2014-09-05
Vasárnap délelőtt 11 órától a Gac-oldalban emlékeznek az 1944. szeptember 7-e éjszakáján tragikusan elhunyt honvédekre, 19 órától pedig – a felszegi csengettyű mellett – a tragédiát követő napok utcai harcainak 20 ártatlan szentmiklósi áldozatára.
Hetven esztendő telt el 1944 véres szeptember hetedikéje, majd az azt követő utcai harcok óta. A honvédekre méltón emlékeznek 1991-től. Néhány éve – polgári összefogás eredményeként – a szentmiklósi civil áldozatokra is emlékezünk. A Gac-oldalban és a felszegi csengettyű mellett Kémenes Józsefék házán emléktábla őrzi annak a 20 áldozatnak a nevét, akiket megöltek, vagy eltévedt golyó, gránátszilánk oltotta ki életüket az utcai harcok során. Egyikük sem volt katona vagy partizán. Ártatlanok voltak, köztük gyermek és serdülő lány is.
Délelőtt 11 órától a Gac-oldalban, 19 órakor a felszegi csengettyűnél gyűlnek össze az emlékezők. Utóbbiak csendes imával fohászkodnak azok lelki üdvéért, akik életüket akkor vesztették, illetve azokért is, akik – közel 300 család tagjai – földönfutókká váltak, Felszeg égése során javaikból pernye és hamu lett.
Eddig a megboldogult nt. Szilágyi Lőrinc c. esperes-plébános vezette a fohászkodást. Idén t. Keresztes Zoltán, a Szent István templom plébánosa vállalta a rövid szertartást.
Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.
Hirdetés
2024-12-19
2024-12-19
Hirdetés
2024-12-16