2024-01-10
Alig egy napja panaszkodtunk arra, hogy az évet sajnos rossz hírrel kell kezdjük, s lám, a Fennvaló gondoskodott arról, hogy kerüljön valami a mérleg másik serpenyőjébe is. Megosztjuk hát ezt az újabb hírt is.
A történet még 2022-ben kezdődött, amikor rákérdeztünk a megyei pénzügyi igazgatóságra, hogy használják-e a magyar nyelvet az ügyintézésben, úgy, ahogy azt a Közigazgatási Törvénykönyv előírja. A választ ugyan nem volt könnyű megkapni (kénytelenek voltunk pert indítani, s jogerős ítélettel kötelezni őket a kérdés megválaszolására), de fél év után csak a kezünkben volt ez a válasz. (Itt most tekintsünk el attól, hogy a válasz román nyelven érkezett, ez magyarázható azzal, hogy adott esetben a bíróságon tudják bizonyítani, hogy végrehajtották a jogerős ítéletet.)
Aztán jó évvel később eljött az a pillanat is, amikor konkrét próbát tehettünk, ugyanis tavaly novemberben magyar nyelvű levelet írtunk az intézmény városi irodájának, amire 30 napon belül semmilyen választ nem kaptunk, ezért ismét a megyei igazgatósághoz fordultunk ezzel a petícióval. S mindössze pár nap múlva már hozta a postás a magyar nyelvű választ a levelünkre, majd tegnap megérkezett Csíkszeredából a válasz a petíciónkra. Így immár nem csak ígéret, hanem bizonyíték is van a kezünkben arra nézve, hogy létezik egy olyan jog, ami nem csak papíron van, hanem – feltéve ha az ember elég kitartó – a gyakorlatban is.
Nyilván a rámenősségünk miatt az érintett hivatalnokok nem zártak a szívükbe, illetve az is egyértelmű, hogy szokatlan számukra a magyar hivatalos nyelv. Hogyha ellenben sokan élnek/élünk ezzel a jogunkkal, akkor a helyzet rohamosan javulhat, s el lehet érni azt, hogy a hivatalokban különösebb erőfeszítés, illetve indulatok nélkül, rutinosan használják a magyar nyelvet. A cél pedig természetesen ez, bíztatunk tehát mindenkit, hogy ennek megfelelően járjon el.
Árus Zsolt
Hirdetés
2024-10-21
2024-10-01
Hirdetés
2024-06-06