Kövekkel a zsebében

2015-03-24

Kövekkel a zsebében

Bemutatóval ünnepli idén a Színházi Világnapot a Figura.Csuja László rendezésében Marie Jones Kövekkel a zsebében című darabját március 27-én, péntek este 7 órától láthatja először a közönség a színház stúdiótermében. A bemutatót követően a produkció másnap, március 28-án, szombat este 7 órától is megtekinthető.

Csuja László magyarországi színházi- és filmrendező, valamint az Erdélyi Vándorszínház alapítója; a Figura Stúdió Színházban ez az első munkája. A darabot Moşu Norbert-László és Kolozsi Borsos Gábor játsszák.
Marie Jones művében a két szereplő tizenhat karaktert játsszva adja elő a történetet, mely egy amerikai filmstáb írországi filmforgatását meséli el.

Jake és Charlie élete kissé zátonyra futott, mindketten a filmiparban látnak új lehetőségeket, ám ismeretség híján nekik csak statisztaszerep jut. A statiszták szerencséje viszont pont az, hogy jó megfigyelő válhat belőlük. Így ismerhetünk meg többek között egy elkényeztetett dívát, egy toporzékoló rendezőasszisztenst, a helyi papot, az „egyetlen túlélő” statisztát, és egy fiút, akinek az élete szomorú fordulatot vesz…

A státuszproblémák, a társadalmi hierarchia, a globalizáció és az identitásvesztés aktuális kérdéseit körüljáró humoros, iróniát nem mellőző történet hollywoodi sztereotípiákat sorakoztat fel írországi környezetben, ám bárhol játszódhatna. Helytől függetlenül keresi a választ az örökérvényű kérdésre: hol a helyünk a világban?

Jegyek ára 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej. Jegyek a Figura jegyirodájában válthatók munkanapokon 10 és 16 óra között, vagy előadás előtt egy órával. Információk és jegyfoglalás a 0752-227-751-es telefonszámon, vagy az org@figura.ro e-mail címen.
A produkció a Communitas Alapítvány támogatásával jött létre.

MARIE JONES: KÖVEKKEL A ZSEBÉBEN
tragikomédia
Szereplők:
Jake: Kolozsi Borsos Gábor
Charlie: Moşu Norbert-László

Jelmeztervező: Török Réka
Rendező: Csuja László

BEMUTATÓ: 2015. MÁRCIUS 27., PÉNTEK, 19.00
Köv. előadás: 2015. MÁRCIUS 28., SZOMBAT, 19.00

@ Figura Stúdió Színház, Bocsárdi Angi Gabriella Stúdióterem

Ez az oldal cookie-kat használ. Az oldal böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. Bővebben