Berszán-Árus Csilla
Kukoricakóré
A fennvalónak (meg egynéhány közeli rokonnak) hála, újfent megpillanthattam a sárguló dombok mögül előbukkanó magyarózdi kastélyt! Ám, szülőfalum immár aszfaltos útjain haladva, örömöm nagyja elillant a sok üres, összeomlófélben levő ház láttán. Mert, ugye, egyre többen hagyjuk el szülőhelyünk, anyaföldünk, anyanyelvünk, egy jobb élet reményében. Önként válván így az arctalanok masszájának összetevőjévé, amit majd szépen ledarálnak azok, akik még tudják, milyen fontos a nyelv, meg a hit. Önszántunkból adunk idegen nevet gyermekeinknek, cégünknek, mi magunk siettetjük azt, ami ellen kézzel-lábbal kellene kapálóznunk. Ezért is tartom fontosnak ezeket a találkozókat, ahol olyan emberek társaságában lehetek, akik egyek azzal a földdel, ahol élnek, akik gyermekkoromban neveltek, és akiktől a mai napig tanulhatok valamit.
A minap sem történt ez másként, amikor is elém került egy tálca ínycsiklandó kürtőskalács, amelyet nagy meglepődésemre (mint utólag kiderült), kukoricakóréra csavarva sütnek a faluban. A kukoricakóré egyébként a kukorica szára, mely külsőre leginkább a bambuszhoz hasonlatos, arasznyi darabkákra vágva pedig tökéletesen alkalmatos kalácstésztacsíkok általi áttekercselésre és ezzel együtt sütőben való sütésre. És, íme, ma is tanulhattunk valamit, amit csak mi érthetünk, és ami a mienk. Hálás köszönet és el nem múló szeretet Báncs Erzsinek!
Forrás: hirmondo.ro