Közlemény – romániai magyar belügyekről

2018-06-29

Közlemény – romániai magyar belügyekről

„Madarat tolláról, embert barátjáról”

K Ö Z L E M É N Y 

„Madarat tolláról, embert barátjáról”

 

Tőkés László európai parlamenti képviselő, az RMDSZ egyik alapító tagja és volt tiszteletbeli elnöke üdvözli Eckstein-Kovács Péter alapítótársa, volt szenátor és miniszter azon döntését, hogy az RMDSZ-nek a korrupt Szociáldemokrata Párttal való cinkossága miatt kilépett a szövetségből.

Hasonlóképpen elégtételét fejezte ki amiatt, hogy a Legfelsőbb Bíróság korrupció miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélte Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnököt.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke sajnálattal vette tudomásul, hogy pénzmosás, hivatali visszaélés, kenőpénz elfogadása és befolyással való üzérkedés vádjával Kiss Sándort, a Bihar Megyei Tanács elnökét, a területi RMDSZ-szervezetet sok éven át elnöklő politikust szintén súlyos fogsággal sújtották. Ugyanakkor azt tapasztalja, hogy az erdélyi-partiumi magyarság volt „erős emberét” cinkos módon siettek védelmükbe venni pártbeli elvtársai – köztük Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, aki tettestársa volt hírhedt védencének az érmindszenti, illetve nagyváradi Ady-központ elrablásában és felprédálásában. S ez a cselekmény még csak nem is szerepel Kiss Sándor bűnlajstromán. Okkal lett volna elvárható, hogy a bűnrészesség elve alapján Biró Rozália volt nagyváradi alpolgármester, jelenlegi parlamenti képviselő is közösséget vállaljon egykori mentorával.

„Madarat tolláról, embert barátjáról” – tartja a népi mondás. Erdélyi EP-képviselőnk – az ártatlanság vélelmének fenntartásával – elengedhetetlenül fontosnak tartja a romániai magyar politikai közélet, illetve a Bihar megyei RMDSZ korrupciótól való megtisztítását. Magyar egyházaink és fideszes szövetségeseink becsülete és jól felfogott érdeke is ezt követeli meg.

Brüsszel, 2018. június 28.

Tőkés László
EP-képviselő
sajtóirodája

Ez az oldal cookie-kat használ. Az oldal böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. Bővebben