2025-05-09
A Szép magyar komédia premierjére – Albu István rendezésében – 2025. április 17-én, este 7 órától kerül sor az Öntöde stúdiótermében. A következő előadás időpontja: 2025. április 23., 19 óra.
Balassi Bálintot a magyar nyelvű költészet első kiemelkedő alakjaként tartjuk számon. Egyetlen drámájának alapjául Cristoforo Castelletti egyik olasz pásztorjátéka szolgált, amelyet Balassi magyar nyelvre és kultúrára ültetett át. A cím kissé megtévesztő lehet a néző számára, azonban fontos figyelembe venni, hogy a korabeli szóhasználatban a „komédia” műfaji megjelölésként szerepelt, nem feltétlenül humoros tartalomra utalva. A darab Balassi vallomása a beteljesületlen szerelemről.
A Figura nem először viszi színre a Szép magyar komédiát: az első bemutatóra 1993. október 15-én került sor Barabás Olga rendezésében. Az akkori előadás egyfajta vallomás volt három főiskolás rendezőtárs részéről: az igazgató (Bocsárdi László), a rendező (Barabás Olga) és a tervező (Kövesdy István) megfogalmazása arról, hogy milyennek látják, és milyennek szeretnék láttatni a színházat.
A mű több szempontból is kihívást jelent a társulat számára. A darab nyelvezete veretes, a cselekmény pedig kevés mozgást kíván, így komoly feladat volt megtalálni azt a színpadi formát, amely nem csorbítja a költőiséget.
Az új előadás rendezője, Albu István, valamint dramaturgja, Czegő Csongor kiemelt figyelmet fordított a darab atmoszférájának megteremtésére. A történet egy tízéves időugrással indul, amelyet az alkotók továbbgondoltak: az előadás során az idő folyamatosan múlik, változik. Ezt a változást hangsúlyozza Márton Erika díszlet- és jelmeztervezése, Ferenczi Zoltán hangdizájnja, valamint Gál Mariann sminkmunkája. A társulat hat színésze játszik a darabban, köztük Kolozsi Borsos Gábor (Credulus szerepében) és Vajda Gyöngyvér (Angelica szerepében).
Bár április folyamán kevés előadásra kerül sor, attól még a háttérben zajlanak a munkálatok. A Szép magyar komédiát két alkalommal tekintheti meg a nagyérdemű, a bemutatóra április 17-én, csütörtökön kerül sor, illetve április 23-án, szerdán tűzik még műsorra. A hónap végén, április 30-án újra műsorra kerül a Liliom, ezúttal román felirattal.
Májusban két vendégelőadás is érkezik a Figura színpadára: a Bohóc kerestetik című előadás – a Gyulai Várszínház produkciója – május 5-én, 19 órától látható, míg a Determinált, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadása, május 8-án, szintén 19 órakor kerül bemutatásra.
Jegyek elővételben elérhetők online a www.figura.ro oldalon, valamint előadások előtt a helyszínen. Helyfoglalás és további információ: 0752-227-011 vagy org@figura.ro.
Az előadás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatta.
Rendező: ALBU ISTVÁN
Szereposztás
Credulus/Thyrsis: Kolozsi Borsos Gábor
Julia/Angelica: Vajda Gyöngyvér
Sylvanus: Moșu Norbert-László
Galatea: Pascu Tamara
Briseida: Máthé Annamária
Dienes: Barti Lehel-András
Díszlet-, jelmeztervező: Márton Erika
Képzőművész, videó, zene: Ferenczi Zoltán
Dramaturg: Czegő Csongor
Sminkes: Gál Mariann
Az előadást 16 éven felüli nézőinknek ajánljuk.
Időtartama: 1 óra