2015-08-26
SzakÁ(rus) Cs(illa)
Póréhagyma
Hű maradva a családi hagyományokhoz – mely nyomán nálunk lényegesen magasabb az egyházban tevékenykedő tag/család arány –, én is házi berkekben tevékenykedem. Miként nagy költőnk, Petőfi Sándor, szintúgy gyakran fordulok be a konyhába. De sem rá, sem meg nem gyújtok semmit (legalábbis nem túl gyakran)! 🙂
Tudásomat állandóan gyarapítom, mert ugye a jó pap holtig tanul, és ez, úgy érzem, érvényes a rokonaira is. 🙂 Aztán nem úgy van most, mint volt régen, már a székely gasztronómiában sem. Hiába, haladni kell a korral, és elismerni, hogy ami jó, az jó! És így kerülhet a leveses fazékba, a tárkonyos pityókaleves helyére, krémleves. Ennek egyik nagy előnye, hogy abból fő, ami éppen megtalálható a kamrában, pincében. Legalábbis én általában így készítem.
Kiválasztom, hogy mi legyen a döntő íz, aztán aláfestésként kap egy kis murkot, zellert, krumplit. Ez utóbbit azért főzöm mindig belé, mert akkor nem kell sűríteni liszttel, keményítővel, tudniillik ezek mindketten szépen megférnek egymás mellett a krumpliban, és eredeti formájukban kerülnek a levesbe.
Ma, nagyzolni akarván, franciás hagymalevest készítettem, ami egész pontosan azt jelenti, hogy nem olajon, hanem vajon (tehéntejből készültből) pároltam meg a hagymákat (kb. 20 perc). Jelen esetben a fő tényező a póréhagyma volt, utána rögtön, a sarkát majd letaposva követték testvérei, a hagyma és fokhagyma. Tejföl vagy tejszín helyett pedig borral ízesítettem (2 deci bor + 8 deci csirke-alaplé).
Azt a tévhitet meg ezúton szeretném eloszlatni, hogy bármilyen guggolós bort (a szomszéd ablaka alatt kétrét hajolva osonunk, nehogy még egyszer fogyasztanunk kelljen feldicsért borából) belelötyögtethetünk leveseinkbe. Ugyanis minél jobb minőségűek alapanyagaink, annál finomabb a végeredmény. Melyet általában összeturmixolok. Noha ez nem jellemző a francia hagymalevesre, de élvezeti értékén mit sem ront. A mellékelt fényképről pedig szemmel láthatóan kitűnik, hogy mai levesünket igazán szívesen készítettem!
(Forrás: hirmondo.ro)