“Czimbalmos Tivadar úgy lett a föld művelője, hogy észrevette: ez a világ már nem az a világ, s el kell kez­deni valami mást. Katasztró­fa­el­mé­letek nem érdeklik, de látja, amit látnia kellene másnak is. Míg nem lesz késő. Ezért fordult vissza a földhöz.”

Foglalkozott a pallagkultúrával, meg­­­lehetősen sok, egymásnak el­lent­mondó véleményt gerjesztve. Nem lett általa tervezett falu­mú­zeum, skanzen a négyes kilomé­ter­nél, pedig már a régi parasztházak is ott álltak. Tett rendbe lerobbanni készülő épületeket, bosszantott és bosszant véleményeivel sokakat. Egy­­szóval: soha nem ült karba tett kéz­zel. Mindig kereste nemcsak a maga, de a mások helyét is a világban. Sokan sze­retik, sokan nem. ő is így van má­sokkal. Szép családját úgy próbálja fenn­tartani, hogy a gyer­mekek is ész­revegyék: semmi nem hull magától a markukba, pró­bálkozni kell, dolgozni pedig nem szégyen. Értékteremtő em­ber. Most például a jövő felé vezető kes­keny föld­utat egyengeti. Az út végén tön­­köly­búzát ringat a szellő és verő­fény­ben úszik a táj. Piros arcú, kie­gyensúlyozott emberek tesznek-vesz­nek a határban, körülöttük sok gyer­mekkel. Álomnak sem utolsó.

Czimbalmos Tivadar úgy lett a föld művelője, hogy észrevette: ez a világ már nem az a világ, s el kell kez­deni valami mást. Katasztró­fa­el­mé­letek nem érdeklik, de látja, amit látnia kellene másnak is. Míg nem lesz késő. Ezért fordult vissza a földhöz.

– Onnan jöttünk, oda térünk meg. Jelenleg hét hektáron termelek tön­kölybúzát, nyolcon gazdálkodom. Régi-új növény vidékünkön a tön­köly. Már nem vagyok egyedüli termelője, azzal ellenben első vagyok, hogy megteremtettem, elkészítettem mindent, ami a tönkölynek lisztté tör­ténő átalakításához szükséges. Csodanövény. Párját ritkítja. Csak azt nem értem, hogy miért szorították úgy háttérbe. Pontosabban, tu­dom. A mennyiség őrülete, a pénz­ben azonnal kifejezhető haszon haj­tása feledtette el. Szerencsére nem min­denkivel. Képzelj el egy ga­bo­nafélét, aminek nincs szüksége vegy­sze­res gyomirtásra, permetezésre, aminek pillanatnyilag nincs kártevő ellensége, aminek termését nem kell műtrágyák bevetésével serkenteni, aminek lisztjéből valóban vegyszermentes tésztát, kenyeret süthet a gazdasszony, az édesanya, a nagymama.

Sokat kellett tanulnom, tanulmányoznom, utánajárnom annak ér­dekében, hogy most a vetéstől az őr­lésig minden szükséges eszközzel rendelkezzem. Meg kellett tanulnom azt is, hogy gépi aratáskor ho­gyan kell beállítani az arató-csép­lő gé­pet, azt, hogy mi módon tudom kü­­lön­választani a toklászt és a sze­met, szóval sok mindent.

Harmadik éve próbálkozom a tön­köllyel. Most már úgy látom, tisz­tes­séges életet tud biztosítani. Meg­gaz­dagodni nem lehet belőle, de nem is ez volt a cél. A családot teljes egé­szé­ben el tudja látni, az általunk tartott majorságot, állatokat is, amikre szintén nagy szükségünk van. A tyú­kok nagyon hamar megtanulták, hogy miként kell kiszedni a toklász­ból a szemet. Egyáltalán nem buta egyetlen állat sem. Ezt bárki megtapasztalhatja, aki időt szentel megfigyelésükre. Jelenleg van egy sereg mangalicánk…

– Miért épp mangalica? Jelent ez a nem túl szemrevaló állat valamit szá­modra?

– Mangalicával nagyon sokan fog­lalkoznak. Ma már divat lett a te­nyésztésük. Mások elsősorban a ha­szonért tartják. Számomra a család élelmezése szempontjából fontos. Nekünk van több, tavaly augusztusi is. Az idén újabb 11-gyel szaporodtak, és van két koca. Még azt sem tu­dom, hogy kinek adom el a fö­lös­leget, de pillanatnyilag ez nem is fog­lalkoztat. Számomra az a fontos, hogy önfenntartó lehessek. Mások ál­modnak róla, én teszek is ér­de­ké­ben.

– A mangalica viselkedése sokban eltér más sertésétől. Tudjuk, hogy fia­láskor még a többi koca is védi a kismalacokat, senkit nem engedve a közelükbe.

– Nem enged a koca a malacai kö­zelébe igazán senkit, de a gazdáját, ha jó a viszony közöttük, igen. Na­gyon tudja, hogy meddig mehetsz. Tapasztalatom szerint minden ha­gyo­mányos babonát felülírnak a man­galicák. Egyik ilyen, hogy zsír­disznók. Igen, ha törökbúzával tart­ják. Én tönköllyel pó­to­lom az egyéb, legtöbbször a konyháról maradtakat. Mivel már vágtam is belőlük, tapasztalhattam, hogy még annyi zsír­ja sincs, mint a ne­me­­sített fehér fajtáknak.

Van még négy juhunk is. Szintén kísérletként, hogy megtapasztalhassam, megél-e vagy sem, ha tönkölybúzát kap ab­rakként. Még élnek, és köszönik szépen, lát­ha­tóan jól érzik magukat. A nyulak is, a libák is. Erdélyi csórényakú tyú­ko­kat tartunk. Tön­köl­lyel.

– Csacsi sem fordul elő minden udvaron. Itt Dodó ugyancsak jól érzi magát. Felénk a csacsit tartót nemegyszer gúnyolják, hiszen ellentétben például a franciákkal, illetve csaknem valamennyi pásztornéppel, ahol megbecsülik ezt az okos és hasz­nos segítőtársat, lenézett állat.

– Eleinte hallottam ilyen-olyan megjegyzést. Ma már, amikor látnak vele, csak legyintenek, vagy még azt sem teszik. Megszokták. És valóban kedves, engedelmes jószág a mi Do­dónk.

– Nem látok traktort, erőgépet a gazdasági udvaron…

– Gondoltam arra, hogy vásárolok, de azt kezdtem érezni, hogy ma már megkésett, s talán ki sem fizetendő beruházás lenne. Emiatt, amint lát­ható, főleg állat-, illetve lóvontatású gépekre fordítottam nagyobb fi­gyelmet. Sikerült csaknem vala­mennyi munkafolyamathoz besze­rez­nem – főleg külföldről – ezeket az ereklyéknek sem utolsó, muzeális szer­számokat. A gabonatermesztés­hez szükséges minden felszerelésem megvan. Igásállatom még nincs, mert időm sincs velük foglalkozni, de úgy gondolom, hogy igásállattartó akad Gyergyóban, s ha már megvannak ezek az alapeszközök, amikor eljön az idő, amit nem várok, de el fog jönni, akkor munkába lehet fog­ni e gépeket is.

– Említetted, hogy jövőre már nem tudsz hét hektáron tönkölyt ter­mesz­­teni…

– Vetésforgót kell alkalmaznom, s ahol két évig búza volt, oda más kell, hogy kerüljön. Ám tény az is, hogy olyan hatásfokkal fel­használható növényt, mint a tön­köly­búza, vál­tóként nem látok egye­lőre. Ez nagy gond… Ami ellenben va­lóban izgat, az a tönkölynek a fű­szerű termesz­tése lenne. Oly módon képzelem el, hogy vissza kellene szok­tatnom a tön­kölyt az ősi termésformájára. Nyil­­­vánvaló, hogy a termés­ho­zam ezt jelentősen megérezné, de ez megoldaná a vetésforgó kérdését. Előkészítettem a földet, kíváncsi va­gyok, hogy a Visszafolyó dűlő agya­gos talaján mi történik vele?

Nagy álmot valósítottam meg. Most már olajlent is termelek. Teg­nap nyűttük ki. Ezért próbálkoztam idén a lennel, hogy a vetésforgó szem­pontjából, ne csak a meg­szokottakkal kísérletezzek. Jó iskola volt, sokat tanultam belőle. Még azt is, hogy a régiek hogy áztatták a lenkévét Visszafolyóban.

– Nem néznek csodabogárnak? Gyergyó népe meglehetősen óvatos a szokatlannal szemben. Azt tartja, amit a gombáról: amit nem ismerek, azt nem eszem meg.

– Az óvatosságát tapasztalom. Mert például Csíkból többen érdeklődnek, többen keresnek fel vető­mag­ért, lisztért, mint Gyergyóból. Ott már tudják, hogy annak, aki tő­lem vásárolja a vetőmagot, mindenben bérmentve segítek. Még az őr­lés­ben is.

Czimbalmos Tivadarnak csép­lő­gé­pe is van. Egyiket úgy alakította át, hosszú kísérletezés után, hogy ma már a lent is ki tudja csépelni. Ki ne hagy­jam, szerinte az önrendelkezés ott kezdődik, amikor a család füg­get­leníteni tudja magát. A maga lá­bán álló, önálló család az au­tonómia legfontosabb sejtje – hang­súlyozta.

Azt tartja, nagy bajok lesznek, ha az emberek nem fogják észrevenni, hogy a most minden csatornán su­gallt életvitel romba dönti az em­beriséget. A riasztó jelek már megvannak. Ilyen példával is szolgált: – Nagyvárosi vendégeket házi készítményű eledelekkel kínáltak meg. Az egyikük, bár vallotta, hogy nagyon ízlett minden, így szólt: „ez nekem túl kemény, mert benne van az állat.”

Amikor búcsúzni készültem, hárman is érkeztek. Megnyugodva láttam, hogy ketten Gyergyóújfaluból, egy pedig helyből. Második alkalommal már magam is őrlettem, mert tetszett az egy héttel korábban ajándékba kapott lisztből készült galuska, sőt, a tejbegríz is. Azt a ta­nácsot is meghallgattam, hogy három evőkanálnyi teljes kiőrlésű tönkölylisztre este vizet kell önteni, majd reggel éhomra meginni e levet, mert kitűnő gyomortisztító hatása van.

Zita, a kedves feleség kenyere, pogácsája, süteménye is ízletes volt, pedig tönkölylisztből készült. A gyer­mekek közül egyik épp az eme­leten a hántolással foglalkozott. (A toklászt a népi hagyományok is­merői örömmel viszik el. Párnában kitűnő még tollú helyett is, hogy a ma divatos szivacsot szóba se hozzuk.) A tönköly szalmája, ami mé­teresnél is magasabb, ma már nem használatos házfedésre, hiszen azok az idők elmúltak, de egy szálat se kell eldobni belőle. Megvan a helye a kicsi takaros gazdaságban, ha alomként, ha eledelként.

Czimbalmos Tivadar a csillagkapuk világáról két lábbal a földön ál­modozik, miközben tönkölyt termel és dolgoz fel, olajlennel tanulja a cséplőgép beállítását, mangalicát, juhot, erdélyi csórényakú tyúkot, lu­dat tart. Dodó, a csacsi mélán figyeli a körülötte zajló eseményeket, s lát­hatja, hogy egyre gyarapszik gazdája múlt századi, sőt, másfél évszázados, működőképes, kézzel hajtott, illetve igás vontatta mezőgazdasági gépek­ből alakított gépparkja. Mostanság lennyűvő masina kerítésén is töri a fejét, hogy az idei gondok ne is­mét­lődjenek meg a lennel. Mert iskola számára minden, amióta a jövőbe nézve szervezte át az életét. Aztán még a jó pap is holtáig tanul, nem­hogy egy ősi tudás, a lenézett, földműves tudásának elsajátításán ügy­ködő gazda, a szeretett anyaföld mű­velője.

Az önrendelkezéshez először a magad és a családod függetlensé­gé­nek megteremtésére van szükség cseng vissza intelme az au­to­nó­miá­ról, ahogy hitvese, Zita mo­solyogva hozzátett megjegyzése is.

– Meg egy kötélidegzetű asszony­ra.