Para István karikatúra kiállítására…

A kéréseknek eleget téve, ha már a megnyitón elhangzott, akkor itt van leírva is:

Szép jó estét mindenkinek, szeretettel üdvözlöm a város elöljáróit, hatalmasságait és a jelenlevő többieket is!

A mai díszvendégünk, Para István, városunk szülöttje, aki korunk szokásait megelőzve, talán az első székelyföldi „szírként”, már a ’80-as évek elején emigrált Gyergyószentmiklósról, de nem volt megfelelő fizikai felkészültsége, s mivel elfáradt, meg éhes is lett, és szomjas is, ezért Csíkszeredában kért és kapott menedéket, ahol azóta is őslakosnak számít.

Para István egyértelműen karikatúrista. Ehhez nem fér kétség, azt hiszem. Szinte nem találni olyan erdélyi újságot, lapot, ahol legalább egy karikatúrája ne jelent volna meg. Elmondása szerint, mert rajta kívül ki tudná összeszámolni, több mint 50 újságnak, gazdasági valamint humorlapnak volt külső munkatársa. Hozzátéve azt is, hogy ezeknek 90%-a csődbe ment, de reméli, hogy nem miatta. Természetesen voltak karikatúra kiállításai Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson, de Temesváron, Tusnádon, Kolozsváron, Sopronban és Szigetmonostoron is. Ha nem rajzol, akkor szabadidejében agyagozik, ez a szokása még óvodáskorából maradt meg, kisplasztikai kiállításainak helyszínei, Csíkszereda és Gyergyószentmiklós, a németországi Würtzburg, Magyarországon pedig Sopron és Budapest. Három könyve is megjelent: 1996-ban „A kerti törpe dala”, mű- és nyáldalparódiák, 1998-ban a „Vicces Évszázad”, a XX. század paródiája, és 2001-ben a forgalmi táblák Para-féle vicces értelmezése eredményezte a  „STOP” címet viselő könyvét. Az életrajza szerint volt középiskolás, sikerült leérettségizzen, aztán volt lakatos, számítógép-kezelő, számítógépes grafikus, karikaturista, majd ugyanebben a munkakörben főmunkatárs. Ennyi nyilvános róla.

Para István, aki valamikor gyergyói baráti körökben Nyicc névre hallgatott, pontosan úgy született, mint más. A karikaturistáknak és a nőknek nem illik elárulni az életkorukat. Pista akkor született mikor én, csak egy nappal később. Én 1962. szeptember 25-én születtem. Gyermekkorunk nem köt össze, sem egyéb más, ha azt nem vesszük, hogy elcsábította az első szerelemnek induló kapcsolatom női alanyát, ezt azóta már megbocsájtottam neki. Az eset ugyebár már középiskolás éveinkben történt, és évfolyamtársként elkerülhetetlen volt vele a találkozás, de akkor még sejtelmem sem volt róla, hogy híresség lesz. Az igazság az, hogy soha nem néztem volna ki belőle, ezt a tévedést azóta sem tudom teljes egészében feldolgozni. Már csak azért sem, mert most már a Wikipédián is szerepel, igen, rá lehet keresni, sőt a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonban is benne van a neve. Hallhatatlan lett. Ezek után már annak is örvendek, hogy tegezhetem a művész urat.

A mi időnkben a számítógépet a természetes rosszalkodás helyettesítette. Abban talán hasonlítottunk a mai fiatalokhoz, vagy ők hozzánk, hogy minket sem érdekelt a politika. Valamirevaló tévéműsor hiányában viszont annál jobban lekötöttek a könyvek. Hogy Pista olvasott-e klasszikusokat, azt nem tudom, de az biztos, hogy Rejtő Jenőt igen. Ugyanis közös baráti társaságokban sokszor elröhögtük a Rejtő-könyvek poénjait, történeteit. Talán innen is eredeztethető karikaturistai fogékonysága az utca emberének megfigyelésére, a viselkedésének kifigurázására.

A rossz nyelvek szerint a rejtőjenői vírus úgy megfertőzte Pista barátomat, hogy mikor megszületett a lánya, és neje rákérdezett, hogy milyen lánynevet válasszanak, akkor ő nemes egyszerűséggel csak annyit mondott, hogy: Legyen Zita. De aztán mégis Para Emőke lett, és nem Para Zita. Na, de szerintem ez egyáltalán nem történt meg.

A példaképeket keresgélve az sem feledhető, hogy a kocsmakultúrát illetően városunkban kitűnő helyszínek voltak a gyakorlati ismeretek elsajátítására: Mosztos, Köpködő, s a legközpontibb, a Presszó. A Para-karikatúrák italos alakjai, mert ugyebár van belőlük egy pár, számomra mind innen köszönnek vissza, hiszen annak idején lelkes megfigyelői voltunk a köztéri eseményeknek, hogy aztán másnap el tudjuk mesélni, szerepelni a többieknek a történteket.

Para István ma is ugyanezt teszi, de nemcsak szavakkal, hanem főleg rajzokkal. A ma itt kiállított karikatúrák tematikája a székely ember és a székelyföldi miliő, a székelyföldi hangulat. A képek közül néhány már közszájon forgó, ismert székelyviccből merítkezik, de a képi megjelenítésének köszönhetően újszerűen hat a rekeszizmainkra. A karikatúrákon érdemes megfigyelni a megrajzolt karakterek bizonyos arckifejezéseit, mozdulatait, pózait, melyek az életből ellesett természetességgel fejeznek ki hangulatot, szituációt, okot és okozatot. Külön derűt generálva, nagyszerűen társulnak a rajzokhoz a székely nyelvjárás kifejezőkészségét, a székely nyelvhasználat tömörségét kihasználó, nemegyszer fonetikus írásmóddal, szóösszevonásokkal, szójátékokkal manipuláló székelyízes, vicces szövegek is.

Na, de fölöslegesek a szavak, és nem mintha nem tudnék, de nem akarok tudományos értekezést tartani, mert elemezhetném a Pista színvilágát, a vonalvezetését, a nézését, meg a járását, a csípőjének a ringását, de Para Pista karikatúráit nézni kell, és főleg látni, ugyebár.

Köszönjük szépen Pistának, hogy így életének derekán, a szülőföld hívásának engedve, és honvágyának eleget téve elhozta Gyergyószentmiklósra is karikatúráit. További jó egészséget és alkotókészséget kívánva várjuk az újabb alkotásokat és természetesen a kiállításukat is. A Góbéságok kiállítását egyik képének csattanójával értékelném: Pista, e mosmá örökké jó lesz egy darabig…

Köszönöm szépen a beszédem alatt tanúsított csendet!

A kiállítás március 31-ig látogatható a gyergyószentmiklósi művelődési ház Karancsi Sándor termében, munkanapokon 9 és 16 óra között, a 0266/361.922-es telefonszámon történő egyeztetés után.