Zenével létezni vidám, örömteli és felszabadító állapot

Fehérváry Lilla budapesti előadóművész július elején Gyergyószentmiklóson vendégszerepel

Nem először érkezik Gyergyószentmiklósra Fehérváry Lilla: a szekszárdi születésű, Budapesten élő, zeneszerzőként és zenepedagógusként is tevékenykedő, különböző együttesek tagjaként és szólistaként is színpadokra lépő, a népdal, a megzenésített vers és a szakrális zene műfajában egyaránt jártas énekes a Hattyúdal Színház tagjaként az Ének Szent László királyról című darabbal korábban járt már a városban. Július elején visszatérő vendégként érkezik tehát, és ezúttal az örmény, valamint a Munkás Szent József-templomban hallhatjuk majd gyönyörű énekét. A művésznővel a küszöbön álló programsorozat kapcsán beszélgettünk.

– Hogyan vezetett sorsod a zenészi, előadóművészi útra?

– Az egyetemet Szegeden végeztem magyar–ének szakon. Rövid ideig tartó bátaszéki gimnáziumi tanítás és a Franciaországban eltöltött két év után, Budapestre visszatérve, huszonhét évesen, magyart kezdtem tanítani külföldieknek a francia, a finn, a kanadai és más nagykövetségeken; ekkor ismerkedtem meg a párommal, aki zenész volt és bekerült a szakrális irányultságú Hattyúdal Utcaszínházba. Hamarosan magam is tagja lettem a társulatnak: előbb zenész- és énekesként, majd színészként és végül zeneszerzőként dolgoztam a csapattal. Ettől kezdve úgy éreztem, semmi mással nem akarok foglalkozni, csak a zenével – és így is lett.

A Hattyúdal Színház vezetői, Tömöri Márta és Szász Zsolt a Jókai-kódexből merítette az előadásokhoz a szövegek nagy részét. és ezzel felhívták a figyelmemet a régi magyar szövegek szépségére. Akkor kezdtem el foglalkozni az olyan szövegekkel, mint a Nagyszombati kódex vagy az Apokrifek, és igazi gyönyörűségekre bukkantam. A mai napig hálás vagyok nekik, mert tágasságot adtak az én szakrális lelkemnek, és kitágították a nyelvi tudatomat is: felnyitották a szememet a XVI–XVII. és még korábbi századokból származó magyar nyelvemlékek csodájára, a szívet-lelket gyönyörködtető költői szövegekre.

Később a Hattyúdal Színházból kivált a zenei egység, abból alakult meg a Madárdal Zenekar, amellyel a mai napig dolgozom. Tizennyolc éve heti rendszerességgel vezetünk egy gyermektáncházat. Nagyon izgalmas számomra a gyermekprogramok interaktív és improvizatív jellege, az, hogy részben a kicsikre is bízom, hogyan, merrefelé kanyarodjék el a történet.

Énekléssel világéletemben szerettem volna foglalkozni, csak meg kellett találnom azt az utat, amelyik a leginkább az enyém. Legfőképpen a szakrális zene érdekelt, próbálkoztam oratóriuménekléssel is, míg aztán a népzenén belül a népi szakralitás indított el ezen a pályán és ennek révén kezdtem el foglalkozni zeneszerzéssel is. Színházaknak, bábszínházaknak írok zenét. Saját új dalaimat néhány éve a Szigeti Veszedelem zenekarral alkotom.

A felnőttkoncertek, gyermekkoncertek, táncházak és e műfajok keveredése, a templomokba és más, zártabb szellemi terekbe vitt szakrális népianyag-feldolgozások vezettek el a versek megzenésítéséhez. A József Attila-emlékévben készítettem egy hetvenperces koncertet Bolondok Jézuskája címmel; attól elkezdve folyamatosan zenésítettem és énekeltem Szilágyi Domokos, Weöres Sándor, Arany János, Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Gérecz Attila verseit.

– Legtöbbször ütőgardonnal látunk a színpadon. A hangszeren játszás hogyan alakult ki ebben a szépívű folyamatban és miért éppen ezt a hangszert választottad?

– Sohasem tartottam magam hangszeres zenésznek, nem is érzem, hogy zenészgondolkodású ember volnék, inkább a szövegre koncentrálok. Egészen másképp ragadom meg a zenét, mint a zenészkollégáim. Öntörvényű ember vagyok, akinek szüksége van a jó zenészek segítségére. Az ütőgardon lett az én hangszerem, és ez azért előnyös számomra, mert engem is kordában tart, általa a szerkezeti egységre is jobban odafigyelek. Templomokban a capella, azaz hangszer nélkül is gyakran éneklek, esetenként egy-egy dalt citerán kísérek.

– Hol alapozódott meg az életedben, miben gyökerezik a szakrális ilyen mértékű vonzása?

– Az anyatejjel szívtam magamba, szüleim mélységes és megingathatatlan hitéből fakad. Életük legfontosabb pillére a hit, a vallás és a család volt. Nagycsaládban nőttem fel, három testvérem – két lány, egy fiú – és több mint harminc unokatestvérem van. Ember-, Isten- és családszeretetben születtem, éltem és élek. Legfiatalabb testvérem, az öcsém Pannonhalmán végzett és bencés szerzetesi útra lépett. Dr. Fehérváry Jákó OSB a neve, a Budapesti Szent Szabina Kápolna és Bencés Tanulmányi Ház vezetője, lelkipásztora és kápolnaigazgatója.

– Milyen hatással van az ő személye terád?

– Nagyon szoros a kapcsolat közöttünk és nagyon szép, ahogyan belefolyik három gyermekem nevelésébe. Felnéznek rá a gyerekeim, nagyon pozitív hatással van rájuk. Időnként megjelenik és szentmisére hívja a kamaszokat, ők pedig rendbe vágják magukat és vele tartanak. Én ezt soha nem erőltettem, és annyira szép látni, hogy az öcsém ebben, teljesen indirekt módon, segít nekem, noha soha nem kértem tőle ilyesmit. Jákó fontos ember az életemben, az életünkben. Olyan személyiség, akit érdemes követni, akinek érdemes a nyugalmába belehelyezkedni, érdemes a békekeresése mellé odaszegődni és a szelídségével együtt létezni. Nagyon sokat lehet ezekből meríteni és tanulni.

– Találkozott-e már valaha valamilyen formában az ő papi hivatása és a te előadóművészi pályád – például énekeltél-e már az ő templomában vagy az ő szentmiséjén?

– Számomra egy csoda volt: Budafokon éltem, és egyszer csak bejelentette a Pannonhalmán élő öcsém, hogy érkezik a Szent Szabina Kápolnába, mert az lesz az új szolgálati helye. Biciklire pattantam és öt perc múlva ott voltam. Azóta is hozzá járok szentmisére. Fantasztikus élmény és felemelő érzés, hogy az öcsém miséin vehetek részt. Hagyományt is teremtettünk: éveken keresztül nagyszerdai koncertet adtam a templomban. A Gérecz Attila-CD-nk megjelenése után lemezbemutató koncertet is tartottunk a közösség hívei előtt.

– Ez idő tájt székelyföldi fellépésekre készülsz. Jártál-e már azon a vidéken?

– A Hattyúdal Színházzal Gyergyószentmiklóson az Ének Szent László királyról című darabunkat adtuk elő egy nyári Gyergyói Napok keretében. Szabadtéri fellépés volt, huncut időjárással, nagyon lógott az eső lába, de végül megúsztuk „szárazon”. Székelyudvarhelyen is léptünk fel a Hattyúdal Színházzal. Marosvásárhelyen a bábszínházban dolgoztam zeneszerzőként, A halhatatlanságra vágyó királyfi zenéjét szereztem. Nézőként életem egyik legfontosabb színházélményei a sepsiszentgyörgyi színházhoz kapcsolódnak, őket rendszeresen követem, figyelemmel kísérem, az előadásaik nagyon fontos alapvetések számomra. Egy csíkszeredai házaspárral is nagyon jó barátságban vagyok. Ritkán találkozunk, de mindig ugyanonnan folytatjuk a beszélgetést, ahol legutóbb abbahagytuk. Úgyhogy nagyon sok pozitív emlék és élmény fűz Székelyföldhöz.

– Sok mindennel foglalkoztál, az előadóművészet több területén kipróbáltad és bizonyítottad magad, rengetegfelé jártál a világban. Úgy érzed-e, hogy a helyeden vagy, és minden úgy van, ahogyan szeretnéd?

– Amikor zenét szerzek, amikor a zenében létezem, akkor minden úgy van, ahogy szeretném. Zenével létezni vidám, örömteli és felszabadító állapot. Amikor zenével foglalkozom, akkor igen, úgy érzem, hogy a helyemen vagyok.

– Mit szeretnél még elérni, milyen terveket szövögetsz, álmokat dédelgetsz még magadban?

– Szeretnék létrehozni egy „Mária-tengelyt”: északról a lengyelek Mária-kultuszától haladva lefelé az olaszokig, portugálokig szeretnék összeismerkedni szakrális zenészekkel és velük együtt egy közös Mária-koncertet adni, bemutatni, hogy melyik országban ki hogyan gondolkodik Máriáról, hogyan énekel Máriához… Régóta dédelgetem ezt az álmot. A Mezzo TV egyik éjszakai adásában láttam egy portugál koncertet, férfiak Mária-énekeket énekeltek fado gitár- és énekstílusban, kimondhatatlan szenvedélyességgel. Egy életre belém égett az a gyönyörűség, amit ott hallottam. Ez indított el a gondolat felé. Mert nagyon szépek a Mária-énekek. A magyar Mária-énekek gyönyörűek. Az oroszoknak is nagyon fontos az Anyácskájuk. Lengyel zenész barátom mellé meg kellene találnom a nemzetközi produkció még legalább tíz szereplőjét…

– Adja Isten, hogy megvalósíthasd ezt a csodaszép tervedet! Mit gondolsz, a művészet segítheti-e a hithez való eljutásban a kereső embert?

– Biztos vagyok benne, hogy igen. Átélhet a kereső ember egy őt a hithez elvezető katarzist. A képzőművészet, a költészet, a zene egészen váratlan csatornákat tud megnyitni, amire nem lehet felkészülni. És pontosan ez a szépsége: ez a hirtelen, váratlan élménymegnyílás.

Mi pedig, erőtlen és gyenge emberek, honnan is vennénk az erőt bármihez? Felülről jön mindaz, amit közvetítünk. Amikor találkozom egy szöveggel, amely leheletfinoman és pontosan adja vissza azt, amire nem is gondolok, de az olvasása megszüli a felismerést, és ha ezt még felruházom zenei többlettel, az olyan, mintha körforgásban visszamenne „felülre”. Mint amikor a föld lélegzik és a pára visszaszáll az égbe. Ez is ilyen. Körforgás részei vagyunk. A művészet segíti lélegezni a földet és az embereket.

– Alsógödön a Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Művészetoktatási Iskolában tanítasz szolfézst, ott tehát bevezeted a diákokat a zene világába. A saját gyermekeid közül valamelyik lép-e a nyomdokaidba?

– Virág egyetemista, politológusnak készül. Fő témája a Föld, a környezet védelme. Regő fiam középiskolás, ő dobol, méghozzá nagyon jól. Van egy zenekara, szöveget is ír, a Színművészetire jelentkezik majd. A legkisebbnek, Csomának talán az építészet lesz a területe, de neki még bőven van ideje ezt eldönteni.

– Gyergyószentmiklóson július 3-án, szerdán este az örmény templomban, július 5-én, pénteken este pedig a Munkás Szent József-templomban énekelsz. Milyen műsorral, érzésekkel és várakozásokkal készülsz ezekre az eseményekre?

– Mivel a dalok beszélgetős műsorba ágyazódnak, annak fonala jelöli majd ki, hogy az előkészített repertoárból mely énekek hangozzanak el. Mindenképpen figyelembe veszem a székely nép máriás lelkületét; az istenes versek ünnepét, amelyre Gérecz Attila születésének 90., Sík Sándor születésének 130., Ady Endre halálának 110. évfordulója ad alkalmat. Alig néhány nappal leszünk a keresztény vértanúk emléknapja és Sarlós Boldogasszony ünnepe után; meghívóm, a Jakab Antal Keresztény Kör névadója 110 éve született. Olyan jeles napok, évfordulók találkozásában rendezzük meg ezeket az esteket, amelyre a nép ajkáról felfakadó és a költők tollából megszülető imák szavával lehet a legmegfelelőbben válaszolni. Szeretnék a szívekig elérni, és szeretném, ha ebben a gazdag ünnepkörben a mindnyájunk nevében felzengő énekszavak és dallamok a Csíksomlyói Szűzanya és minden égi pártfogónk lelkét is megérintenék, mi pedig ott éreznénk magunkat, ahol a költő szerint is minden fel van írva: Isten tenyerén.

Varga Gabriella