Gábor deák

– Előhang –

Róla szól e rímes pár sor.

Mérhetetlen az érdeme,

Ezerhatszázötvennyolcban

A gyergyói kicsiny hadat

Győzelemre ő vezette.

Ésszel és rátermettséggel

Szervezett honvédő harcot,

Messze űzve, kikergetve

A Gyergyóra ölni rontót.

Asszonyokkal, öregekkel,

Alig felnőtt gyermekekkel

Győzte le a rablóhordát,

Kikből dombnyi maradt holtan,

S nem látta meg a tél havát.

I.

Gyergyó katona fiai

Messze-messze hadakoztak,

A moldvai martalócok

Könnyű prédáról álmodtak.

Toplicát már felégették,

Szállt az égre Ditró füstje.

Bákainé jóslata járt

Akkor mindenki fejében,

Mert e táltos megjósolta,

Törnek reánk vad tatárok,

Rabszíj vár a gyönge nőre,

Halál arra, ki tart hozzájuk.

De ő, hogyha rá hallgatnak,

Visszatér a mély világból,

S megsegíti kedves népét,

Megmenti majd a tatártól.

Nem sok idő kellett teljen,

Bákainé holta után,

Füst és sikoly jelezte, hogy

Közeleg a gonosz tatár.

Mivel harcos alig maradt

Védeni az ősi földet,

Asszonyok is fegyvert fogtak

Bevárni a rontó ellent.

Harcos asszony vagy százötven

A hatszáznyi katonából,

Akit akkor összehívott

A jó deák, azaz Gábor.

II.

ő volt akkor a százados.

Egy maroknyi annyi ellen,

Mint amennyi három falu

Népe lenne békességben?

Hogy a harcmód kitől való,

Nem lehet azt tudni mára,

Bákainé, Gábor deák,

Vagy a várban lévő úrnők

Leleményes találmánya?

Tény: a parancsnok Gábor volt.

Szavát követte, ki tudta.

Cserép, edény, szeg és kasza,

Csupor, sarló, meg akármi

Fegyverré lett azon nyomban.

A karókra kalap került,

Fenn a magas hegyoldalban,

Fények villantak alattuk,

Mintha páncélos had volna.

Gábor deák és kis hada

A Güdücnél várta lesve,

Bokrok közé meghúzódva,

Hogyan közeleg a beste.

Aztán ágyú dörrent szörnyű,

Siketítő hangerővel,

S rárontott a gyergyói had

A megzavart ellenségre.

Aki menekülni próbált,

Azt a saját hordatársa

Tartotta fenn, s hulltak sorra

A nyeldeklő ingoványba.

Menekülni fejvesztetten

Két felülről egy irányba?

Ott is hagyta fogát sorra

Az ellenség nyolc s félszáza.

III.

Úgy mesélik, Bákainé

Csak megjelent táltos lován:

– Győzni fogtok! – kiáltotta,

Menekül kozák és tatár.

Mikor a nap vérben úszva,

Elbújt Mezőhavas megett,

Angyal éneke hallatszott

S gyúltak sorra örömtüzek.

Másnap aztán számba vették

Ki-ki életáldozatát.

Tizenöt volt a gyergyói,

Az ellené több mint nyolcszáz.

A harcosok csúf sebeit

Nagyasszonyok kötözgették,

Soha nem volt – úgy mesélik –

Úr s székely közt oly békesség.

Aztán néhány nap telt, s újabb

Jó hír röppent madárszárnyra.

Egészséges gyermeket szült

Az a derék Puskás Klára,

Aki áldottan, egymaga

Héttel vívott győztes tusát,

Akik a Marosban lelték

Meg, mit kerestek: a halált.

Utóhang

Ma már tudjuk, angyalszárnyak

Suhogása altatta el

A csatában megfáradtat,

S angyal mondott szép mesét is,

Amit nekünk átadhat majd.

Ezért száll hát, szájról-szájra

A Tatárdomb legendája,

A szülőföld védelmének

Legszebb gyergyói példája.

Forrás:

Benedek Elek: A táltos asszony. In Gyergyói mondák könyve

Duka János: Puskás Kalára. In Gyergyói mondák könyve

Duka János: A hős gyergyai asz­szonyok. In Gyergyói mondák könyve

Duka János: Gábor deák. In Gyergyói mondák könyve

Garda Dezső: A kastély árnyé­ká­ban I. 2012 – (118–147.old.)

Illusztráció: Lemhényi Laura VI. A. osztály – borító

és Vargyas Anita VI. A. osztály