SzakÁ(rus) Cs(illa)

Bukta

Igazából nem vagyok a kelt tészták nagy mestere, így aztán a bukta előállításába néha bizony belebuktam. Nem hiába mondják, hogy gyakorlat teszi mesterré az embert. Hát, ennek az embernek, aki én vagyok, van még mit tanulnia! Persze, ajánlott lenne a mérleg használata is, és most nem kimondottan a szobaira gondolok, habár, ha elvetjük a sulykot a bukta nagymértékű fogyasztásával, bizony, az is előkerülhet. A konyhait sajnos nem igazán koptatom, aztán meg is van olykor az eredménye (a szobait sem, és annak is 🙂 ). Dehát mindig arra gondolok, hogy egy tasak lisztet, ami ugye 1 kiló, elbírok kétfelé osztani, az 1 tojás meg, ha kicsi, ha nagy, egynek számít. A langyos tejet, amibe beleteszek egy kis cukrot, sót, lisztet, majd az élesztőt, már igazán nincs miért mérni. Utána meg az ember csak kavar, a tészta keménységétől függően hozzáadagolva az olvasztott vajat, és esetleg még tejet. Tésztánkra ezután még egy órácska pihenő vár, és nyújtás után a kockára vágás. Kockáink közepére helyezhető bármi, édes, avagy sós töltelék. Ennél a fázisnál mindnyájunk képzelete szárnyalhat, és gátat sem szab senki ennek. Ezennel szilvaízet használtam, mert ugye, a szilvaízes bukta egy klasszikus darab, ami soha nem megy ki divatból. Talán a szilvaíz beszerzése okozhat némi nehézséget. Mondjuk, nekem nem, mert én az ősszel főztem, ami tulajdonképpen inkább sütés volt, ugyanis a lerben készült.:)