SzakÁ(rus) Cs(illa)

Sült paprika

    Kissé letértem a megszokott újévi levesek csapásáról, mivel korhelynek igazán nem vagyok nevezhető (számos rossz tulajdonságom mellett ezt valahogy nem lehet a szememre hányni; habár állítólag e leves fogyasztásától az ember elfelejt hányni!), a lencséből is megelégszem annyival, hogy évszámra azon keresztül szemlélem a világot. 🙂
    A változás jegyében készült aztán az amennyire macerás, annyira finom sültpaprika-krémleves. A körülményesség a paprika sütésében és hámozásában állna, persze feltételes módban, mert mindezt elvégezvén ősszel, alapanyagunkat előkaphattuk a fagyról. Továbbá így vált pofonegyszerűvé a főzés. Megdinszteltem egy fej hagymát néhány cikk fokhagymával, a paprikával (só, bors, pirospaprika), vágtam bele egy jókora krumplit (konzisztencia!), felöntöttem húsleves alaplével, főztem, majd turmixoltam. És, láss csodát, még arról sem feledkeztem meg, hogy egy paprikát félretegyek, díszítési szándékkal, természetesen. 🙂 Sőt, némi sonkacsíkok is pirultak, ugyanolyan meggondolásból. Ha pedig a „sőt” melléknév lenne, és lehetne fokozni, akkor sőtebb, még én is pirultam, ugyanis egy bécsi szelet süldögélése közepette (mert ugye sokoldalúak vagyunk, és egyszerre sok mindennel foglalkozunk!), akkorát köpött, hogy teljesen beterítette az arcomat, adván ezzel őnéki egy állandó alapozást (pirospozsgásságom nem pirospezsgősség!). 🙂
     És, hogy az imént említett lencse se maradjon ki a dologból, ezúton köszönöm neki, hogy szemem védelmére kelvén, mindezt végig is nézhettem (kissé homályosan ugyan, de annál nagyobb biztonságban)! 🙂 Levesünkre visszatérvén pedig, jófajta görög joghurt-ízesítéssel, némi csípős paprikával (épp annyival, hogy ízlelőbimbónk elgondolkodhasson, érte-e atrocitás?), sonkás, sajtos tekerccsel megtámogatva, igazi gyöngyszemévé válhatott ünnepi asztalunknak.

(Forrás: hirmondo.ro)