2023-11-28
A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány meghirdeti a hátrányos helyzetű fiataloknak szóló „Jogosítvány a jövőhöz!” program 9. kiírásának pályázati feltételeit
A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány ismét meghirdette a Jogosítvány a jövőhöz program 9. kiírását, amelyben hátrányos körülmények között élő fiatalok pályázhatnak a gépjárművezetői engedély megszerzésének költségeire. A programban olyan fiatalok részesülhetnek támogatásban, akiknek a munkavállalásnál feltétel vagy előny a jogosítvány, illetve hasznos eszköz a munkaköri teendők ellátásában vagy kiterjesztésében azoknak, akik már dolgoznak. A pályázatokat 2024. január 24-ig lehet benyújtani postai úton vagy online. Részletek a www.kozossegert.ro/hu/jogositvany honlapon találhatók.
A Jogosítvány a jövőhöz programban 18-25 év közötti, hátrányos körülmények között élő romániai fiatalok vehetnek részt, akik B, C vagy D kategóriájú gépjárművezetői engedélyt szeretnének szerezni, beleértve a traktorra, trolibuszra és villamosra érvényes hajtási engedélyt is.
„Ez a társadalmi felelősségvállalási program fontos eleme annak a szilárd partnerkapcsolat-rendszernek, amelyet a tevékenységünkkel érintett közösségekben alakítottunk ki. A Jogosítvány a jövőhöz program hasznos eszközt biztosít a hátrányos körülmények közül induló fiataloknak a munkaerőpiacon való elhelyezkedéshez és a mindennapi életben egyaránt. Nyolc éves tapasztalatunk azt mutatja, hogy ez a támogatás hathatós segítséget jelenthet a pályaválasztásban olyan törekvő fiataloknak, akik nem rendelkeznek a szakosodáshoz szükséges anyagi feltételekkel. A gépjárművezetői engedély megszerzésével ezek a fiatalok meggyőződhetnek arról, hogy a munkaerőpiaci lehetőségek számunkra is elérhetőek, ez pedig hozzájárul szakmai és személyes kiteljesedésükhöz” – nyilatkozta Alexandra Moldovanu, a MOL Románia vállalati kommunikációs menedzsere.
A 2015-ben indított „Jogosítvány a jövőhöz!”, a negyedik olyan hosszútávú társadalmi felelősségvállalási program, amelyet A Közösségért Alapítvány szervez a MOL Románia támogatásával. A program eddigi nyolc kiírásában összesen 169 fiatalnak sikerült befejeznie tanulmányait: 140-nek sikerült megszereznie a B kategóriás hajtási engedélyt, 26-nak a C-t, 3 fiatal megszerezte a pályaalkalmassági igazolványt, egy fogyatékkal élő hölgy B kategóriás jogosítványt szerzett átalakított járműre, egy pedig B96-ra vizsgázott sikerrel (járműszerelvény vezetésére alkalmas engedély: B kategóriájú gépkocsihoz kapcsolt nehéz pótkocsi, melyek össztömege nem haladja meg a 4.250 kg-t). Egy fiatal mezőgazdasági vontatóra, traktorra, szerzett jogosítványt. 55 fiatal pedig tanulmányait folytatja vagy vizsgára készül.
„A két hónapon át tartó pályázási időszakban a program szervezői az érdeklődők rendelkezésére állnak minden szükséges információval. Az egyszerű pályázati űrlap és az öt kötelező csatolmány listája megtalálható A Közösségért Alapítvány honlapján: https://pentrucomunitate.ro/hu/jogositvany. Kapcsolatot tartunk az érdeklődő fiatalokkal és őket segítő szervezetekkel, intézményekkel egyaránt. Tekintettel az utóbbi években az országban és a világon kialakult kamionsofőr-hiányra, a programban nyújtott támogatás valós segítséget jelent a munkavállaló fiatalok számára” – nyilatkozta András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezetője.
A programmal és a pályázattal kapcsolatos bővebb tájékoztató a www.kozossegert.ro és a www.molromania.ro honlapokon található.
A Jogosítvány a jövőhöz programról
A Jogosítvány a jövőhöz programot A Közösségért Alapítvány szervezi a MOL Románia által rendelkezésre bocsátott pénzalapból. A program anyagi támogatást biztosít 18-25 éves, hátrányos helyzetű fiatalok részére, B, C, D kategóriájú, beleértve traktor, trolibusz és villamos, gépjárművezetői engedély költségeinek fedezéséhez, akik számára a hajtási engedély feltétel vagy előny a munkavállalásnál, vagy hasznos eszköz a munkaköri teendők ellátásában azoknak, akik már dolgoznak.
A Jogosítvány a jövőhöz programot ötéves fennállása alatt két országos versenyen díjazták: 2018-ban a Civil Társadalom Gáláján, 2017-ben a Romanian CSR Awards-on.
A Közösségért Alapítvány sajtóközleménye
Hirdetés
2024-12-19
2024-11-14
Hirdetés
2024-11-08