2015-07-22
Mik József polgármester meghívására jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke július 21-én a borszéki önkormányzat ülésén, ahol a napirendi pontok között szerepelt annak az összegnek a költségvetésbe vétele, amelyet a megyei tanács utalt ki a tartalékalapjából a wellnessközpont munkálatainak konzerválására.
Borboly Csaba a tanácsülésen elmondta, több vonalon indult el a megyei tanács, hogy a wellnessközpont ügyét segítse, továbbá megköszönte a lakosságnak a példás összefogást, hiszen ennek köszönhetően ma már mindenki ismeri Borszék ügyét.
A kezelőközpont 6 millió eurós kormányzati beruházásként indult még a Demokrata Liberális Párt (PDL)-RMDSZ kormányzás időszakában, de a másik két hasonló beruházáshoz (Parajd, Tusnádfürdő) képest a Szociálliberális Unió (USL) 2012-es hatalomra kerüléséig ennek csupán fele készült el. A Tusnádfürdőn és Parajdon hiányzó néhány százezer eurót a megyei tanács tudta finanszírozni, Borszék esetében viszont jóval nagyobb összegről van szó.
– Az egyik módszer, amin dolgoztunk, hogy külföldi támogatást hozzunk be erre a beruházásra, ennek érdekében több alkalommal is tárgyaltam többek közt Seszták Miklós, Magyarország fejlesztési miniszterével, illetve az idei Tusványosra is előkészítettünk erről szóló anyagokat, amit átadunk a Magyar Nemzeti Bank képviselőjének. A másik módszer, hogy a kormány vállalja fel és folytassa a korábban általa elkezdett beruházást. Ennek érdekében lobbiztunk, és kértük a parlamenterek segítségét, illetve személyesen is egyeztettünk a minisztériumban, és terepszemlére hívtuk az Országos Turisztikai Hatóság alelnökét, aki szintén támogatja Borszék ügyét. Harmadik megoldásként egy kormányhatározat-tervezetet nyújtottunk be a megyei tanács és a kormány közös finanszírozására vonatkozóan a 120/2010-es kormányhatározat mintájára, amely alapján a helyi tanács és a kormány együttműködésével újították fel a borszéki mofettákat. Június 18-án kaptunk választ a minisztériumtól, hogy nem mondanak le a kezelőközpont munkálatairól, és szándékukban áll továbbra is támogatni a beruházást. Bár egyelőre nincs konkrétum arról, hogy mikor tudnak erre további összegeket fordítani, az is siker, hogy leírták, folytatni akarják. Innen látszik, hogy a próbálkozásainknak van eredménye – számolt be Borszéken a megyeelnök.
A borszéki wellnessközpont munkálataira 396 350 lejt utalt ki tartalékalapjából Hargita Megye Tanácsa júniusi tanácsülésén, ebből az összegből konzerválják az eddigi kivitelezéseket. Miután a megyei tanács elfogadta, hogy ezt az összeget folyósítja Borszéknek, a prefektúra a határozat kiegészítését kéri bizonyos iratokkal, amelyek bizonyítják a munkálatok elvégzésének sürgősségét és a kialakult helyzet súlyosságát. Mindezen bonyodalmak ellenére helyes volt a megyei tanács döntése, hiszen már ráfordítottak 14 millió lejt a kezelőközpontra, amit hagyni kárba veszni nagy veszteség volna a városra, de a megyére nézve is, nyilatkozta a kialakult helyzet kapcsán Hargita Megye Tanácsának elnöke. Hozzátette: jelenleg arra van szükség, hogy alá tudják támasztani a kialakult helyzet súlyosságát és a munkálatok sürgősségét, ezért mindenki oda kell álljon és kivegye részét a munkából, hangsúlyozta a megyeelnök, illetve megerősítette, hogy ez nem azt jelenti, hogy a város nem fogja megkapni a megyei tanács által megszavazott összeget.
Hargita Megye Tanácsa az elmúlt években folyamatosan támogatta a borszéki beruházásokat, így például a Helyi fejlesztési tervek finanszírozási alapjából 2009-ben hozzájárult A borvíz útja projekt önrészének kiegészítéséhez, 2010-ben ugyanebből az alapból támogatta a városközpont felújítását, vagy többszöri lobbizás és közbenjárás után a prioritások közé sorolta és pénzt utalt ki az orotvai út felújítására.
– Az elmúlt évek során segítettük a város fejlődését, most is prioritásként kezeljük a kezelőközpont ügyét, amely nemcsak Borszéknek fontos, hanem az egész megyére kiterjedő beruházás – összegezte Borboly Csaba.
2024-12-19
Hirdetés
2024-12-19
Hirdetés
2024-12-16