Semmilyen túlzás nem szül jót. Az együttélés – itt a gyergyószentmiklósi székely–örmény együttélés szép és kevésbé szép példáira utalok – hosszú utat tett meg az 1600-as évek közepétől. 

„Az örmények gyergyószentmiklósi letelepedését főleg a település 1607-es évi vásárjogának a megadása segítette elő. Az évi két (később három) országos vásár és a hetivásárok mágnesként vonzották a Moldva területén lakó örménységet. Először csupán kalmárként jelentek meg a vásárokon. Később kisebb csoportokban telepedtek le Gyergyószentmiklóson. Az ilyen örmény családok első nagyobb csoportja 1637-ben lelt otthonra a településen. (Budapest. Magyar Országos Levéltár. F. 80. In: Gyergyó Szent Miklós distentium.)” Olvashatjuk dr. Garda Dezsőtől. Márpedig jelenleg a gyergyói örmények történetének ő a leghitelesebb ismerője.

Tehát, amikor Moldvából előbb kisebb csoportokban ide érkeznek, már nem kell várost alapítaniuk. Az már létezik, a szász krónikákban „idős, jámbor úrként” emlegetett Rákóczi Zsigmond fejedelemnek köszönhetően. Jó emberöltővel előbb kap amolyan mezővárosi rangot Gyergyószentmiklós, emiatt is túlzás úgy emlegetni az ide betelepedő örményeket, mint városalapítókat. Ők valóban azok, de Szamosújvár esetében.

Ha az örmények magyarországi szóvivője pontos lett volna dicséretében és magasztalásában, ami itteni látogatása alkalmával hangzott el, nem dobja úgy el a sulykot, hogy az büszkeségében sértse a valódi városalapító székelyek mai utódait. „ … itt a 18. században telepedtek le, hozták létre a várost” – olvasom a Gyergyói Hírlapban. Az ilyen elszólásokkal nem jó játszani, mert tüskéket hagynak, s többet árthatnak, mint használhatnak. Ugyanis az örmény érzelmű ember ezek nélkül is örmény érzelmű – ennek ellenére sajátosan magyar – marad, míg a székely nem bosszankodhat az ismételt lekicsinylés miatt.

A polgárosodásban, a polgári kultúra felvirágoztatásában szerzett érdemek nem egyenlők a városalapítói érdemekkel! Azok a fejlesztésben szerzett erények. Ezért lenne üdvös meghagyni ki-ki értékét a maga helyén. Aztán a kultúra része a népművészet is, a néphagyományok is, amivel Gyergyószentmiklós székely lakossága joggal büszkélkedhet. (Lásd egyebek mellett a Berecz András által válogatott, énekelt és tavaly kiadott Hazakísérlek című albumot). Ne simogassunk karmolva!

Ugyanakkor elhangzott egy számomra hihetetlennek tűnő adat is, ami külön jegyzetet érdemelne: „…a  városból több mint 6000 honvédet soroztak be: székelyt és örményt. Senki nem jött vissza, hősi halált haltak azért a hazáért, aminek jövőjéért nekünk is küzdenünk kell”. (Gyergyói Hírlap, V./155, 3. old.)

Egy hadiárva fiaként szeretném megtudni, hogy milyen forrásból származik ez az adat. Nagyapám, Bajna Márton ugyanis a város harmadik halottja volt a Szent Miklós plébániatemplom Domus Historiaja szerint. 1914. október közepe óta semmit nem tud róla a család. A forrás hátha segíthetne nyughelye felkutatásában.