SzakÁ(rus) Cs(illa)

Osso bucco

    Mondom a családnak, ma osso buccót kaptok ebédre. Mondták, rendben, habár jó lenne tudni, hogy mi is az. 🙂 Mondom, sült marha, röviden, mert a leírása egyébként olyan hosszadalmas recepti körökben, mint mondjuk egy Stephen King, könyvberkekben, és ha most előadást tartok róla, elmarad az ebéd. 🙂 Ebbe szépen bele is nyugodott mindenki, én meg elvonulhattam a konyhába sült marhákkal szórakozni. Mely tulajdonképp nem is a konyhában kezdődött, hanem a hentesnél. Ugyanis étkünkhöz szükségeltetik egy csinos borjúlábszár, mégpedig 3–4 centis szeletekre szabdalva, melyért a mészárszék fura ura néhanap furán tekintget a vevőre. 🙂
    De ha megszereztük őket, máris indulhatnak egy kis forró, vajas fürdőbe, persze csak néhány perc erejéig. Közben (mivel gyakorlottságunk már az egeket ostromolja 🙂) a másik kezünkkel szeletelünk, mégpedig hagymát, murkot és zellert. Szép, egyforma kockákra, amelyek gördülhetnek is a kiemelt hússzeletek helyére. Kis pirulás meg egy pohár bor után (most nem magamról beszélek! 🙂) társul hozzá még paradicsom és maga a hús (só, bors, babérlevél, citromhéj stb.)
    És eddig tartott a neheze, mert ezután már csak szép csendesen süldögél a sütőben. Azért nem feledkezünk meg róla, mert igényel némi locsolásokat, húsleves alaplével, például. 2–3 óra múltán pedig következhet a fenséges lakoma! 🙂

Forrás: hirmondo.ro