Újfent elérkeztünk az év lehíresebb- hírhedtebb időszakához, mikoris őseinktől ránk testált jó szokás szerint mértéktelen evés, ivás mulatozásba kezdünk (de csak azért, hogy aztán a böjtben legyen mit leadnunk ). Szükségeltetik mindehhez persze jól működő emésztés, vaskos pénztárca, extrovertált egyéniség, jó társaság és egy jól fűtött helyiségben, finom falatok, italok alatt roskadozó asztal. El kell ismernünk, sajna ez így egyben egyre kevesebbünknek van meg. A magyar hagyományok szerint a párválasztás, bálok, esküvők időszaka is. A legények mulatságokat szerveztek, azon hátsó szándékkal, hogy íly módon felleljék életük párját. Ha nem sikerült, vígasztalta őket azon tudat, hogy legalább fergeteges órákat élhettek át. Próbálkozunk még ez idő tájt a tél elűzésével, tavaszköszöntéssel is, de e napokon, míg imitt e betűket pötyögöm egymás után, még javában tart Konc király uralma. Sok gondolkodás után azonban úgy döntöttem, a sok zsíros falat mellé ajánlok egy könnyedebb menüt. Hús megjelenik benne, de sarkát taposva követi egy- egy illatos alma és némi zöldség. Nem egy új találmány ez, akár tájainkra is jellemző a hús és gyümölcs kapcsolata, gondoljunk csak a poéka levesre (füstölt csülök&aszalt szilva), a székely almáshúsra (karaj&alma) vagy a jól bevált sóbafőtt&gyümölcsszósz együttesére. Ételeinkben az alma oly sikeresen rejtőzködik, hogy csak tüzetesebb megfigyelés után észleljük jelenlétét.                                                                                                                                          

Kevesen tudják (na, de majd most), hogy nem e tájak szülötte vagyok, hanem a magyarózdi toronyalja volt zsenge gyermekkorom lakóhelye. Habár ott inkább szilva-, avagy szőlőszedésre adódott több esélyem, almafák is meg-megjelentek a kertek alján. A szilvából gyakran pöfögött a ködös őszi napokon üstben a szilvaíz, melynél finomabbat a mai napig sem bírt elém tárni e kerek Föld lekváripara. A kevésbé épekből természetesen pálinka főtt, a szőlőt pedig addig tapostuk és érleltük, míg borrá avanzsált. Farsangra meg is volt az innivaló. És hogy hogy került a csirkelevesbe alma? Ebben a kis faluban a gyümölcslevest mindig csirkehússal főzték, szép emlékeim között szerepel például egy egreses egyed. Egresem nem lévén, ma almás változat készült, és mondhatni, végezetül nekem egy falat sem jutott belőle. Még szerencse, hogy főzés közben meg-megkóstolgattam.             

Hozzávalók: 6 csirkeszárny. 1 kis fej hagyma, 2 sárgarépa, 1 nagy alma, fél citrom leve, 1 dl tejföl, 1 tojás sárgája, 1 evőkanál finomliszt, 1 evőkanál olaj, 1 késhegynyi őrölt fehér bors, 1 teáskanál tárkony (jelen esetben ecetes), só, cukor.

Elkészítés: A csirkeszárnyakat az ízületeknél elvagdaljuk. Forró olajon a felszeletelt hagymát, a julienre vágott sárgarépát, és a húsdarabokat lepirítjuk. Felöntjük vízzel, sózzuk. borsozzuk, és puhára főzzük. Beletesszük a julienre vágott almát is, citromlével és ízlés szerinti cukoradaggal ízesítjük. Végül behabarjuk a tojássárgával, liszttel simára kevert tejföllel. Belekeverjük a tárkonyt is, és kevergetve ismét felforraljuk.