2024-03-06
Ingyenesen végezheti el a sofőriskolát 35 hátrányos helyzetű fiatal a
MOL Románia és A Közösségért Alapítvány támogatásával zajló
Jogosítvány a jövőhöz program keretében
A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány közzétette a 2023. november végén meghirdetett Jogosítvány a jövőhöz program kilencedik kiírásának pályázati eredményeit. A 381 beérkezett pályázat kiértékelése nyomán 35 hátrányos helyzetű fiatal részesül összesen 140.000 lej támogatásban a sofőriskola költségeinek és járulékos kiadásainak fedezésére. A program eddigi kilenc kiírásában összesen 372 fiatal kapott anyagi támogatást a sofőriskola elvégzéséhez.
A 2023. november 24. és 2024. január 24. közötti kéthónapos pályázati időszakban 381 fiatal nyújtott be támogatási kérelmet, ezzel túllépve a jelentkezések minden eddigi számát a 2015-ben indított program keretében. Pályázatok érkeztek az ország 39 megyéjéből és a fővárosból. A 381 pályázó közül 319 fiatal B, BE és B átalakított személygépkocsi kategóriára, 51 C és CE, 7 D és DE kategóriára, 4 mezőgazdasági vontatóra és egy villamos vezetéséhez szükséges kategóriára igényelt támogatást.
„A hátrányos helyzetű fiataloknak nagyobb kihívást jelent a munkavállalás, szerény anyagi lehetőségeik akadályozhatják őket a jobb munkahelyekhez szükséges képesítések megszerzésében. A Jogosítvány a jövőhöz program révén a nehéz helyzetben lévő fiataloknak segítünk: rendelkezésükre bocsátunk anyagi forrásokat a gépjárművezetői engedély megszerzéséhez, bármely kategóriában. Ezáltal konkrét segítséget nyújtunk, hiszen megkönnyítjük a hozzáférést egy klasszikus és hasznos eszközhöz, amely egyben olyan képesítést is jelent, amelynek birtokában nagyobb eséllyel szállhatnak versenybe a munkaerőpiacon. A Jogosítvány a jövőhöz azon hagyományos programjaink egyike, amellyel a MOL Románia segíti a közösségeket, amelyekben maga is tevékenykedik és továbbra is elkötelezettek maradunk a hathatós segítséget nyújtó programokba történő befektetések mellett” – nyilatkozta Mozga Gábor, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.
A kedvezményezett fiatalok 21 megyéből származnak – Argeș, Bákó, Bihar, Botoșani, Brassó, Călărași, Galac, Gorj, Hargita, Hunyad, Iași, Kolozs, Konstanca, Kovászna, Máramaros, Maros, Szatmár, Szucsáva, Temes, Tulcea, Vrancea –, valamint Bukarestből. A 35 nyertes pályázó közül harminc B, négy C/CE és egy D/DE kategóriájú jogosítvány megszerzéséhez részesül támogatásban.
„A nyertes fiatalokkal szerződést kötünk, ezt követően pedig egy hónapon belül beiratkoznak a lakhelyük szerint általuk kiválasztott sofőriskolába. Közösen megállapítjuk azokat a határidőket, amíg elvégzik az iskolát és beiratkoznak a vizsgákra. A program tízedik kiírását november végén hirdetjük meg. Az érdeklődők honlapunkról tájékozódhatnak vagy felkereshetnek bennünket telefonon is” – nyilatkozta András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezetője.
A nyertes pályázók névsora megtekinthető itt A Közösségért Alapítvány internetes honlapján.
A Jogosítvány a jövőhöz A Közösségért Alapítvány negyedik hosszútávú programja, amelynek célja a helyi közösségek fejlesztésének elősegítése, illeszkedve a MOL Románia társadalmi felelősségvállalási stratégiájához. A gépjárművezetői engedély egy valós segítséget jelent a hátrányos helyzetű fiataloknak a munkaerőpiacon történő elhelyezkedésben, a munkavállalásban.
A Közösségért Alapítvány sajtóközleménye