Sziporkamese

Ma újra aranytányér a Hold és

Gyémántmorzsák a csillagok.

Az ég végtelen sötét abroszán

Az Androméda felragyog.

Nézi, nézi az okos Fiastyúk,

Míg csirkéit féltőn óvja,

Nehogy valami nagy veszély érje,

S az Oroszlán elrabolja.

Ott van nem messze – égi helyzet – Bak,

Rák. Lám, most szelíd a Bika.

A Kos szarvától –- horognak nézik –

Halak úsznának el, tova.

Ikrek ülnek asztalnál szelíden,

Velük együtt a szőke Szűz.

Vizet nem önt a Vízöntő ma sem,

Nyilasra vár, csillagport fűz.

Mérleg méri e pontos rendet, hogy

Mire feljön a fényes Nap,

Számba vehessen rendre mindent –

(Már, mi az éjből megmaradt.)

Szekérre ülne – a két Göncölre,

Nagy Medve és apróbb öccse,

Majd az Oroszlán, Hiúz, a Róka,

És a Kígyó is tekeredve.

Gyík és a Delfin békében megfér,

Fölöttük szállna Hattyú, Sas,

Zsiráf lépdelne utánuk csendben,

S a Vadászebek – hallgatag.

Ülés alatt a Kis Kutya ülne,

Az ülésen a Szekeres,

Azon tűnődne, fogata végén

Az Ökörhajcsár mit keres?

Hát az Egyszarvú régmúlt időkből,

Vele Sárkány s a Pegazus?

Skorpió nem csíp Csikólábba,

Ha az végül utánuk fut?

Sziporka mese. Csillagból hullott

Betűk írták e versikét.

Aki nem rest, utánakeresgél,

Mit rejt még a csillagos ég?

Illusztráció: Darvas Márton

​III. C. osztály