Megjelent a Székelyföld decemberi száma

2024-12-10

Megjelent a Székelyföld decemberi száma

Versek, prózák, néprajzi rovat, recenziók

A Székelyföld folyóirat 2024/12. számában verssel jelentkezik Bíró József, Borsodi L. László, Cseh Katalin, Dimény H. Árpád, Fehér Imola, Lesitóth Csaba, Rumi Enikő, Soós Amália, Szentgyörgyi László, Usier Tamara és Vári Csaba. Prózát publikál Abafáy-Deák Csillag, Mika Gabriella, Posta Marianna, Tófalvi Zselyke és Zeck Julianna. Daniel Bănulescu prózáját Szonda Szabolcs tolmácsolásában olvashatjuk. Oravecz Imre Alkonynaplójának II. sorozatából közöl részleteket.

Oláh Sándor azt vizsgálja Regény és történelem című tanulmányában, hogy Szabó Gyula miként ábrázolja a kollektivizálást Gondos atyafiság c. művében.

A néprajzi rovatban Tánczos Vilmos beszélgetése olvasható Lükő Gáborral a moldvai magyarok között 1932‒1933-ban végzett néprajzi kutatásairól (II. rész). Cseke Péter: Ég és föld között lebegő szalmazsáktutajok címmel közöl részletet készülő szülőföld-szociográfiájából. Karda-Markaly Aranka A Tündérkert urai: könyv az önálló Erdély fejedelmeiről című kötetet elemzi.

A Műteremtés rovatban  (Székely Ferenc beszélgetése olvasható Bocskay Vince szobrászművésszel. A lapszámban olvashatók még az idei Székelyföld-díjasok laudációi (Cserey Zoltán, Horváth Szekeres István, Kristó Tibor és Magyary Ágnes laudációja); recenziót Lőrinczi Dénes közöl Szakály Sándor: Múltunkról a mából című történelmi tanulmánykötetéről, Lövétei Lázár László pedig Tőzsér Árpád: Naplók naplójáról.

A lapszámot Bocskay Vince munkái illusztrálják.


A Székelyföld megvásárolható a könyvesboltokban, vagy megrendelhető a szerkesztőségben. További részletek: www.szekelyfoldfolyoirat.ro


Ez az oldal cookie-kat használ. Az oldal böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. Bővebben