2024-10-28
A Figura novemberi programja
A novemberi hónap folyamán országon belüli turnésorozatra indul a társulat a nemrégiben bemutatott Liliom, valamint a 2022-23-as évad termékeként létrejött Portugál című kocsmaszínházi előadással. A körutazás mellett természetesen a Figura hűséges nézőit sem tévesztik szem elől, az Öntöde színpadán is műsorra tűznek néhány előadást az év végéhez közeledve.
A Molnár Ferenc darabjából készült élőzenés előadásra előbb november 9-én 19 órától kerül sor az Öntödében, ezt követően november 18-án szintén este 19 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közönsége előtt, majd november 20-án 17 órai kezdettel Szatmárnémetiben a 11. Interetnikai Fesztivál keretén belül mutatja be a Figura. A Liliomot Albu István jegyzi rendezőként, díszlet- és jelmeztervezője Márton Erika, zenei vezetője Korpos Szabolcs.
„Koncert Molnár Ferenc jól ismert drámájából, vagy a Tankcsapda dalaiból fűzött dramaturgia? Segítek: nincs helyes válasz. ,,Dupla vagy semmi.” – gondolhatta a rendező, Albu István, és megálmodta a Figura Stúdió Színház saját körhintáját.” – fogalmazatt Stan Lilla Alíz, a látványában és hangzásában is erős produkcióról.
A Liliom-turné után a társulat Kolozsvár fele veszi az irányt, ahol egy Irgács nevű fantáziafaluban játszódó történetet láthatnak a kincses város színházkedvelői november 21-én, csütörtökön este 7 órától a Planetarium Caféban. Egressy Zoltán Portugálját Tóth Árpád állította a kocsmák színpadára, kiegészülve Máthé Barbara dramaturg, Ila Gábor zeneszerző és Pál Alexandra jelmeztervező munkájával. A Portugál c. kocsmaszínházi előadás kolozsvári vendégszereplését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. Irgács lakóival Gyergyószentmiklóson is találkozhatnak a OneSeS Pub-ban november 16-án, szombaton.
A társulat legfrisebb előadását, Sławomir Mrożek, lengyel drámaíró tollából származó Ház a határon c. produkciót Keresztes Attila állította színpadra, az előadás díszletét és jelmezeit Bajkó Blanka-Alíz, a zenét és sound desgin-t Boros Csaba jegyzi. A döntéshozó emberi természet visszásságáról görbe tükröt tartó előadást a hónap elején és végén, november 6-án, illetve 28-án láthatják az Öntöde stúdiótermében.
Jegyek kaphatók elővételben a www.figura.ro oldalon, előadások előtt félórával a helyszínen; helyfoglalás a 0752-227-011-es telefonszámon vagy az org@figura.ro e-mail címen.
A Figura Stúdió Színház közleménye
2024-12-19
Hirdetés
2024-12-10
Hirdetés
2024-11-14