Egykori magyar tornászcsillag volt, az egyik jeles – ha nem a legjelesebb!

A jelenleg 43 éves Csollány Szilveszter szertornászként gyűrűn szerzett világhírnevet. Volt világ- és Európa-bajnok, ráadásul a 2000-ben lezajlott Nyári Olimpián aranyérmet szerzett. A sportág berkeiben évekig a világ legjobbjai között tartották számon. Összesen 28 évnyi karrier és az ezzel járó hatalmas munka van mögötte. Amikor az ember kezet ráz vele, már akkor érzi, hogy nem akármilyen személyiségről van szó, hisz még most is szinte érezhető a lényéből kiáramló energia. Nem mulasztottuk el az alkalmat, s elbeszélgettünk a nemzetközi tornasport egykori világsztárjával.

– Először vagy Gyergyószentmiklóson?

– Erdélyben már voltam kétszer is, de az akkoriban volt, amikor még versenyeztem. Akkor sajnos, nem sikerült megtapasztalnom, hogy valójában milyen is Erdély, milyenek az itteni magyar emberek. Itt, Gyergyószentmiklóson sikerült végre igazán kapcsolatba lépni velük.

– Mit tapasztaltál?

– Hát, ez egy jóval hosszabb beszélgetés témája is lehetne. Annyit azonban elmondhatok, hogy kiderült számomra, valójában kik a magyarok, miért magyarok. Az is világossá vált, hogy az itt élő emberek miként gondolkoznak, hogyan viselkednek. Egy teljesen más világba kerültem. A barátomnak mondtam, hogy na, ez Magyarország, nem az, ahol élünk. Azt tapasztaltam, hogy itt még megbecsülik azt, aki magyar.

– Valamikor úgy becéztek a sport világában, hogy a gyűrűk ura…

– Igen, tényleg mondták ezt rólam – nevetett Szilveszter. – Többször is elhangzott ez a megnevezés. Miután az ausztráliai Sydneyben olimpiai bajnok lettem, a ma már közismert Gyűrűk Ura című könyvből rengeteg példányt kaptam ajándékba. Az azóta világhírűvé vált kötet akkoriban jelent meg, tehát kézenfekvő volt ez a gesztus, mert én is a gyűrűn bemutatott gyakorlatom révén lettem olimpiai bajnok.

– Óriási sikert jelentett az olimpiai cím megszerzése…

– Nagyon nehéz megfogalmazni azt, amit akkor éreztem. Jó volt. Lezajlott a verseny, megtörtént a doppingvizsgálat, a díjazás, beszéltem a sajtó munkatársaival, s végül az olimpiai faluban kijelölt lakásomba hazatértem. Amikor minden elcsendesedett, akkor döbbentem rá igazán, hogy mi is történt. Azután az emberek az utcán üdvözöltek, s mondták, hogy köszönjük szépen, amit tettél. Megható volt. Budapesten történt olyan is, hogy az autóbusz megállt mögöttem, a sofőr leszállt, kezet fogott, gratulált, közben a forgalom leállt, az utca népe néhány másodpercig ránk figyelt.

– Melyik címedre vagy legbüszkébb?

– Mindegyikre büszke vagyok. Mégis a legelsőt, az Európa-bajnoki címet tartom a számomra legértékesebbnek. Az volt, amire nagyon vágytam, nagyon akartam. Sikerült is megszerezni. Az Európa-bajnokságot és az olimpiai címet nem Magyarországon nyertem, egyedül a világbajnoki címet szereztem szülőhazámban.

– Mikor kezdtél sportolni?

– 1975-ben. Alig ötéves voltam. Az aktív sportolást 2003 márciusában fejeztem be, tehát már több mint tíz éve visszavonultam.

– Jelenleg mivel foglalkozol?

– Nem titok. Az elmúlt két évben Izlandon éltem és dolgoztam edzőként. 2014. január 6-tól kezdődően pedig Svájcban dolgozom, szintén edzőként.

– Mi a véleményed a jelenlegi magyar szertornáról?

– Kérdéssel indítanék. Miért van az, hogy a magyar tornaszövetség elnöke nemrég arról beszélt a televízióban, hogy haza szeretné hívni a külföldön élő és dolgozó edzőket? Miért kell elmenjek Svájcba dolgozni? Szívesen maradnék otthon, de nem lehetséges. Voltam edző otthon is, de kirúgtak, megaláztak. Miért? Azért, mert amit csináltam, abból megéltem, s rájöttek arra, hogy amit csinálok, az jó, s a pénz nekem, s nem nekik megy. Elküldtek, s nem engednek már vissza. Ezért is van az, hogy nekem el kell mennem máshova, hogy tudjam a családom fenntartani.

– Milyen jelentős esemény lesz jövőben az életedben?

– Kicsit előremennék az időben. Házas ember vagyok – három gyermek édesapja –, de a következő esküvőm 2017. május 13-án lesz Egerben. Mindjárt megmagyarázom. A jelenlegi társamat veszem ismét feleségül, azért, mert az önkormányzatnál meg vagyunk ugyan esketve, de egyházilag még nem. Mindez azért alakult így, mert én nem voltam megkeresztelve. Három évvel ezelőtt megkeresztelkedtem, s esetemben a keresztapai szerepet Sike Tamás egri borász vállalta. Azt hiszem, ezek után egyértelmű, hogy miért lesz Egerben az egyházi esküvőnk. Nem vagyok egy hívő ember, azaz mégis. Az a helyzet, hogy én másképpen hiszem Istent, mint a többi ember. Másképpen hiszem azt, ami bennünk van, magát az Istent, az egész hitet. Ez nekem teljesen más. Ez nem azt jelenti, hogy én másképp gondolkodom, viszont én nem vagyok templomba járó ember.

– Az edzőid közül kit említenél meg?

– Összesen öt edzőm volt. Büszke vagyok rájuk, de akit a legszívesebben fogok emlegetni, az én vagyok. Én voltam ugyanis a legtöbb esetben a saját magam edzője. Én találtam ki, milyen legyen a gyakorlatom, hogyan táplálkozzam, hogy kell erősítsek, miként készüljek lelkileg a nagy világversenyekre.

– Kik voltak a legnagyobb ellenfeleid a szertorna világában?

– Elsősorban az a nyolc pontozó bíró, akik szinte minden versenyen körülülték a küzdőteret. Különben kőkemény olasz, görög és bolgár ellenfeleim voltak. Az egészben az a poén, hogy valójában mi nem ellenfelek voltunk, hanem barátok. A versenyek után együtt mentünk a bulikra, beszélgettünk, szóval nem voltunk egymás ellenségei. A legnagyobb ellenfél mégis, számomra, saját magam voltam. Elsősorban saját magammal kellett megküzdjek a nemegyszer napi 7–8 órás edzéseken, hogy oda kerüljek, ahova végül jutottam.

Megjelent a Gyergyói Kisújság 2013. december 12 – 18-i számában