnak munkát végezni.

– Volt-e példa arra, hogy egy szervezet egy már teljesített programszakasz után visszalépett a fogadószervezeti státusától?

– A Kőrösi Csoma Sándor Program során a fogadószervezetek struktúrája sokat alakult, összeolvadtak vagy létrejöttek új szervezetek is, de alapvetően fogadószervezet még soha nem mondta vissza a programunkban való részvételt. Fájdalmunkra ugyan, de részünkről kellett bizonyos esetekben visszamondani az adott fogadószervezet által kért ösztöndíjast, amely döntést a világ egyes pontjain a közelmúltban lezajlott szomorú változások indokoltak. Így idén a rossz közbiztonsági viszonyok miatt nem küldhettünk ösztöndíjast Törökországba és Venezuelába.

– Nyilvánvalóan az ösztöndíjas munkája kétirányú: a fogadószervezettől kapott feladatokból és a saját ötleteiből, kezdeményezéseiből tevődik össze. Ebben a folyamatban egészen pontosan mi a mentor feladata (aki rendszerint a fogadószervezet vezetője vagy annak a megbízottja)?

– A mentor a mindennapok során irányítja és felügyeli az ösztöndíjas munkáját. Az ösztöndíjas és mentora mellérendelt viszonyban állnak egymással, de a mentor és a fogadószervezet ad az ösztöndíjasnak iránymutatást a feladatvégzéshez. Az ösztöndíjas saját ötleteire a mentornak és a szervezetnek is nyitottnak kell lennie. Az ösztöndíjas feladata, hogy az adott fogadószervezet munkáját az adott célterületen egy mentor és egy mentor-helyettes segítségével támogassa. A külföldi programszakasz alatt a mentorral vagy egyes esetekben annak helyettesével, illetve az általa kijelölt személyekkel közösen megbeszélt munkaterv alapján kell dolgozni. A mentor feladata tehát, hogy az ösztöndíjas külföldi célterületén történő munkavégzését koordinálja és támogassa. Minden esetben kölcsönös együttműködésre szólítjuk fel az ösztöndíjasokat és fogadószervezetek tagjait egyaránt.

– Az Államtitkárságnak a gyakran nem kis fizikai távolságok ellenére van-e teljes rálátása az ösztöndíjasok napi szintű tevékenységére?

– Az ösztöndíjasok és mentoraik havi beszámolóin keresztül a programok koordinátorai és rajtuk keresztül Államtitkárságunk is pontos és részletes képet kap minden ösztöndíjas munkájáról. Ehhez járulnak hozzá a honlapokon megjelenő cikkek és videóösszeállítások. A mindennapi munkára természetesen az adott szervezeteknek van nagyobb rálátásuk.

– Olyan diaszpóra- vagy szórványterületen, ahol már működik kultúregyesület, hétvégi magyar iskola, néptánccsoport, színjátszó kör, cserkészcsapat stb., miben mérhető az ösztöndíjas munkájának az eredménye, miben mutatkozik meg a két program hatékonysága?

– Az ösztöndíjasok munkájának az eredményét mérhetjük a mentoraik havi visszajelzéseiből és a Magyar Diaszpóra Tanácson, illetve a Magyar Állandó Értekezleten elhangzottakból, azonban ők ennél sokkal több és színesebb eredményt produkálnak. Nagyon változatos körülmények között, különböző feladatokkal és problémákkal kell megküzdeniük, és ezt nehéz lenne egységes mércével értékelni. Önálló kezdeményezések sorát mutatták fel, folyóiratot indítottak, volt, aki drámát vitt színpadra, cserkészcsapat alapításában segédkezett vagy könyvtárnyi anyagot indított útnak magyarországi közgyűjtemény számára. A programok hatékonyságát a nyugati magyar diaszpóra és a Kárpát-medencei szórványközösségek visszajelzései folyamatosan megerősítik.

– Államtitkár úr milyen konkrét teljesítéseket, eredményeket vár a 2016/2017-es programévtől?

– A kiválasztott ösztöndíjasok óriási szerepet kapnak abban, hogy segítsék a diaszpórát és a szórványt a magyar hagyományok megélésében, és itt a megélésen van a hangsúly, mert, ahogy Sebő Ferenc mondja: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz’ nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket.” A 2016/2017. évi ösztöndíjasoktól ismét azt várjuk, amit elődeiktől is: hogy munkájukat még nagyobb lelkiismerettel és hatékonysággal végezzék, mint a mércét egyébként minden évben magasabbra állító elődeik. Bízunk abban, hogy ennek a nemzetépítő munkának az eredményeit az idei programjaink – immáron a negyedik Kőrösi Csoma Sándor Program és második Petőfi Sándor Program – sikerei is csak öregbíteni és gyarapítani fogják.

Varga Gabriella
Fotók: Patterman Renáta