Az új Hírességek Csarnoka tagok a beavatás másnapján megtekinthették a nevükkel ellátott emléktáblát, amelyet a tavaly már betelt márványtábla mellett leplezett Id. Kovács Csaba, az MJSZ elnöke és Pásztor György, aki a magyar mellett a torontói Hall Of Fame-nek is tagja.
Tegyünk tehát említést a magyar jégkorong Hírességek Csarnokának legújabb tagjairól. A visszaemlékezést éppen Török László segítségével tesszük, a két posztumusz taggal kezdve:
Dr. Tóth István
Ő, egy életen át örök „Építőkös” volt!
Az 1950-es évek közepétől, 1967-ig jégkorongozott, mindvégig a Bp. Építők csapatában. Pályafutása vége felé – mint korelnök – már játékos-edzőként tevékenykedett, így aztán amikor végleg szögre akasztotta a korcsolyáját mindenki számára természetes volt, hogy maradt társai mellett – immár „csak” szakvezetőként. A mai napig, se szeri se száma nincs a vezetésével lebonyolított jó hangulatú szlovákiai edzőtáborozásokról és a legendás franciaországi túrákról szóló történeteknek. Aztán – munkahelyi elfoglaltsága miatt – egy időre kénytelen volt hanyagolni a hokit, hogy aztán visszatérhessen, és éveken át, mint a válogatott technikai vezetője tevékenykedjen.
Dr. Nyuli László
Dr. Nyuli László évtizedeken át volt a magyar jégkorong válogatott orvosa – társadalmi munkában. Vagy, ahogy ma mondjuk, önkéntesként. De nem csupán a nemzeti csapatnál segédkezett, rendszeresen ő látta el a bajnoki mérkőzéseken is, az orvosi ügyeleti teendőket. Magukból a meccsekből ugyan nem sokat látott, mert, az összecsapások alatt mindig olvasott – méghozzá krimit. Amikor azonban sérülés történt – hogy csinálta – azonnal a jégen termett. Állandó mosolyával a legsúlyosabb esetben is nyugalmat árasztott. Ha kellett, a cserepadra fektette a „sebesültet” és a lehető „legmagátólérthetődőbben” ott varrta össze sérülését. Majd, természetesen bíztató mosoly kíséretében mondta: „Édes öregem! A következő cserében, már mehetsz is vissza.”
Kercsó Árpád
1986 januárját írtuk. A magyar jégkorongsport egyik nagy öregje úgy gondolta, végre megnézi a Dunaújvárosba érkezett, új erdélyi edző tréningjét. Először találkozott Kercsó Árpáddal, aki azonban máig ismert vehemenciájával így fogadta: „Jól nézd meg ezeket a srácokat. Egyszer majd ők alkotják, a világbajnoki „A” csoportba jutást kiharcoló válogatott derékhadát.”
Török László és Kercsó Árpád
2008-ban pedig, több mint fél tucat Kercsó tanítvány játszott abban a válogatottban, amelyik véghez vitte a szapporói csodát, a legjobbak közé jutást.
Kercsó Árpád ma is tisztán emlékszik arra a pillanatra, amikor 10 éves korában megkapta első korcsolyáját. Ócska kis csatolós kori volt, de számára maga volt a csoda! Egyszeriben megváltozott az élete. Nem akart más lenni, csak jégkorongozó.
Az is lett. Nem rossz, de nem is kimagaslóan jó. Edzőként azonban kitűnt a többiek közül. Erdélyben, Romániában, aztán Magyarországon is, ahol a nehezebb utat járta be: gyerekekkel kezdett, majd elvezette őket a felnőtt csapatig és tovább, a válogatottig. A válogatottig, amelynek többször volt szövetségi kapitánya. Ezek közül az 1998-as budapesti VB volt a legemlékezetesebb számára, amikor a C-csoport első helyéért, Romániával kellett megmérkőzni. Végül sikerült –ahogy ő fogalmaz – a magyar hoki drukkereknek, az erdélyi magyaroknak, önmagának és családjának is örömet szerezni, kivívni az első helyet!
Amikor megkérdezték tőle, mi jut először eszébe, ha meghallja azt a szót „jégkorong” azt felelte: „Az életem!”
Török László
Török László, a „Halhatatlanok” azon tagja, aki valamennyijük közül, garantáltan a legrosszabbul korcsolyázik. Sőt, a városligeti műjégpályán sem találni hasonlót, aki a talpon maradásért küzdve korizik, de ezt hetente kétszer-háromszor is megteszi, ugyanis bérlettulajdonos. De nem ezért került ebbe az előkelő társaságba.
1970-ben került közelebbi kapcsolatba a jégkorongsporttal. Ezután betöltött minden hivatalos és társadalmi funkciót, vagy csak egyszerűen segítette a magyar hokit.
Volt szakbizottsági tag, három éven át a szövetség főtitkára, két évig a Székesfehérvári Volán technikai vezetője is. Ezt követően pedig, évtizeden át volt a szövetség sajtófőnöke. 1983 és 2013 között öt hazai rendezésű világbajnokságon töltötte be a sajtófőnök szerepét. A magyar hokiról számtalan cikk és kiadvány mellett két könyvet is írt, egyet pedig szerkesztett. Ugyanakkor talán a legtöbbet azáltal segített a sportágnak, hogy rádióriporterként médiumában négy évtizeden át kiemelten foglalkozott a magyar jégkoronggal. Akkor is, amikor a maihoz képest közel sem volt ilyen respektje, népszerűsége a sportágnak.
Szent meggyőződése, hogy a magyar jégkorongozók „a világ legszeretetreméltóbb csirkefogói.”
Török László rögtön meg is ragadta az alkalmat, hogy a Hírességek Csarnoka tagjaként eleget tegyen kötelezettségének és olyan relikviákat ajánlott fel a Magyar Jégkorong Szövetség Hoki Múzeumának, mint az 1983-as első magyarországi VB-n, a magyar válogatottról a Népsportban és a Képes Sportban megjelent cikkek gyűjteménye, illetve egy CD, amin rádióközvetítések néhány perces részletei hallhatók, az 1983-as Vb Kína elleni meccsről, valamint 2005-ből egy Magyarország – Szlovákia meccsről és a debreceni Vb-ről.
Fotók: Mudra László – MJSZ
